Az egy éve bejelentett 50 milliárdos fejlesztés után ismét nagyszabású beruházásba kezd büki gyártóbázisán a Nestlé Hungária: 35 milliárd forintból a legmodernebb technológiákkal bővítik az üzemet, 120 új munkahelyet hozva létre és 50 ezer tonnával megtoldva az éves termelési kapacitást - tájékoztat a vállalat.
Közel 15 milliárd forint értékű beruházással bővíti magyarországi kisállateledel-gyárát a Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója - tájékoztatott a vállalat.
A klímavédelem érdekében tesznek egy lépést a „karbonmancsnyom” csökkentésére az állateledel-gyártók azzal, hogy rovarok lárvájából állítják elő az eledelekhez szükséges fehérjét. Azt is vizsgálják már, hogy az emberi fogyasztásban is fel lehet-e biztonságosan használni a rovarokból származó fehérjéket.
New Yorkban nem várt helyen keletkezett nagy hiány a koronavírus miatt: jelentősen megugrott a kereslet az örökbe fogadható kiskedvencek iránt – számol be a hírről a Bloomberg.
Állateledeleket hív vissza üzleteiből a Fressnapf, a vevőket ezért arra kérik, hogy vigyék vissza a megvásárolt termékeket.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Kijev áprilisban vezette be a konzuli szolgáltatásokra vonatkozó tilalmat.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.