Áprilisban 2,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban a márciusi 2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. Az infláció elemzők által várt növekedését elsősorban az élelmiszerek, az alkoholos italok és az üzemanyagok árának emelkedése befolyásolta. Havi összehasonlításban a drágulás 0,7 százalékos volt.
Márciusban a vártnál magasabb volt az infláció a Fed preferált mutatója, a személyes fogyasztási kiadások indexe szerint.
A közelmúltban jelentős áringadozásokat láthattunk az építőiparban, főleg a pandémia és az ukrajnai háború alatt. Ez a volatilitás nem új, hiszen a korábbi válságok alatt az energiaárak hasonló kiugrását tapasztalhattuk. A jövőben sem valószínű, hogy visszatér az elmúlt évtizedek lassú árnövekedése: a jelenlegi és a következő válságok valószínűleg nyomást gyakorolnak majd az építési költségekre. Az iparágnak ezért proaktívnak kell lennie, hogy csökkentse a függőségeket és kezelje a költségkockázatokat. Ezt korszerű beszerzési gyakorlatok és kockázatkezelési stratégiák elsajátításával teheti meg – véli Timo Koskinen az Euroconstruct finn kutatója.
Az előfoglalások alapján több magyar vakációzik Horvátországban, mint tavaly, 18 százalékos növekedést látnak jelenleg a Szallas.hu szakértői. A megtett foglalások alapján az egy főre jutó éjszakánkénti átlagár Horvátországban 13 602 forint, ez 11% körüli árnövekedést jelent. A legtöbben továbbra is júliusban és augusztusban utaznak, de az elő- és utószezon iránt is nő az érdeklődés, május esetén 32 százalékkal emelkedett a foglalások száma.
Az amerikai földgázárak 2024 márciusában évtizedes mélypontra, 1,57 dollár/MMBTu-ra estek, ami a kitermelési költségek alatti szintet jelenti - a földgáz mégis kikerül a piacra, mivel gyakran melléktermékként jelenik meg a kőolajtermelés során. A kínálat csökkenése és az olcsó földgáz által ösztönzött belföldi fogyasztás és export növekedése azonban várhatóan fellendülést hoz, írja az Erste elemzője: ha pedig valóban bekövetkezik a fordulat az amerikai gázárban, abból három vállalat is kiemelten profitálhat a szakértő szerint.
Az előszezonban még nem jellemző, de a főszenzonban már számíthatnak további áremelkedésre a Balatonra látogatók, ételt és italt fogyasztók - derült ki az RTL Híradójából.
A német infláció márciusban az energia- és élelmiszerárak csökkenésének köszönhetően 2,3%-ra mérséklődött. Ezzel 2021 júniusa óta a legalacsonyabb szintre mérséklődött. Kedvező hír az is, hogy a maginfláció enyhe lassulást mutatott.
A tegnap közölt amerikai inflációs adat komoly hatással járt a piacokra, a kamatvárakozások jelentős mértékben módosultak. Idén alig két kamatcsökkentést áraz a piac, a jövő évi kamatpálya viszont még nagyobbat emelkedett a határidős árazásokban. Ez okozta a dollár erősödését, ami a forint kilátásait rontja.
Az inflációban a nagy szolgáltató égek visszatekintő árazása okozza a legnagyobb fejfájást, de kockázatot jelen a jövőre nézve a gyors bérnövekedés és a forint gyengélkedés is - derül ki a piaci elemzők inflációs adatra adott reakcióiból. Az év második felében a jegybanki célsáv felett lesz az infláció
Márciusban 3,6 % volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon. Februárban 3,7%-os inflációt jelentett a KSH, vagyis folytatódott az immár 14. hónapja tartó árindex-csökkenés. A friss adat pontosan megegyezik a Portfolio által megkérdezett elemzők előrejelzéseinek középértékével, vagyis nem okozott meglepetést a további kis csökkenés. Az év hátralévő része már várhatóan inkább magasabb inflációs adatokról fog szólni.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke a vártnál magasabb inflációs adatra reagáló szerdai közleményében felszólította az amerikai cégeket, a kereskedelem szereplőit, hogy csökkentsék áraikat az infláció letörésének érdekében.
Márciusban a várakozásokhoz képest is jól alakult és nagyot csökkent az infláció az eurózónában, ami a gazdaság gyengélkedésével együtt növelheti az esélyét az Európai Központi Bank kamatvágásának.
Az euróövezeti kamatforduló a korábban jelzettnél hamarabb, akár még a dollárkamatok csökkentése előtt is megtörténhet az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB) elnöke és az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja, Robert Holzmann szerint.
Spanyolországban az Európai Unió által harmonizált infláció 3,2%-kal emelkedett éves szinten márciusban, szemben a februárig tartó 2,9%-os növekedéssel - derült ki a Nemzeti Statisztikai Intézet (INE) szerdán közzétett előzetes adataiból.
Kijött az amerikai inflációs adat, és keserű meglepetést hozott: az árak a vártnál nagyobb mértékben nőttek februárban, az infláció gyorsult. A maginfláció ugyan esett, de a várakozásokat az is meghaladta. A frissen közölt adat megerősíti a várakozásokat, melyek szerint az inflációs cél elérése hosszú és rögös folyamat lehet.
A holland áruházlánc, a Spar panaszt nyújt be az EU-nak a magyarországi különadó miatt – írja a Financial Times.
Két kulcsvezető távozott a nagy bejelntések után.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Kijev áprilisban vezette be a konzuli szolgáltatásokra vonatkozó tilalmat.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.