Folytatódott szerdán a forint fokozatos gyengülése, hiszen a reggeli 307 körüli euróval szembeni jegyzések délutánra 308 fölé emelkedtek, ami egyhavi forintmélypontot jelent. A dollárt délután hirtelen elkezdték venni, ahogy az amerikai adócsomagról elkezdtek megjelenni információk. A régiós devizák is gyengülnek picit, közben pedig a magyar piacon a befektetők az MNB jövő keddi MNB döntésére készülnek és ez is gyengítheti a forintot.
Alfa Trader - több mint devizakereskedés. Átlátható, közvetlen. Kérje demószámláját még ma!

308 felett jár az euró, ugrik a dollár 2017.09.13 16:52

Délután újabb gyengülési hullám érte el a forint piacát, az euróval szembeni jegyzések ennek következtében a 308,30-as szintnél is jártak. Az euró ma délután hirtelen elkezdett esni a dollárral szemben: 1,20-ról 1,19 közelébe, amiben annak lehet szerepe, hogy a délután során elkezdtek információk megjelenni a Donald Trump által már régóta beharangozott amerikai adócsomagról. Ez ugyanis növeli az esélyét annak, hogy érdemi gazdaságélénkítő programot tud megvalósítani az elnök, az pedig Fed-kamatemeléseket von majd maga után. A dollár ugrása miatt a dollár/forint jegyzések már 258,7 körül járnak.

Tovább gyengül a forint, itt a 308-as euró 2017.09.13 11:33

Fokozatosan tovább gyengült ma délelőtt a forint: az euróval szembeni jegyzések mostanra csaknem elérték a 308-as szintet, ami új egyhavi forintmélypontot jelent. Az euró/dollár közben stabilan 1,2000 közelében ragadt, így a dollár/forint jegyzések egyelőre 257 körül járnak a bankközi piacon. A régiós devizáknál is látszik egy kis gyengülés ma, a zlotyt az Európai Bizottsággal kapcsolatos szembenállás is gyengítheti valamelyest (tegnap továbblépett a bírósági reformmal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás a második fázisba).

Kis lépésekkel gyengül a forint 2017.09.13 08:20

Szerda reggel 307,2-nél járt a forint az euróval szemben, ez alig jelentett változást a kedd esti szinthez képest. A dollárral szemben 256,4 körül járt a magyar deviza, ami 0,1 százalékos forinterősödést jelentett.

Kis lépésekkel gyengül a forint

A forint versenytársai közül a lengyel zloty minimális gyengüléssel kezdett, míg a cseh korona stagnált az euróval szemben. A feltörekvő piacokon az orosz rubel 0,1 százalékot javított a dollárral szemben, a török líra 0,2 százalékkal erősödött, míg a dél-afrikai rand szintén 0,2 százalékkal értékelődött fel.

A dollár 0,2 százalékkal gyengült az euróval szemben, így 1,1988-nál jár a jegyzés. A hét elején érezhetően erősödött az amerikai deviza, így sikerült fokozatosan eltávolodnia az 1,20-as lélektani határtól. A japán jen közben 0,1 százalékkal erősödött a dollárral szemben, míg az angol font 0,2 százalékos erősödéssel kezdte a napot.

Kis lépésekkel gyengül a forint

Igazán fontos makroadatok ma sem érkeznek, a befektetők jórészt a holnapi svájci és brit kamatdöntésekre fókuszálhatnak.