Ma hajnalban tette közzé második negyedéves számait az OTP, 9 órától sajtótájékoztatón beszél Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese a banknál látható folyamatokról.
Kereskedés OTP-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén!

Az eseményen elhangzott fontosabb gondolatok:

  • Az elmúlt időszak 4 akvizíciójának köszönhetően 26 százalékkal nőtt a bankcsoport teljesítő hitelállománya.
  • Fontos a digitális termékfejlesztés, az onnan kikerülő termékeket, szolgáltatásokat igyekeznek minél gyorsabban a csoporttagokhoz is eljuttatni. Hogy milyen fontos ez a terület, azt jól mutatja, hogy a mai sajtótájékoztatón a bankvezér fia, Csányi Péter, a Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság vezetője is részt vesz.
  • A horvát OTP 6,9 milliárd forint profitot ért el, ami részben céltartalék-felszabadítás miatt alakult ilyen magasan, de a menedzsment nem számít arra, hogy a következő negyedévekben is hasonlóan magas lesz az adózott eredmény.
  • Bencsik László szerint az eredménykimutatásban 2 tételt érdemes figyelni, egyrészt a bevételek, másrészt a kockázati költségek alakulását. Az első félévben már látszanak annak a jelei, hogy nőnek a bevételek, az üzleti állományok növekedése miatt a kamatbevételek már emelkednek, de látványos volt a díj- és jutalékbevételek emelkedése is, itt azonban egy 4,2 milliárd forintos tétel javította az eredményt, tehát részben technikai javulásról van szó. A kockázati költségek nagyon alacsony szinten állnak, a menedzsment nem számít arra, hogy tartósan ilyen alacsonyan alakul a céltartalékolás.
  • Romániában nagyot lépett előre az OTP, hogy számottevő bankká váljon, megfelelő üzemmérettel rendelkezzen. Itt organikusan és akvizíciókon keresztül is tovább nőne az OTP.
  • Szerbiában a 16.-ról a 7. helyre ugrik előre az OTP a legutóbbi akvizícióval, itt is tovább nőne még az OTP.
  • Bencsik László megemlítette, hogy hosszú idő után ma ismét 10 ezer forint fölé emelkedett az OTP-részvények árfolyama, a vezérigazgató-helyettes szerint az OTP-sztori nem egy szalmaláng, az árfolyam emelkedése jól mutatja, hogyan javult a bank működési környezete.
  • Az OTP optimista a magyarországi gazdasági folyamatokkal kapcsolatban, a menedzsment arra számít, hogy még jó pár kedvező év áll előttünk.
  • Fájó pont, hogy a magyar operációban tovább csökkent a nettó kamatmarzs, már csak egy olyan ország van, ahol az OTP kamatmarzsa alacsonyabb, mint Magyarországon, az pedig Szlovákia (eurózóna). Bencsik László szerint egyre közelebb az a pont, ahol a marzs stabilizálódik. Pozitívum viszont, hogy a jelzáloghitel folyósítások (+31%) és az új igénybeadások (+38%) is bővülnek.
  • Bencsik László bízik abban, hogy év végére, az idei negyedik negyedévre már bekerül a konszolidációs körbe a nemrég megvett 2 bank, a Banca Romaneasca és a Vojvodjanska Banka.
  • Az OTP lelkesedése töretlen, akvizíciókon keresztül is nőne, még ott is, ahol a bank piacvezető.
  • A korábban kitűzött célokat (legalább 15 százalékos ROE, állománynövekedés egy számjegyű (a tavalyi 6 százaléknál magasabb, 10-nél alacsonyabb), 15-20 bázispontos csökkenés a nettó kamatmarzsban, a kockázati költségek alacsonyabbak lesznek, mint tavaly, 3-4 százalékos költségnövekmény) tartja a menedzsment.
  • Arról még korai beszélni, hogy például fizet-e extra osztalékot az OTP, de a menedzsment a harmadik negyedéves gyorsjelentés kapcsán, novemberben már beszélhet erről. Bencsik László azt mondta, a bank egyrészt növelheti a normál osztalékfizetés mértékét, vagy saját részvényeket vehet vissza, de akár extra osztalékot is fizethet, de ez utóbbinak a legkisebb a valószínűsége.


A gyorsjelentésről készült értékelésünk itt olvasható el.