Az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA) 2,7 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás parkol, amiért nem jelentkeztek a betétesek - írja a hétfői Világgazdaság az OBA éves beszámolójára hivatkozva.

A betétbiztosítási alap adatai szerint 2016 végén 18 474 milliárd forintnyi betét volt a hitelintézeteknél, egy ügyfélre átlagosan 1,375 millió forint jutott, 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban.


Az OBA által biztosított állomány 13 155 milliárd forintot ért el - a betétek biztosítási limitje százezer euró, és a 2015. július 3. után kibocsátott banki kötvényekre nincs garancia -, ebből 8423 milliárd forintra van kártalanítási kötelezettsége az alapnak.

Vannak ugyanakkor olyan betétesek is szép számmal, akik nem jelentkeznek a takarékok vagy a bankok csődje után a pénzükért. A jelenleg ki nem fizetett 2,7 milliárd forintból több mint 1,3 milliárd forint a Buda-Cashhez köthető.

A tavalyi év végén az OBA vagyona már megközelítette a 27 milliárdot.