2011 után először ismét nyereségesen tudták működtetni tavaly a biztosítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) üzletágukat - derül ki az MNB friss kiadványából.

2015-ben egyensúlyba került a korábban díjeséssel és a tartalékok hozamesésével küzdő haza kgfb-piac, 2016-ban pedig sikerült elérniük a biztosítóknak, hogy a díjak teljes mértékben fedezették a károk és a költségek összegét. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az egy szerződésre jutó megszolgált díj 18%-kal 25 715 forintra emelkedett, és 2011 után először csökkent a kombinált mutató 100% alá.

Az üzletág nyereségessé válását a piaci liberalizációja segítette: 1. a 2010-től üzembe helyezett autók biztosítási évfordulója immár nem az év végi kampány végére, január 1-jére, hanem a szerződéskötés naptári évfordulójára esik, 2. 2013 óta a biztosítók év közben is díjat hirdethetnek, így rugalmasabban és gyorsabban reagálhatnak az árképzést befolyásoló tényezőkre.

Az MNB szerint további díjemelkedés már csak akkor indokolt a kgfb-piacon, ha ezt a kockázatok emelkedése, például a kárinfláció szükségessé teszi.

Nyereséges termék lett Magyarországon a kötelező biztosítás