Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Az Egyesült Államokban a félvezetők terén gyárépítési hullám bontakozott ki. Április elején a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) bejelentette azt a tervét, miszerint a világ legfejlettebb chipjeinek gyártására egy harmadik üzemet hoz létre Arizonában, és ezzel 65 milliárd dollárra növeli az ebben az amerikai államban végrehajtott beruházásainak értékét. A TSMC beruházását az amerikai kormány az úgynevezett CHIPS and Science törvény keretében nagymértékben támogatja. A vállalat 6,6 milliárd dollár támogatást kap, és 5 milliárd dollár hitelre lesz jogosult. Emellett a tőkekiadások 25%-áig beruházási adókedvezményt is igényelhet.
A TSMC beruházásával kapcsolatos hír az Intel közelmúltbeli bejelentését követte, miszerint még nagyobb, 8,5 milliárd dolláros támogatást kap az amerikai kormánytól (a 11 milliárd dollárnyi „kedvező feltételekkel” nyújtott hitel mellett). A CHIPS-törvény 39 milliárd dollárt különített el ilyen támogatásokra, és további megállapodások vannak készülőben. A Fehér Ház szerint csak az elmúlt két évben közel 300 milliárd dollár értékű feldolgozóipari beruházásra tettek vállalást az Egyesült Államokban.
Joe Biden elnök szerint ezek a megállapodások az amerikai feldolgozóipar reneszánszának bizonyítékai. „Hol a fenében van az megírva, hogy nem leszünk újra a világ feldolgozóipari fővárosa?” – tette fel a kérdést. Lehet, hogy a Biden-kormányzatnak nem sok közös vonása van az előző, Trump-féle adminisztrációval, de az biztos, hogy mindkettő a feldolgozóipar újjáélesztésére törekszik.
Több oka is van annak, hogy a feldolgozóipar ismét a gazdaságpolitika középpontjába került.
- Először is, az ágazat aránytalanul nagy szerepet játszik a gazdaság innovációjának és termelékenységének előmozdításában, és a Covid rávilágított a határokon átnyúló, távoli ellátási láncok kockázataira. A fokozott geopolitikai verseny korában, különösen a Kínával való rivalizálás fényében, az amerikai döntéshozók elengedhetetlennek tartják, hogy a fejlett technológiákhoz köthető termékeket, mint például a félvezetőket az Egyesült Államokban állítsák elő.
- Másrészt meg kell említeni a jó munkahelyek létrehozására vonatkozó célkitűzést. „A feldolgozóipar, az építőipar és a tisztaenergia-szektor reneszánszának elindítása” a kormányzat jó munkahelyeket teremtő gazdaság kiépítésére vonatkozó programjának élén áll. Első ránézésre ez a cél számos szempontból támogatható. Történelmi példák alapján elmondható, hogy a szakszervezetek által lefedett feldolgozóipari munkahelyek jelentették a középosztály alapját. A jól fizetett feldolgozóipari munkahelyek eltűnése az amerikai rozsdaövezetben és másutt – a globalizáció és a technológiai változások miatt – legalábbis részben oka a tekintélyelvű populizmus térnyerésének.
Az amerikai feldolgozóiparban a munkatermelékenység mértéke 1950 óta közel hatszorosára nőtt, míg a gazdaság többi részén csupán a duplájára. Ennek eredményeként a feldolgozóipar árutermelő képessége jelentősen nőtt, viszont a munkahelyteremtő képessége ugyanilyen nagy mértékben csökkent. Miközben a feldolgozóipar hozzáadott értéke (változatlan árakon számolva) nagyjából lépést tartott az USA gazdaságának többi részével, 1980 óta hatmillió munkahely szűnt meg a feldolgozóiparban, miközben 73 millió nem mezőgazdasági munkahely jött létre más szektorokban (főként a szolgáltatóiparban).
Amikor Donald Trump 2017 januárjában hivatalba lépett, a feldolgozóipar foglalkoztatásának részesedése a mezőgazdaságin kívüli szektorokon belül 8,6% volt az USA-ban. Amikor Trump távozott hivatalából, ez az arány 8,4%-ra csökkent, annak ellenére, hogy importvámokkal próbálta erősíteni a foglalkoztatást a szektorban. Biden lényegesen ambiciózusabb erőfeszítései ellenére a feldolgozóipari foglalkoztatás mértéke tovább csökkent, 8,2%-ra. A feldolgozóipari foglalkoztatás arányának csökkenése a teljes foglalkoztatáson belül (még ha nem is abszolút értékben) visszafordíthatatlan tendenciának tűnik.
Ezekkel az adatokkal kapcsolatban fel lehetne vetni, hogy Joe Biden politikája még nem hozta meg teljesen a gyümölcsét, aminek hatását így még nem lehet kimutatni a hivatalos statisztikákban. A tény azonban az, hogy a rendkívül tőkeigényes félvezetőgyárak kevés munkahelyet teremtenek az általuk igényelt fizikai beruházásokhoz képest. A TSMC három arizonai gyárberuházása várhatóan csak hatezer embernek fog munkát adni – vagyis több mint 10 millió dolláros beruházási értékre jut egy létrehozott munkahelyre. Még ha az előre jelzett több tízezer további munkahely a beszállító iparágakban meg is valósul, ez a foglalkoztatás szempontjából csekély megtérülést jelent.
Ráadásul hiába keresünk világszerte sikeres példákat a foglalkoztatás dezindusztrializációjának visszafordítására. Németországban a gazdaság méretéhez képest nagyobb a feldolgozóipar, mint az Egyesült Államokban, de a feldolgozóiparban foglalkoztatottak aránya óriási mértékben csökkent. Dél-Korea azt a figyelemre méltó teljesítményt érte el, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan növelte a feldolgozóipar súlyát a gazdaságban, de ez nem akadályozta meg, hogy az ágazatban foglalkoztatottak aránya visszaessen. Még Kínában, a világ fő feldolgozóipari központjában is több mint egy évtizede csökken a foglalkoztatás az ágazatban mind abszolút értékben, mind a teljes foglalkoztatottsághoz viszonyítva.
Nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mintha egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk.
A világ átalakult, és a feldolgozóipari technológiák jellege visszavonhatatlanul megváltozott. Az automatizálás és a szakképzettséget igénylő technológiák rendkívül valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Akár tetszik, akár nem, az olyan szolgáltatások, mint a kiskereskedelem, a gondozási-ápolási és más személyes szolgáltatások továbbra is a munkahelyteremtés elsődleges motorjai maradnak. Ez azt jelenti, hogy a jó munkahelyeket célzó szakpolitika terén más típusú intézkedésekre van szükség, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a termelékenység és a munkaerőbarát innováció előmozdítására a szolgáltatások területén.
Ez nem jelenti azt, hogy a CHIPS-törvény vagy más, a feldolgozóipar fellendítésére irányuló intézkedések szükségszerűen helytelenek vagy tévesek lennének. Elképzelhető, hogy ezek erősítik az ország feldolgozóipari bázisát, és elősegítik a nagyobb mértékű innovációt. A középosztály újjáépítése, az elegendő jó munkahely létrehozása és a leszakadó régiók újjáélesztése azonban teljesen más szakpolitikai intézkedéseket tesz szükségessé.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Dani Rodrik
A Harvard Egyetem Kennedy School of Government közpolitikai iskolájának nemzetközi politikai gazdaságtan professzora. A Nemzetközi Közgazdasági Társaság (IEA) elnöke volt 2021 és 2023 között. Fő kutatási területei közé a globalizáció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás kérdése, valamint a nemzetközi gazdaságtan, illetve a politikai gazdaságtan tartozik. Kiemelten foglalkozik az inkluzív gazdaság kialakításának kérdéseivel mind a fejlett, mind a fejlődő országok vonatkozásában.
Címlapkép forrása: Getty Images
