A vezető elmondása szerint
körülbelül tizenöt év múlva lesz ténylegesen olcsó a benzin Magyarországon,
eddigre csökkenhet le ugyanis a kereslet - ehhez pedig szükség van a technológiai fordulatra, azaz az elektrifikációra. Ez azonban nem egyik pillanatról a másikra fog bekövetkezni Hernádi szerint:
Az erőltetett, kampányszerű, azonnali eredménnyel hitegető változásnál sokkal jobban hiszek az okos átmenetben
- fogalmazott, hozzátéve, hogy ehhez megfelelő politikai hozzáállás és racionalitás (legyenek piacképes technológiai megoldások) szükséges.
Azzal az EU-s diktívával kapcsolatban, hogy 2035-től nem lehet értékesíteni új hagyományos hajtású gépkocsikat, Hernádi a Toyotát emelte ki, mint követendő példát: emlékeztetett, hogy a japán cég „a dízel nem halott” címszóval fogott hibridmotorgyártási programba, ahol a dízelmotort kombinálja az elektromossal. Erre a piac kifejezetten kedvezően reagált, Ausztráliában például már felfutóban van a kihalásra ítélt Hilux típus dízelmotoros hibrid változata, mutat rá Hernádi.
Ez csak erősíti a trendet, hogy eljött a hibridek forradalma, ők veszik át a hagyományos hajtású gépkocsik helyét.
- emeli ki a vezető. Úgy véli tehát, hogy a közlekedésben is átmenetes lesz a zöldítés, a hagyományos motorok pedig 2050-ig még biztos velünk maradnak.
Írása végén kiemeli, hogy támogatni kell az európai ipart:
közösen az iparral kell kitalálni azokat a megoldásokat, amelyekkel életben lehet tartani az európai ipart, csökkenteni lehet a kibocsátást és olyan termékeket lehet gyártani, amikre a fogyasztók is vágynak.
Hernádi szerint akkor lesz meg a zöldátmenet, ha ez az egyensúly fennmarad.
Címlapkép forrása: Portfolio