Gazdaság

Milyen lesz az Orbán-korszak?

Nagy piacbarát fordulatra nem számíthatunk, csak amennyi az újraiparosítási tervhez szükséges. Az etatista kapitalizmusnak meg kell találnia azokat a tartós növekedési motorokat, amelyekkel igazolni lehet a modell sikerességét.
Újabb négy évre kapott felhatalmazást Magyarországtól a jobboldal. Messziről nézve azt mondhatjuk, hogy a baloldalhoz hasonlóan megvan a 8 éves kormányzás esélye, kérdés, sikerül-e vele jobban élni. Persze most sok minden más. Például egyelőre úgy néz ki, hogy a periódus elején letudtuk a pénzügyi válságot. És akár végig kétharmados parlamenti többséggel lehet kormányozni. Na de milyen lesz a következő négy év?

Mondhatnánk, hogy fogalmunk sincs, hiszen a kormányzó pártok nem mutattak be programot. Így aztán érhetnek minket ahhoz hasonló fajsúlyú meglepetések, mint például a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása, vagy a korábban elutált egykulcsos adó legszélsőségesebb formájának a bevezetése. (Ráadásul ezek még csak nem is a válság kényszerében születtek. Az egykulcsos adó bevezetése értékalapú, a válság szempontjából kifejezetten rossz időzítésű lépés volt, és arra is egyre több jel utal, hogy a nyugdíj-megtakarítások elvétele mindenképpen megtörtént volna.)

Annyiban azonban más a helyzet, hogy most a kormányzás nem elkezdődik, hanem folytatódik. Vélhetően ez felkészültségben jelent annyit, hogy a kormány nem néz félre egy görög válsághoz hasonló fajsúlyú eseményt. Ráadásul a mögöttünk álló kétharmados ciklus kitágította a játékszabályokat, így például nem kell félni az Alkotmánybíróság rosszallásától a gazdaságpolitikai döntések esetében. Mi pedig immár jobban látjuk gazdaságpolitika karakterét, így van miből kiindulnunk.

Az első állításunk: nem lesz olyan esemény a politikában, amit mostanában sokan piacbarát fordulatnak hívnak. Az elmúlt négy év többé-kevésbé világosan kirajzolta, hogy a kormány milyen növekedési modellben hisz, ebben pedig nincs helye a fordulatnak. Az etatista kapitalizmus nem a válságban, nem is az EU és az IMF követelésére kezdett el kialakulni Magyarországon, hanem a kormány önszántából, konfliktusokat is felvállalva lépett erre az útra. Most, amikor a növekedési számok is láthatóan optimistává tették a gazdaságpolitikát, aligha érzi úgy, hogy le kell térnie.

Éppen ezért arra számíthatunk, hogy továbbra is az lesz a jellemző, hogy a gazdaság bizonyos területein a piaci verseny kiiktatása zajlik majd (trafiktól nyelvoktatásig, tankönyvkiadástól taxiig, felnőttképzéstől plázastopig, sportfinanszírozástól nonprofit forma erőltetéséig stb.) . A (vélt vagy valós) piaci kudarcokkal szembeni türelmetlenség továbbra is jellemző lesz, a megoldás pedig a direkt állami eszközökkel való beavatkozás - nem egyszer az érdekcsoportok logikájának megfelelően.

Retorikailag azonban bizonyos területeken lehet változásra számítani. A modell ugyanis nem tudja magát függetleníteni a közvetlen működőtőke és a vállalati külső finanszírozási források elapadásától, a gazdaság alacsony hatékonyságú szegmenseinek teljesítményét valahol legalább részben korrigálni kell. Ezért várható, hogy kialakul egy olyan sziget, amit az állam nem egyszerűen csak békén hagy, hanem kifejezetten erőltetetten támogat majd. Úgy tűnik, hogy az újraiparosítás jegyében ez a feldolgozóipar lesz. Itt lehet majd bemutatni, hogy a "jó multik" mennyi jóra számíthatnak az országban. Sok múlik majd azon, hogy ezt az üzenetet mennyire tudja hitelesen közvetíteni a potenciális befektetők felé a kormány.

A különutas program sikeréhez továbbra is szükség van az Európai Uniótól és az IMF-től való függetlenségre, ami erős ösztönzést jelent a költségvetési fegyelem fenntartására. Ez részben könnyebb feladat lehet, mint az elmúlt négy évben, de vannak kockázatai. Összességében nagyobb gazdasági növekedés várható, ami gyorsabban bővülő bevételeket jelent. Ugyanakkor amennyiben a gazdaság nem tud érdemben dinamizálódni, akkor erősebb lehet az osztogatási kényszer. Ráadásul a növekedéshez szükséges üzleti bizalom javulása nehezen megy, ha a válságadók a következő négy évben is velünk maradnak. Egyelőre úgy tűnik, hogy ebben a feltételrendszerben a megoldást a költségvetés kiadási oldalának érdemi mérséklése jelentené, erre azonban a gazdaságpolitikai filozófia miatt kicsi az esély.

Nem csupán a kiadások és bevételek, hanem az állami vagyon területén is vannak érdekes kérdések. Az államnak láthatóan erős tulajdonosi ambíciói vannak, ám a források egyre kevésbé állnak rendelkezésre. A Mol- vagy Eon-vásárlásra még volt pénz az állam számláján: a válság első pillanataiban alaposan fel kellett duzzasztani a likvid pénzügyi tartalékokat az IMF-hitelből, ebből pedig a következő években kifizethettük a részvényeseket. Mostanra azonban a pénzügyi mozgástér kisebb, és hitelfelvételből is egyre nehezebb jelentős vásárlásokat finanszírozni, hiszen az államadósság stagnáló pályáját hamarosan a Paks II. projekt is göröngyössé teszi.

Rövid távon a fentiek alapján több konkrét kérdés is felmerül. Az energiaszektor nonprofittá tétele (államosítása) a részvényesi értéket romboló rezsicsökkentés segítségével még viszonylag olcsón megúszható. (Igaz, a földgáz üzletágban való részesedés szerzés olyan horror áron történt, hogy kétségek merülnek fel az érdekérvényesítés hatékonyságával kapcsolatban.) Mindenesetre a közművekkel kapcsolatos állami lépések biztosan a következő hónapok izgalmas eseményei lesznek.

Hasonlóképpen érdekes lesz a devizahitelesek ügyének megoldása. Politikai szempontból már nem sürgeti semmi sem a Fideszt, tehát lehet idő megtalálni az ideális megoldást. Már ha van ilyen, hiszen az elmúlt négy évben sem sikerült ilyet kidolgozni. A fő kérdés, hogy milyen teherátvállalás lesz az állam és a bankszektor részéről, illetve mikor, milyen pénzügyi stabilitási kockázatok mellett történik.

A sikerességünk szempontjából azonban a fentieknél fontosabb kérdés, hogy sikerül-e a második négy évben megteremteni a felzárkózás alapjait. Azt még nem tudjuk, hogy a kormány által választott gazdasági modell erre alkalmas-e, legfeljebb sejthetjük, hogy van (lenne) ennél jobb is. Ettől még láthatunk előrelépést 2014 és 2018 között, ám ehhez az intézményi környezet javulására van szükség. Hosszabb távon pedig az érzésünk szerint tévútra került oktatáspolitika újragondolására.
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Lánchíd