Svédország, az újkor katonai nagyhatalma
Első útjára indult 1628. augusztus 10-én Stockholmból a svéd hadiflotta büszkeségének szánt hajó, a svéd királyi dinasztia nevét viselő Vasa. Csakhogy az első út egyben az utolsó is lett, 1300 méter megtétele után ugyanis a hajó a svéd főváros partjainál elsüllyedt, a 150 fős legénységből 30-an életüket vesztették.
A svéd flotta és II. Gusztáv Adolf svéd király számára a Vasa elsüllyedése sokkal több volt, mint anyagi veszteség: a svéd királyság és a haderő presztízsét érte súlyos csapás. II. Gusztáv Adolf 21 évnyi uralkodásából 18 évet háborúskodással töltött: harcolt Dánia, Oroszország, illetve a Lengyel–Litván Unió ellen is. Utóbbit III. Zsigmond lengyel király és litván nagyfejedelem vezette, aki szintén a Vasa-házból származott, és unokatestvére volt II. Gusztáv Adolfnak.
A Svéd Királyság és a Lengyel–Litván Unió közötti konfliktus egyben családi viszály is volt, ugyanis III. Zsigmond 1599-ig svéd király is volt, mígnem nagybátyja, IX. Károly, II. Gusztáv Adolf apja le nem taszította a trónról. A trónviszály mögött vallási ellentét is meghúzódott: míg ugyanis IX. Károly lutheránus volt, ami akkorra már Svédország hivatalos vallásává lett, III. Zsigmond a katolikus hitet vallotta. Mikor a Vasa hadihajó kifutott (volna) a tengerre, II. Gusztáv Adolf éppen III. Zsigmond ellen viselt háborút Lengyelországban. A zászlóshajónak szánt Vasa katasztrófája ezért éppen a legrosszabbkor jött a svéd király számára; igaz, a presztízsveszteségen túl jelentősen nem befolyásolta a svéd–lengyel háború menetét.
Svédország a kora újkorban Európa egyik legjelentősebb katonai nagyhatalma, II. Gusztáv Adolf kora egyik legbefolyásosabb uralkodója volt.
1630-ban beavatkozott a harmincéves háborúba is, és Svédország lett a protestáns országok vezetője a katolikusokkal vívott konfliktusban. A király seregeivel egészen Bajorországig eljutott, 1632. november 6-án azonban életét vesztette a lützeni csatában, amelyet ennek ellenére a svédek megnyertek.
A svédek katonai nagyhatalmának végül Nagy Péter Oroszországa vetett véget, amely a nagy északi háborúban elhódította a Balti-tenger keleti partját a későbbi Szentpétervártól Rigáig. A napóleoni háborúk idején aztán Oroszország Finnországot is megszerezte a svédektől, akik ezt követően katonai semlegességet fogadtak, és azóta az összes európai háborús konfliktusból kimaradtak. Ennek a több mint két évszázados semlegességnek az idén március 7-én hivatalossá vált NATO-csatlakozás vetett véget.
A svéd királyi flotta büszkesége
De térjünk vissza az 1620-as évekbe, egész pontosan 1625 januárjába, amikor II. Gusztáv Adolf szerződést kötött egy bizonyos Henrik Hybertsson holland hajóépítő mesterrel a Vasa hadihajó, illetve további három hajó megépítésére. 1626-ban aztán el is kezdődött az építkezés, de közben Hybertsson mester súlyosan megbetegedett, majd 1627 tavaszán meg is halt. Ez azonban nem vetett véget a hajó építésének, amely egészen 1628-ig tartott.
A Vasának impozáns méreteket tervezett Hybertsson mester. A hajó 69 méter hosszú és több mint 50 méter magas, tíz vitorlával és 64 ágyúval látták el, amelyek két ágyúfedélzeten helyezkedtek el. A hajó hátsó része egy óriási műalkotás, hatalmas királyi címerrel és számos szoborral – nem egy alak rémisztő fejet kapott. A monumentális alkotás egyrészt a király nagyságát és erejét jelenítette meg, másrészt az ellenség elrettentésére szolgált.
A Vasán mintegy 700 szobor és dekoráció kapott helyet. A hajó elején 20 római császár szobra látható, valamint egy oroszlán, amely a Vasa-dinasztia címerét tartja. Az oroszlán egyben Augustus, az első római császár szimbóluma. A római uralkodók ábrázolásával II. Gusztáv Adolf azt akarta jelezni, hogy ő a római császárok jogos örököse, Svédország pedig a Római Birodalom utódja. Számos szobor ábrázol görög és római mitológiai isteneket és héroszokat (például Herkulest), vagy bibliai alakokat (például Dávid királyt). De az akkori főellenség, a lengyelség is megjelenik: a hajó előfedélzetén lévő két árnyékszékből például a dolgukat végzők éppen két lengyel nemes karikatúraszerű szobrára láttak rá. Bár a hajón ma már nem látszik, a kutatók kiderítették, hogy a szobrok egytől egyik festve voltak, így a Vasa fénykorában rikító színekben pompázott.
Az első és utolsó út
1628. augusztus 10-én több ezres tömeg, köztük külföldi nagykövetek előtt indult első útjára Stockholm kikötőjéből a Vasa. A hajón mintegy 150 ember tartózkodott, elsősorban a személyzet. A katonákat csak később vették volna fel, majd a tervek szerint a Vasa a Lengyelország elleni háborúba indult volna. Ahogy kifutott a tengerre, elsütötték az ágyúkat, majd a Vasa folytatta az útját Stockholm szigetei között.
Néhány száz méter megtétele után egy erősebb széllökés érte a hajót, melynek következtében az a bal oldalára dőlt, de akkor még sikerült kiegyenesíteni. Aztán jött egy még erősebb széllökés, a hajó ismét balra dőlt, de ekkor már nem tudták egyenesebe hozni, mivel a víz elkezdett beáramlani az alsó ágyúfedélzeten az ágyúknak szánt lőréseken keresztül. Innen a víz a raktérbe került, és
a Vasa rövid időn belül elsüllyedt,
32 méter mélyre, mindössze 120 méterre a parttól. A maga korának egyik legmonumentálisabb hadihajója 1300 méter megtétele után a víz alatt végezte.
Mintegy 30 ember vesztette életét, közülük egyet ismerünk név szerint, Hans Jonssont, akit eredetileg a hajó kapitányának neveztek ki, de végül más kapta meg a posztot. A többi halott a személyzet tagja volt, illetve néhány hozzátartozójuk, az első útra ugyanis családtagokat is felengedtek.
De mi okozta a Vasa vesztét? Részben persze a mérnöki tervezés hibái, de a legfontosabb tényező az emberi gyarlóság volt: a túlzott nagyravágyás, vagy ahogy az ókori görögök nevezték, a hübrisz. II. Gusztáv Adolf saját nagyságát akarta demonstrálni a svéd hadiflotta ékkövével, ezért monumentális hajó építését rendelte el. A király becsvágya az olyan részletekben is megmutatkozik, hogy például 72 ágyút szeretett volna a hajóra 64 helyett, de ez már tényleg kivitelezhetetlennek bizonyult. Hybertsson mester igyekezett megfelelni az uralkodói elvárásoknak, és valóban egy monstrumot tervezett.
A XVII. században a mérnöki tudományok még nem álltak olyan magas szinten, mint manapság, és nem is tudtak egzakt számításokat végezni arról, hogy milyen méretek mellett képes a hajó fennmaradni a vízen. Bár Hybertsson tapasztalt hajóépítő mester volt, a korban csak a tapasztalatra alapoztak, nem számításokra, így a Vasa tervezése és építése valójában kísérletezés volt. Az első útján sok hajó instabilnak bizonyult, aztán a tapasztalatok fényében átépítették őket. A Vasa tragédiája, hogy túl gyorsan elérte a végzete, és már nem lehetett kijavítani a hibáit.
Mérnökileg az alapvető problémát az jelentette, hogy
a hajótest vízvonal feletti része túl magas és nehéz volt a vízvonal alatti részhez képest.
Így a hajó súlypontja túlságosan a víz fölé került, minek következtében már egy kisebb széllökés is könnyen megdönthette a hajótestet. Ráadásul a kapitány, Söfring Hansson azt a hibát is elkövette, hogy úgy rendelkezett, hagyják nyitva az ágyúnyílásokat. Ha ezeket becsukták volna, nem biztos, hogy a víz ilyen gyorsan el tudta volna önteni a hajót, és talán még lett volna lehetőség a megmentésére. Ezenkívül a 120 tonna kőnyi ballaszt is kevésnek bizonyult. Ha több lett volna a ballaszt a hajó fenekén, mélyebbre került volna a hajó súlypontja, és nem tudott volna olyan végzetesen megdőlni.
A Lengyelországban harcoló II. Gusztáv Adolfot azonnal értesítették a katasztrófáról. A király természetesen dühbe gurult a fiaskó hallatán, és a felelősök megbüntetését követelte. Azonban
az Államtanács által elrendelt vizsgálat végül nem talált felelőst.
Egész pontosan nem akart felelőst találni, erre a szerepre ugyanis két olyan jelölt volt, akit nem lehetett megbüntetni: a már több mint egy éve halott Hybertsson mester, illetve maga a király, aki irreális elvárásokat támasztott a hadihajó megépítésével szemben. A mester terveit maga a király hagyta jóvá, így a vizsgálóbizottság nem tudott volna olyan magyarázatot találni a katasztrófára, melynek a végén ne II. Gusztáv Adolfhoz jutottak volna el.
A Vasa előkerül a hullámsírból
Elsüllyedése után a Vasát többször is megpróbálták felhozni hullámsírjából, de a korabeli technika alkalmatlannak bizonyult erre. A még viszonylag könnyen felszínre hozható, de értékes tárgyakat az ágyúk jelentették, melyek nagy részét 1663 és 1665 között a búvárharangnak nevezett találmánynak köszönhetően felhozták, majd külföldön értékesítették őket. Ezekből ma már egy sem maradt meg, csak az a néhány őrződött meg az utókor számára, melyeket három évszázaddal később, a Vasával együtt szabadítottak ki a víz fogságából.
Az 1950-es években ugyanis egy svéd mérnök és amatőr régész, Anders Franzén elsüllyedt hajók utáni kutatásba kezdett Stockholm vizein. 1956-ban a keresés sikerrel járt, és egy kis darabot sikerült felhozniuk a Vasából. Franzén aztán meggyőzte a megfelelő embereket, köztük VI. Gusztáv Adolf akkori svéd királyt, hogy adjanak pénzt az elsüllyedt hadihajó kiemelésére.
Hosszú évekig tartó projekt kezdődött, végül
1961. április 24-én sikerült kiemelni a Vasát a hullámsírból.
Ahogy első útját, kimentését is több ezer stockholmi követte élőben a partról. Ez persze korántsem az utolsó lépés volt, ugyanis ekkor egy újabb, hosszú évekig tartó projekt vette kezdetét: a hajó megtisztítása, restaurálása, állagmegóvása, a még ki nem mentett részek felszínre hozása. Bár a hajótest nagy része egyben maradt, így is egy hosszú puzzlejáték kezdődött, miközben arra is kellett vigyázni, hogy a hajó ne száradjon ki, ez esetben ugyanis a 333 évig vízben lévő fa teljesen összeesett volna. Ezért a hajót előbb folyamatosan vízzel, majd egy speciális vegyi anyaggal permetezték.
A Vasát előbb egy ideiglenes múzeumban tárolták, ahol nem voltak megfelelőek a körülmények a látogatásra, ezért megkezdődött egy állandó kiállítási hely tervezése. Az egyedülálló hajólelet végül 1989-ben került mai helyére, a stockholmi Vasa Múzeumba.
A Vasa Múzeum
A Stockholm egyik legkedveltebb nevezetességének számító Vasa Múzeum (Vasamuseet) a svéd főváros múzeumszigetén, Djurgårdenen található. Az eddigi csúcsévnek számító 2019-ben összesen 1,5 millió látogatót fogadott.
A múzeum hatalmas terének központi látványossága természetesen maga a Vasa, amely a hajófenéktől a vitorlák tetejéig összesen hét szinten csodálható meg. Az egyes szinteken egy-egy kiállítás látható. A legalsó szinten például kiállították a megtalált áldozatok csontvázait, és bár a nevüket – egy kivételével – nem tudjuk, a maradványok régészeti és anatómiai vizsgálata számos titkukat felfedi: hány évesen haltak meg, mit ettek, milyen betegségeik voltak – és mivel egyes ruhadarabok is épségben megmaradtak, azt is tudjuk, hogyan öltözködtek.
Egy másik szinten a Vasában vagy körülötte talált tárgyakat láthatjuk, fegyverektől kezdve pénzérméken át a mindennapi használati tárgyakig. A csontvázak vizsgálatából és a tárgyi leletekből rengeteget megtudhatunk arról, milyen is lehetett az élet egy hadihajón az 1600-as évek első felében, illetve általában a korabeli Svédországban.
Ami a kor emberének katasztrófa volt, az a ma emberének egyedülálló látványosság és történelmi emlék. A Vasa nem hajóroncs, az eredeti hajó 98 százaléka ugyanis megmaradt, így majdhogynem teljes valójában láthatjuk ezt az immár csaknem 400 éve elsüllyedt vitorlás hadihajót.
Címlapkép: a Vasa a róla elnevezett múzeumban. Forrás: Anneli Karlsson, Vasa Múzeum/SMTM
