A lengyel biztonsági szolgálatok egyik tisztviselője kedden azt mondta, hogy eszközöket találtak és szedtek szét egy kormányzati tárgyalóteremben, amelyet miniszterek akartak használni. A kabinet a délnyugat-lengyelországi Katowicében ülésezett, ahol Donald Tusk miniszterelnök egy gazdasági konferencián vett részt.
Nem volt egyértelműen megállapítható, hogy az eszközök mióta voltak ott, a tisztviselő azt mondta, hogy nem kívánt találgatni arról, hogy ki helyezte el őket. "Az Államvédelmi Szolgálat a Belbiztonsági Ügynökséggel együttműködve lehallgatásra alkalmas eszközöket fedezett fel és szerelt szét abban a teremben, ahol ma Katowicében a Minisztertanács ülését tartják" - írta Jacek Dobrzinszki szóvivő az X-en.
Dobrzinszk a TVN24 lengyel televíziónak elmondta, hogy a berendezés hang- és képfelvételt egyaránt képes regisztrálni. "Nehéz megmondani, hogy ezek évekkel ezelőtt telepített eszközök voltak-e, amelyeket nem fedeztek fel korábban", vagy nemrég telepítették őket - mondta." A kabinet általában Varsóban tartja heti ülését, de a konferencia miatt Katowicében tartották ezt meg.
Márciusban a lengyel hatóságok közölték, hogy a Cseh Köztársaságtól kapott hírszerzési információk alapján házkutatásokat tartottak egy feltételezett lengyelországi orosz kémhálózattal kapcsolatban.
Címlapkép forrása: Getty Images