A Fülöp-szigeteki nemzetbiztonsági tanácsadó, Eduardo Ano kínai diplomaták kiutasítását sürgeti az országból. A kemény kijelentést egy telefonbeszélgetés állítólagos kiszivárogtatása után tette, ami feszültséget okozott a két ország között. A vitatott felvételen egy kínai diplomata és egy filippínó admirális beszélgetett, amelyben a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos ügyekről társalogtak.
A szigetország katonai vezetője állítólag hajlandó engedményeket tenni Pekingnek a vitás kérdésben.
Gilbert Teodoro, a Fülöp-szigeteki védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a kínai nagykövetség megsérti az ország törvényeit ha ilyen felvételeket készít.
A két ország között régóta feszült a hangulat, mivel a Dél-kínai-tenger bizonyos területeinek ellenőrzésében nem értenek egyet. A kínai parti őrség hajói rendszeresen megjelennek a térségben, amely további konfliktusokat szül. Körülbelül egy hete a keleti nagyhatalom járművei vízágyúval kezdték lőni Manila egyik humanitárius feladatokat végző hajóját. A szivárogtatás egy újabb lépést jelent a két ország távolodásában.
A kínai nagykövetség ismételt cselekedetei, amelyekben dezinformációban, félretájékoztatásban és félretájékoztatásban vesz részt, és azt terjeszti – most pedig hamis átiratokat vagy felvételeket tesz közzé a fogadó ország tisztviselői közötti állítólagos beszélgetésekről – nem hagyhatók szankció nélkül vagy komoly büntetés nélkül
– mondta el Ano.
Az újabb botrány arról szól, hogy a nemzetközi jog szerint Manila gyakorolhat ellenőrzést a Spratly-szigeteknél található Second Thomas-zátonynál, amelyet Kína vitat. Az apró bázisként működő szárazföldön a Fülöp-szigetek vezetősége korábban fejlesztéseket jelentett be, ám Peking szerint létezik egy „titkos megállapodás”, amelyben végül a szigetország visszakozott ettől. Gilbert Teodoro ezt határozottan tagadta, szerinte nem kötöttek semmiféle egyezséget a keleti nagyhatalommal erről, és nem is terveznek ilyet.
Don McLain Gill, a manilai De La Salle Egyetem elemzője szerint a kiutasítások komoly üzenetet küldenének Pekingnek. Elmondta, hogy szerinte ez azt közvetítené, hogy minden ország köteles betartani a fogadó állam törvényeit, még diplomáciai mentesség esetén is. Hozzátette viszont, hogy
szinte biztosan kemény válaszokra lehetne számítani Peking részéről.
Címlapkép forrása: Jeoffrey Maitem/Anadolu via Getty Images