Ahogy nő a verseny a lakásfejlesztők között, úgy értékelődhet fel az értékesíthetőség szempontjából a lakáshoz tartozó extra szolgáltatások szerepe. Ezekre a vásárlóknak egyébként is érdemes figyelnie, mivel az adott otthon későbbi élhetősége szempontjából komoly szerepük lehet. Ezek az extrák vonatkozhatnak már a megfelelő belsőépítészeti kialakítástól kezdődően egészen a kültéri fittnessterem, és magas minőségű játszótér kialakítására is. Összeszedtük, hogy mik azok a belső és külső, fejlesztők által kínált szolgáltatások, amik alapjaiban befolyásolhatják, hogy milyen lesz az adott otthonban élni.

Egyre több lakásépítés indul Budapesten, így a vevők kedvükre válogathatnak a különböző projektek közül. Ez azonban azt is jelenti, hogy az induló fejlesztések között fokozódik a verseny a potenciális vásárlókért. A nagyobb versenyben pedig nem biztos, hogy elég csak egy szépen berendezett bemutató lakással meggyőzni az ügyfeleket. A vásárlók egyre kritikusabbak lehetnek, és kiemelt figyelmet fordíthatnak arra, hogy milyen egyéb szolgáltatásokhoz tudnak hozzájutni az adott fejlesztésben. Egy lakás élhetőségét ugyanis több dolog befolyásolja.

Mitől lehet vonzó a lakásbelső?


A lakások vonzerejét sok minden befolyásolja, ezek közül az egyik legfontosabb az alaprajz. Két ugyanolyan méretű lakás között ugyanis nagyon nagy különbségek lehetnek, amelyek alapvetően befolyásolhatják a lakás élhetőségét. Ezek közül van néhány, ami olyan általános elv, amely minden lakásvásárló számára fontos, de egyes tényezők csak bizonyos vásárlók számára jelentenek szempontot. Ez előbbiek közé tartozik például, hogy a berendezés kialakítása mennyire optimálisan oldható meg, különös tekintettel a tárolási funkcióra. De akadnak olyan elrendezések is, ahol a nagy tér ellenére, olyan kihasználhatatlan kisebb területek maradnak, melyek miatt a nappalit fele akkorának érezhetjük, mint a valós nagysága. Szintén problémát okozhat, ha a lakáshoz tartozó erkély nem a legoptimálisabban érhető el. Több olyan ingatlant is látni ugyanis a jelenlegi piacon, ahol az erkély valamelyik hálószobából nyílik, ami ugyan elképzelhető, hogy egyesek számára megfelelő lehet, ha azonban vendégek fogadására vagy közösségi térként is szeretnénk használni azt, nem feltétlenül praktikus, hogy a hálószobán át kell átjárni.

Ezek azok az extrák, amik teljesen megváltoztatják, amit eddig a lakásokról gondoltál!

Fagyöngy Lakópark

Összességében elmondható, hogy az esztétikus belsőépítészei megoldásokkal a fejlesztők sokat lendíthetnek a lakások népszerűségén és élhetőségén, ezek ráadásul nem feltétlenül drágábbak, de jelentősen szerethetőbbé teszik a lakókörnyezetet.

A lakáson belül az sem mindegy, hogy milyen szolgáltatásokkal szerelik fel a lakásokat. Sok esetben ugyanis még a redőnyt sem tartalmazza az ár, csak a beépítés lehetőségét teremtik meg. Szintén gyakran fordul elő, hogy sem a riasztórendszer, sem pedig a légkondicionálás nem kerül beszerelésre az alapfelszereltség részeként. Jobb esetben az előkészítés ezek esetében is megtörténi, és nem kell a frissen elkészült lakás falát szétverni a csövezés kiépítése miatt, de egyes helyeken akár magának a berendezésnek az elhelyezése is szerencsétlenül érintheti a lakás használatát. A légkondicionáló kültéri egysége jellemzően sok helyen csak az erkélyre kerülhet ki, és amennyiben ennek előkészítésére nem történtek törekvések, a gép elcsúfíthatja, használhatatlanná teheti az erkélyt.

Ezek azok az extrák, amik teljesen megváltoztatják, amit eddig a lakásokról gondoltál!

Fagyöngy Lakópark

Ma még szinte a plusz szolgáltatásnak számít az is, ha a fejlesztők a hagyományos fűtési rendszert valamilyen alternatívra cserélik. Ma már pedig olyan megoldások is léteznek, melyek a fűtés és korábban említett hűtés problémáját egyszerre oldják meg, és veszik le a leendő vásárlók válláról a légkondicionálóval együtt járó gondokat. Egyes lakóprojektekben ezeket központilag, a lakásokban élők számára láthatatlan módon valósítják meg, miközben a fűtési és hűtési költségek is alacsonyabbak lehetnek.

Ezek olyan alapvető igények, amik általában minden lakásvásárlóban felmerülnek, ezeken kívül azonban előrelátó fejlesztők, illetve a tudatos lakásvásárlók még egyéb, már a jövőbe mutató megoldásokat is kereshetnek. Ezek közé tartoznak például az "okos otthon" rendszerek, de az előbbiekben említett jövőbe mutató hűtő-fűtő megoldás is már ezek felé mutatnak.

Erdei Bálint, Redwood Holding Kft:

Ezek azok az extrák, amik teljesen megváltoztatják, amit eddig a lakásokról gondoltál!Élettér a lakás falain kívül is lehetséges? Milyen extrákat kapok a lakással együtt? Teljesen jogos vevői kérdések, melyre a fejlesztőknek érdemi választ kell adniuk! Fagyöngy lakóparkban legelső szempontunk volt a közel egy hektáros épületek körül elhelyezkedő beépítetlen terület hasznosítása a lakásokhoz leginkább illeszkedő módon. Így született meg az urbánus, aktív kert koncepciója, ahol a részletesen kidolgozott tájépítészet találkozik a városi ember életmódjának és igényeinek megfelelő funkciókkal. Fejlesztőként ma már fontos, hogy ne falakat és négyzetmétereket építsünk és értékesítsünk, hanem valós fogyasztói, vásárlói igényekre alakítsunk ki megfelelő élettereket. A rohanó hétköznapokan felértékelődik egy olyan otthon ahol a lakás szerves része a kert, ahol a családnak lehetősége van közös időtöltésre, szórakozásra. Multifunkciós extra minőségű játszótér, dedikált hely focizásra vagy egy házi kosár meccsre vagy éppen egy edzéskör a kültéri kondigépeken még akár vacsora előtt. Nyári estén közös étkezés a teraszon, ahol elfér az egész család. Mindez sokat hozzá tud tenni az életminőség javításához főleg a lakóhelyemen. Szlogenünk ebből az életérzésből fakad: Ahová jó hazatérni!

Igényesen kidolgozott lécsőházon jutok-e el lakásomhoz? Van-e elektromos autótöltésre lehetőségem? Tudom-e programozni a fűtés és hűtést digitálisan? Örzés-védést támogatja-e fejlett technológia? Igen. Vevőként hajlamosak vagyunk ezen extrákat alulértékelni, pedig általuk lakásunk mind használati és piaci értéke jelentősen növekszik.


A külső környezetre is nagy hangsúly jut


Egy lakásprojekt legnagyobb vonzerejét az jelentheti, ha a vásárlói kör igényeinek megfelelő környezetben helyezkedik el. Így a befektetők elsősorban a belvárosi elhelyezkedést részesíthetik előnyben, míg a családosok esetében a zöld környezet bír a legnagyobb előnnyel. Ezek tehát alapvetően határozhatják meg a lakás élhetőségének jellemzőjét.

Ezek azok az extrák, amik teljesen megváltoztatják, amit eddig a lakásokról gondoltál!

Fagyöngy Lakópark

De akadnak azért a fejlesztők kezében lehetőségek arra, hogy a vásárlók számára a külső környezetet egyre vonzóbbá tegyék. Ezek közé tartozik például a játszótér kialakítása. Bár hozzá kell tenni, hogy ebben is komoly különbségek lehetnek beruházás és beruházás között, a látványterveken még igazi játszóháznak tűnő megoldások, a projekt elkészültére egyes helyeken könnyen csupán egyetlen játék felszerelésére szelídülhetnek. Érdemes tehát nem csak a látványtervekből ítélni, hanem a beruházókkal külön kitérni arra, hogy milyen játszótér megépítését tervezik. De a lakásokhoz egyéb szolgáltatások is tartozhatnak, mind például a megfelelő sportolási lehetőségek biztosítása. Ezen belül is optimális megoldás lehet a kültéri fitness gépek felszerelése. Ennek előnye ráadásul a beltéri fitness terem kialakításával szemben, hogy fenntartása sokkal könnyebb, és a közös költséget sem löki az egekbe. Az előbbieken kívül a lakók komfortját fokozhatja, ha nem csak játszótér, de egy szép belső kert is kialakításra kerül a projekt részeként, megfelelő nagyságú zöld felületet biztosítva. A biztonságérzetről pedig a portaszolgálat gondoskodhat, ami szintén fokozhatja az adott projekt vevővonzó képességét.

A cikket a Fagyöngy Lakópark fejlesztője, a RedWood Holding Kft. támogatta.