Ingatlan

Mennyiért bérelhetünk lakást egyetemista gyerekünknek?

Portfolio
A közelgő egyetemi felvételi ponthatárok kihirdetésével, hamarosan megkezdődik albérleti roham. A tavaly nyári bérlési díjakhoz képest 10 százalékos növekedés várható, ami átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjat jelent Budapesten. Egyre népszerűbbek a jellemzően kisebb, új építésű lakások, ugyanakkor a nagyobb, több szobás lakások iránti érdeklődés is megnőtt, főleg a diákok körében.
Inkább vennél egy lakást? A törlesztőd akár alacsonyabb is lehet, mint a lakbér! Használd a lakáshitel kalkulátort a legjobb kölcsönök felkutatásához!

Ennyiért bérelhetsz Budapesten

A lakások bérleti díja átlagosan 9 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban 2016 azonos hónapjához képest, ez minden bizonnyal a szezonalitásnak köszönhető. A nyári hónapokban a kiadó otthonokat megrohamozó diákok akkor járnak igazán jól, ha a könnyedén megközelíthető külső kerületeket választják, hiszen míg a belvárosban 200 ezer forint fölötti havi kiadást is jelenthet a bérlés díja, addig kijjebb ez akár fele ekkora is lehet. Budapesten kiemelten népszerű a IX. és XI. kerület, illetve a VI, VII. és VIII. kerületekre is igaz, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlni a szülőknek, ha önálló lakást szeretnének egyetemista vagy főiskolás gyermeküknek, mivel ezekben a kerületekben 80 ezer forinttól találnak kibérelhető garzonlakásokat. Ezek jellemzően jó állapotúak, 18-40 négyzetméter alapterületűek, a fajlagos áruk 1300-tól 4200 forintig szór, havonta és négyzetméterenként számolva. Az egyetemek közvetlen közelében azonban ennél is magasabb, 90 - 110 ezer forintos havi bérleti díjak jellemzők.

A szezonalitás hatása nemcsak az árakban érhető tetten, de a kiadási idő rövidülésében is. Míg általánosságban - állapottól, lokációtól, ártól függően - 30-35 nap alatt bérbe lehet adni egy ingatlant, addig a nyár közepén-végén ez néhány napra is lerövidülhet a nagyobb érdeklődés miatt.

A kétpólusú város a bérleti díjak kerületi változásában is megmutatkozik. A legdrágább környék a nagyobb alapterületű lakásokat kínáló XII. kerület (250 ezer forint/hó), a II. kerület (215 ezer forint/hó) és az V. kerület (207 ezer forint/hó), amely a fajlagos árakat nézve a legdrágább kerületnek számít. Ehhez képest a külsőbb városrészekben akár feleennyi pénzből is megúszható a lakásbérlés rezsi nélküli terhe.

Mennyiért bérelhetünk lakást egyetemista gyerekünknek?

Olcsóbb az új, mint a használt

Az elemzésekből kiderül, hogy az új építésű lakásokért átlagosan alacsonyabb (154 ezer forint/hó) bérleti díjat kell fizetni, mint egy újszerű (170 ezer forint/hó), de használt lakásért. Ennek háttérben az a tény húzódik meg, hogy míg a régebbi építésű, használt lakások átlagos alapterülete 60-65 négyzetméter körül alakul, addig az új építésű ingatlanokat kisebb, átlagosan 50-54 négyzetméter alapterülettel dobják a piacra.

"A bérleti díjak idén várhatóan már nem fognak csökkenni, legfeljebb a növekedés lesz jóval kisebb az év második felében, mint az első hat hónapban. Ennek az az oka, hogy a keresett új építésű lakások inkább az év vége felé és még inkább 2018 első felében fogják elárasztani a lakásbérleti piacot" - hívta fel a figyelmet Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője. A nagyobb méretű, és ezért drágábban bérelhető használt lakások továbbra is többségben lesznek a piacon, ezért sem várható a bérleti díjak jelentős csökkenése.

Több ezer új lakás egy helyen a Portfolio Új Lakópark adatbázisában! Válogass Buda, Pest és vidék legjobb új építésű lakóprojektjei között! Nézegess képeket, tudj meg minél többet a projektekről és kérj személyre szabott ajánlatot közvetlenül a fejlesztőktől! Kattints és nézd meg a több mint 50 projektet!

Az idei év első hat hónapjában az egy négyzetméterre vetített albérleti díjak stagnáltak, vagy kis mértékben csökkentek a tavalyi év átlagához képest, ennek ellenére a havonta fizetendő díj akár 10-30 százalékkal emelkedett. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum vezető elemzője rávilágít, hogy a látszólagos ellentmondást a bérbe vett lakások átlagos alapterületének növekedése okozza. Úgy tűnik, hogy fajlagosan kicsit olcsóbban, de a korábbinál nagyobb lakásokat bérelünk, így összességében a lakásért kifizetett havi bérleti díj magasabb, mint tavaly. Budapesten a havonta, négyzetméterenként fizetendő átlagos bérleti díj 1700 - 2700 forint, a vidéki nagyvárosokban 950 - 1700 forint, a panelek Budapesten 100-200 forinttal olcsóbbak, vidéken a különbség elenyésző. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az albérleti díjon felül, a lakás adottságai és a bérlő fogyasztásától függően, további 25-50 ezer forint rezsivel is számolni kell.

A diákok jobban járhatnak, ha közösen bérelnek nagyobb lakást. Egy garzon teljes költségéhez képest, amelyen 1, esetleg 2 hallgató osztozik, jóval kedvezőbb, ha egy nagy lakást bérelnek többen: 100-120 négyzetméteren akár 4-5 fő is kényelmesen osztozhat, igaz a konyhát és a fürdőszobát közösen használják. Az egy főre eső költség viszont egy önállóan bérelt garzonénak fele-kétharmada. Egy szobát átlagosan 50-65 ezer forintért lehet bérelni. A kiadó ingatlanok 51 százaléknál a szobabérlet 50-80 ezer forint, míg 30 ezer forint alatt az ingatlanok csupán 2 százalékában bérelhető saját szoba.

Mennyiért bérelhetünk lakást egyetemista gyerekünknek?
Az egy szobára jutó bérleti díj a lakás méretével fordítottan arányos, hiszen a kislakásokat fajlagosan magasabb áron hirdetik meg. Egyszobás lakások esetén például a bérleti díj átlagosan 104 ezer forint, míg, egy négyszobás lakásban már 57 ezer forintért bérelhető egy szoba, sőt hatszobás otthon esetén átlagosan 39 ezer forint a szobadíj. Fejenként 30-40 ezer forinttal kalkulálva, egy négy fős társaság 120 - 160 ezer forintért a XIII. kerület kedvelt részén, a VIII. kerületben a Palota negyedben és a Corvin negyed közelében is kifoghat 2-3 szobás lakást.

Mennyiért bérelhetünk lakást egyetemista gyerekünknek?

Nemcsak Budapesten pörög a piac

Vidéken is hasonló a helyzet, a régióközpontokban és az egyetemvárosokban, például Debrecenben vagy Győrben havonta 1600 - 1800 forint körül van a bérleti díjak átlagos négyzetmétere. Miskolcon ennél kedvezőbb, 1000 - 1200 forintért bérelhetünk négyzetméterenként. A drágulás egyértelmű, két-három évvel ezelőtt a fajlagos bérleti díj átlagértéke 3-400 forinttal alacsonyabb volt, mint a 2017 első félévében. Adatok azt mutatják, hogy 40-50 ezer forintért Pécsett, Kecskeméten, Dunaújvárosban és Miskolcon is lehetett albérletet találni. Jellemzően egy-másfél szobás, 37-54 négyzetméteres, közepes vagy jó állapotú panellakásokat lehet ilyen áron bérelni. 70 és 100 ezer forint havi bérleti díjsávban Szombathelyen, Kecskeméten, Székesfehérváron vagy Pécsett belvárosi, tégla építésű társasházi lakás is bérelhető.

A keresleti oldalt nézve, a diákok legalább alapszinten bútorozott ingatlant keresnek és az sem igaz, hogy számukra a lelakott ingatlan is megfelelő - különösen az elsősök esetében nem a diák, hanem a szülő választ albérletet és egyáltalán nem előnyös, ha az ingatlan látványosan nincs rendben tartva.

A Portfolio Ingatlan által megkérdezett szakértők véleménye szerint a mostani áremelkedés főként a szezonális keresletnövekedésből adódik, hosszú távon nem várható az árak kiugró növekedése, legfeljebb néhány százalékos éves árváltozásra számíthatunk. A lakáspiacon ugyanakkor még a mostani árak mellett is kedvező hozamok érhetők el, de befektetési célú vásárlásnál egyre fontosabbá válik az elhelyezkedés. Az egyetemek és a jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező városrészek továbbra is vonzók a befektetők körében.



Mennyiért bérelhetünk lakást egyetemista gyerekünknek?
Pannónia Ház, További információkért kattints a képre!


Mennyiért bérelhetünk lakást egyetemista gyerekünknek?
FÁY 85, További információkért kattints a képre!


Mennyiért bérelhetünk lakást egyetemista gyerekünknek?
Magnolia Ház, További információkért kattints a képre!
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1