Ingatlan

Szárnyalnak a bulinegyed lakásárai

Portfolio
Sörbiciklik ide - hangos romkocsmák oda, a pesti "bulinegyed" lakásárai kitartóan araszolnak fölfelé. A főváros VII. kerületének belső részén nem torpant meg az ingatlanpiaci kereslet, annak ellenére sem, hogy az elmúlt hónapokban sok ellentmondásos hír jelent meg a lakónegyedről - derül ki az OTP Ingatanpont elemzéséből.
Négy év alatt több mint duplájára emelkedtek az árak az Andrássy út - Károly körút - Rákóczi út - Nagykörút határolta területen, közkedvelt nevén a budapesti "bulinegyedben". Általánosságban egész Erzsébetvárosra elmondható, - a NAV adatai alapján - hogy az elmúlt négy évben átlagosan több mint duplájára emelkedtek a lakásárak. Ezzel a kerület dinamikusan zárkózik fel a szintén felkapott Terézváros áraihoz. Míg ugyanis a VI. kerületben az átlagos négyzetméterár jelenleg 525 ezer forint, addig a VII. kerületben is már 462 ezer. A mostani 13 százalékos különbség négy éve még 23 százalék volt.

Annak köszönhetően, hogy ez a negyed vált Budapest egyik leglátogatottabb turistalátványosságává és kedvelt szálláshellyé, számtalan lakást alakítottak ki rövid távú bérlakássá, azaz befektetési céllal airbnb-zni kezdtek a tulajdonosok. Ezt sok társasház nem nézi jó szemmel - újabban lehetőségük van a társasházi szerződésben korlátozni a rövidtávú lakáskiadást. Mindenesetre az Akácfa és a Klauzál utcában a lakások átlagos négyzetméterára mostanra meghaladja az 520 ezer forintot - a 2013-as ár 240 százalékát -, míg a Kazinczy utcában ugyanez már 654 ezer forint. Az OTP Ingatlanpont valamivel több, mint 600, építés, vagy egyelőre csak értékesítés alatt álló lakásról tud a környéken, melyek átadása két éven belül várható.


Szárnyalnak a bulinegyed lakásárai
Klauzál Residence, További információkért kattints a képre!
"Sok a tetőtér-beépítés, de akad bőven foghíjtelek-beépítés is. A VI. és a VII. kerület belső részeiben épülő új lakások egyik közös jellemzője, hogy áruk jóval a kerületi átlag felett van: a négyzetméterárak 800 ezer és 1,1 millió forint között szórnak" - mondta el Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki szerint a főváros belső kerületei túl vannak az árrobbanáson, de az áremelkedés továbbra is kitart, legfeljebb csak az üteme mérséklődik valamelyest.


Szárnyalnak a bulinegyed lakásárai
További információkért kattints a képre!
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
BJASZ20180925025