Ingatlan

Szinte hihetetlen, tényleg elkezdtek zuhanni a lakásárak?

Portfolio
A KSH jelenleg elérhető adatai szerint, 2017. II. negyedévében csökkentek a lakásárak Magyarországon az év első három hónapjához képest, ami 2013 óta nem fordult elő. Az árak mérséklődése 1,5 százalékos mértéket mutat, miközben az év első három hónapjában még közel 5 százalékos emelkedés volt tapasztalható. Ez felveti a kérdést, hogy lassan aggódhatunk a hazai lakáspiacért? Nem ilyen egyértelmű azonban a helyzet, ezek ugyanis még egyelőre csak előzetes számok, hivatalos közlemény még nem érkezett, így elképzelhető, hogy az adatok még felülvizsgálatra kerülnek. A tavalyi év utolsó három hónapjában ráadásul már előállt egy hasonló helyzet, a végleges adatok azonban ott végül növekedést mutattak. Vagyis a cikk címében feltett kérdésre a válaszunk, hogy egyelőre NEM.
Már régóta azt várjuk, hogy a lakásárak eddigi döbbenetes száguldása véget ér, vagy legalábbis enyhülni fog, az azonban egyelőre sokakat meglephet, hogy 2017 április és júniusa között az árak emelkedése nem csak mérséklődött, de csökkenésbe váltott át a KSH honlapján jelenleg elérhető legfrissebb adatok szerint. 2017. I. és II. negyedéve között ugyanis 1,5 százalékos csökkenés volt megfigyelhető, ekkora volt ugyanis a tiszta árváltozás mértéke. A szám egyelőre azért is meglepő, mivel az előző negyedévben még közel 5 százalékos drágulás jellemezte a használt lakóingatlanokat.

Szinte hihetetlen, tényleg elkezdtek zuhanni a lakásárak?

Bár a KSH-s fenti szám már az Eurostat statisztikáiban is megjelent, azért egyelőre óvatosan érdemes kezelni. Részben, mivel a hivatalos tájékoztató még nem jött ki, vagyis elképzelhető még addig az adatok revizionálása, másrészt pedig az is elképzelhető, hogy bizonyos adatok még nem érkeztek be a KSH-hoz a NAV-tól, és ezek a később megjelenő tranzakciók még módosíthatják az előző számot. Jellemzően az adatok a feldolgozásukat követően jelennek csak meg az adatbázisban, azokról a területekről azonban, ahol pörög a piac azonban ez vélhetően lassabban történik meg a nagy elemszám miatt. Ugyanakkor éppen ezek a jól menő területek lehetnek, amelyek felfelé módosíthatják az árakat, vagyis akár a jelenlegi csökkenést növekedésre módosíthatják.



Szinte hihetetlen, tényleg elkezdtek zuhanni a lakásárak?
Pannónia Ház

Ez utóbbi ok azért is gyanús, mivel a II. negyedében az első három hónaphoz képest az összetételhatás is erősen negatív értéket vett fel, 14,3 százalékos csökkenést mutatva. Ez az összetétel hatás ráta azt jelentené, hogy nagyon hirtelen jelentősen megnövekedett az olcsóbb ingatlanok aránya a tranzakciókon belül. Ilyen mértékű gyors eltolódás azonban meglepő lenne, az előző negyedévben ugyanis - miközben valóban erősödött a kisebb, és olcsóbb települések részesedése az adásvételekben - mindössze 3,8 százalékos összetétel romlást mért a KSH. Sokkal valószínűbb tehát, hogy a növekedés motorját jelentő budapesti adatok vagy a megyeszékhelyek adásvételei a nagy elemszámuk miatt még nem kerültek feldolgozásra, és így nem is tudják felfelé húzni az átlagárváltozást.

A KSH hivatalos tájékoztatója számításunk szerint október végén jelenhet meg, de az adatok véglegesítése még várhatóan csak ez után történik meg. Tavaly a negyedik negyedévben egyébként már tapasztunk hasonló helyzetet, akkor is több mint 1 százalékos csökkenés jellemezte az előzetes - még hivatalos közlés előtti - adatokat, amelyek a tájékoztató megjelenésekor már csak enyhe, pár tized százalékos csökkenést mutattak, a jelenleg is elérhető végleges adatok alapján azonban utólag ezek is módosításra kerültek, és a KSH 1,5 százalékos növekedést mutatott ki végül.


Szinte hihetetlen, tényleg elkezdtek zuhanni a lakásárak?
Fagyöngy Lakópark
Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Baleset a reptérre vezető gyorsforgalmi úton