Ingatlan

Szabálytalanságok százait fedezték fel a Nagykörút épületein

Portfolio
A Nagykörút a főváros egyik leghíresebb és legfontosabb útszakasza, ami több mint száz éve része a budapesti városképnek. Sajátos hangulatával, régi épületeivel turisták tömegeit vonzza magához, miközben a főváros egyik legfontosabb közlekedési vonala is egyben. A 100-120 évvel ezelőtt kialakított épületeinek földszinti helyiségei az idők során folyamatosan követték a bennük lévő vendéglátóhelyek és üzletek hirdetési igényeit. Ez azonban mostanra a sok és sokféle reklámfelület miatt az épületek eredeti építészeti jegyeinek elvesztésével fenyeget. Erre hívja fel a figyelmet a Nagykörút Portálprogram, ami a teljes útszakaszt feltérképezve figyelmeztet a szabálytalanságokra és tesz javaslatot az egységesebb utcakép elérésére.

A Nagykörút kialakítása

A Nagykörút nyomvonalának kijelölése a Duna egykori mellékága mentén történt, az eredeti elképzelések között a folyó mellékágának megtartása is szerepelt, velence mintájára meghagyva a házak közti vízi közlekedést. A túl magas költségek miatt azonban a mellékágat végül feltöltötték és 1872-ben megkezdték a körút menti házak felépítését.

Az építkezések kezdetben lassan haladtak, évente mindössze 2-3 házat tudtak felépíteni, 1885-től azonban készülve az 1896-os millenniumra nagyobb lendületet vettek, évente közel 20 ház felépítésével az eseményre szinte teljesen elkészült a körút mai képe.


Szabálytalanságok százait fedezték fel a Nagykörút épületein

Kaotikus hirdetőtáblák

A Nagykörúton halad ma Európa legforgalmasabb villamosvonala, ami napi 200 ezer utasával folyamatos forgalmat generál az épületek földszintjein található üzlethelyiségeknek. Az egykori egységes utcaképet azonban mostanra a legkülönbözőbb üzletek reklámtáblái foglalják el, sok esetben eltakarva vagy teljesen megváltoztatva a homlokzatot. Erre kínál megoldási javaslatot a Nagykörút Portálprogram, aminek keretében feltérképezték a teljes útszakaszt, fotókon jelölve a problémás részeket.

A honlapon a Nagykörút a Jászai Mari tér és a Boráros tér között öt szakaszra van bontva. Az 553 méter hosszú Szent István körút, az 1054 méter hosszú Teréz körút, a 764 méter hosszú Erzsébet körút, az 1223 méter hosszú József körút és az 556 méter hosszú Ferenc körút egységeire. A képeken az egyes körutakat további alegységekre bontották, amelyek mindegyikéről fotók is készültek. Az "elemzés" fülre kattintva pedig a fotókon megjelennek a kifogásolható vagy szabálytalan elemek. Ilyenek például a kereszttel körberajzolt részek, amelyek szabálytalanul elhelyezett hirdetési elemeket tartalmaznak, így azok eltávolítása kötelező. A téglalappal körberajzolt hirdetések is módosításra szorulnak, de azok eltávolítása nem, csak átalakítása kötelező. A szaggatott vonallal körberajzolt elemekre nincs kötelezettség, de az egységesebb utcakép miatt azok módosítása vagy eltávolítása ugyancsak ajánlott.

Szabálytalanságok százait fedezték fel a Nagykörút épületein
Teréz körút 43-45 látképe, Forrás: nagykorut.budapest.hu


Szabálytalanságok százait fedezték fel a Nagykörút épületein
Teréz körút 43-45 átalakítási javaslatai, Forrás: nagykorut.budapest.hu

Megoldási javaslat

A program honlapján az egyes épületek üzletsávjainak a hatályos jogszabályoknak való megfelelősége az adott épület, majd az "elemzés" nézet kiválasztásával érhető el, a területre vonatkozó jogszabályokról pedig az "általános információk" menüpontban olvashatunk bővebben.

A visszatérő, jellegzetes szabálytalanságokat megismerve az alábbiakra kellene odafigyelni, hogy elkerülhető legyen a szankció:
  • A reklámfelületek száma, mérete színe nem dominálhat az épület látványában, számuk, méretük a lehetőségekhez képest minimálisra csökkentendő
  • Az üzlethelyiséget kiegészítő minden berendezési tárgy (pl. riasztó fény és hangjelző, valamint a légkondicionáló berendezés kültéri egysége, árnyékoló szerkezetek) egységes terv alapján, lehetőleg egyszerre, rejtetten helyezendő el
  • A kialakításhoz az épület eredeti logikáját kell alapul venni: a nyílástengelyek helyét, az üvegezés síkját, a szín és anyaghasználatot
  • Törekedni kell a meglévő, építéskori szerkezetek megtartására, restaurálására, esetleges újraépítésére
  • A legegyszerűbb homlokzatot érintő beavatkozás során is javasolt építész tervező bevonása, aki értelmezi a területre vonatkozó összetett szabályokat, és segít az adott feladat esztétikailag megfelelő megoldásának kialakításában

A Portfolio Ingatlan már korábban is foglalkozott a Nagykörút üzleteinek kérdésével, néhány évvel ezelőtt, a válság közepén még az üresen álló helyiségek jelentették a fő problémát. Mostanra az üzletek megteltek bérlőkkel, de az egységesebb utcaképnek továbbra sincs nyoma.

Új lakást vásárolnál? Találd meg a a Portfolio Ingatlan adatbázisában álmaid otthonát, ami átláthatóan könnyen összehasonlító formában ad információt az egyes projektekben lévő lakások méreteiről, árairól és elhelyezkedéséről.

Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1