7 °C Budapest

Rengeteg sofőrt keresnek: 400 ezres fizetés, B-s jogsi is elég

2017. december 12. 10:58

Ablakokra ragasztott hirdetéssel toboroz sofőrt a BKV. Nem árul zsákba macskát a vállalat, a fizetést és az egyéb juttatásokat is kitették az ablakba. Az átképzést is vállalják, elég egy B kategóriás jogosítvány is a jelentkezéshez.

Idén már többször beszámoltunk arról, milyen eszközökkel toboroz dolgozókat a BKV: a buszok oldalán helyeztek el hirdetéseket, szórólapokat osztogattak, és a járművekben is több helyre kiragasztották a felhívást. A felületek már egyre ritkábban változnak, maga a hirdetés viszont elég gyakran.

Ma reggel a 102-es buszon szúrtunk ki egy újabb hirdetést. Szintén sofőröket keresnek, és a kiírás szerint akár havi bruttó 400 ezer forint átlagbér (az autóbusz-vezetők 2017. június és augusztus közötti jövedelméből számított átlagérték). Korábban volt abból bonyodalom, hogy a hirdetésekben feltüntetett fizetések valójában a jelenlegi sofőrök átlagkeresetét jelentette, nem pedig a kezdő béreket. Ezt a lehetséges félreértést legújabb hirdetésében már próbálta elkerülni a vállalat.

A sofőrök a fizetésen felül még cafeteria-juttatásban is részesülnek, kapnak üzemanyag-megtakarításból eredő bérpótlékot, ingyenesen utazhatnak a BKV járatain akár további két hozzátartozójuk is. Vidéki munkavállalók számára a munkásszálló ingyen is igénybe vehető. Ráadásul elég egy B kategóriás jogosítvány is, az átképzést a cég biztosítja.

Jól jönne 500 ezer forint?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb finanszírozási ajánlatokat. Ha vállalod, hogy a jövedelmedet az adott bankhoz utalod, akkor 500 ezer forintot 60 hónapra a Sberbanknál 10,97 százalékos THM-mel, 10 736 forint havi törlesztő mellett vehetsz fel. A CIB Banknál a THM 11,73 százalék, a törlesztő pedig csak egy kicsit magasabb, 10 907 forint, az MKB Banknál a törlesztőrészlet 10 617 forint (THM: 12,46%), de itt számolnod kell 5 000 forint kezdeti költséggel. A K&H-nál nincs kezdeti költség, a törlesztő pedig 10 621 forint (THM: 12,54%), Az Ersténél és a Cetelemnél ehhez képest több mint ezer forinttal magasabb a törlesztő, 11 892 forint, ami a THM-ükben is meglátszik (17,47%). Az árverseny negatív győztese pedig a Budapest Bank, a havi törlesztő 12 918 forint, és náluk már a THM is 20 százalék fölé csúszik (20,5%).
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem