Nem kisebb feladatra vállalkozik a világ legfiatalabb női miniszterelnöke, mint a férfiak és a nők közötti fizetési különbségek felszámolására. Jacinda Ardern, Új-Zéland kormányfője arról beszélt, hogy kormánya négy éven belül ugyanakkora fizetéseket szeretne a közszolgáltatások terén. A lépéstől azt várják, hogy katalizátorként hat a versenyszférára is, és ott is elindít hasonló folyamatokat.

Új-Zéland megvalósíthatja minden nő álmát


Új-Zéland a kilencedik helyet érte el a Világgazdasági Fórum 144 országot magában foglaló felmérésében, amely a férfiak és a nők közötti különbségeket vizsgálta. Ma már "csak" 9,4 százalékkal kapnak kevesebb pénzt a nők, ami jelentős csökkenés az 1998-as 16,2 százalékhoz képest. A nagy előrelépés azonban még korábban volt, az elmúlt években nem sikerült igazán csökkenteni a különbséget.

Annak ellenére, hogy az országban mérséklődött a fizetések közötti különbség, nem mindenben állnak jól. Az új-zélandi irányadó tőzsdeindex 50 vállalata közül csak 1-nek van női vezérigazgatója.

Az EU-ban és Magyarországon tapasztalható fizetési különbségekről itt írtunk részletesen.

Címlapkép forrása: Marty Melville/AFP