Előfizetői tartalom

Nagy hajrá kell, hogy teljesüljön a kormány célja

Portfolio
Szeptemberben sem mutatott nagy számokat a havi kifizetési számláló, de elemzésünk szerint a kormány 143 milliárd forintos havi kiutalást teljesített. Így összességében az uniós pénzek kifizetése már 2965 milliárd forinton áll, mely azt jelenti, hogy, a 7 éves ciklusra járó keretösszeg több mint harmadát már átutalták a nyerteseknek. Ebből az idei évben a kormány már 1402 milliárd forintos kifizetést teljesített, ami a 2017-es évre előírt kifizetési cél 68%-át teszi ki. Ez azt jelenti, hogy az államigazgatásban dolgozóknak 3 hónapjuk maradt arra, hogy kiutalják a fennmaradó 662 milliárdos összeget. Mindemellett már több mint 48 ezer nyertes örülhet közel 5900 milliárd forintos megítélt támogatásnak.

Szeptemberben összesen 6 pályázati felhívás jelent meg, összesen 58,12 milliárdos keretösszeggel. Két pályázat a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) 48,73 milliárdos keretösszeggel, négy pályázat pedig az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) 9,39 milliárd forintos összeggel jelent meg. A 10 Operatív Programot vizsgálva az eddigi...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés