Előfizetői tartalom

Lemaradtál az uniós ingyenpénzről? - Jön az utolsó nagy lehetőség

Portfolio
A vissza nem térítendő támogatással járó gazdaságfejlesztési EU-pályázatokat már régen meghirdették, a legtöbbnek már kimerült a kerete, így kifejezetten érdekes lehetőség az, ami a minap bukkant fel a hivatalos pályázati oldalon. A véglegesítés előtt álló pályázat ugyanis 5-15 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást ígér eszközbeszerzésre és innovációs tevékenységek végzésére és mivel 17 milliárd forintos a keretösszege, így akár több ezer mikro-, kis- és középvállalkozás is részesülhet sokmilliós támogatásban. Jelen állás szerint november 30-án nyílik majd meg a pályázat, de érdemes résen lenni, mert a részletszabályok mellett még akár ez is változhat. Az alábbiakban a most ismert feltételeket és a társadalmi egyeztetésre beérkezett néhány javaslat lényegét foglaljuk össze.

A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén GINOP-2.1.8-17 kódszámú pályázat társadalmi egyeztetése pénteken zárult le. A pályázattal kapcsolatban több hozzászólást találunk a hivatalos pályázati oldalon. Ezek közül csak néhány fontosabbat emelnénk ki úgy, mint, azt, hogy javasolják: az igényelhető vissza nem térítendő támogatás...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés