Tegnap jelent meg az 50 milliárd forintos hitelprogram, mely a turisztikai ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára biztosít rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget. A hitelt a vállalkozások felhasználhatják ingatlanvásárlásra, ingatlanfejlesztésre és eszközbeszerzésre is. A minimálisan igényelhető összege 10 millió forint, maximális hitelösszeg meglévő turisztikai kapacitáshoz kapcsolódó fejlesztés esetén 500 millió forint, új turisztikai kapacitás létrehozására irányuló beruházás esetén pedig 3 milliárd forint.

A Magyar Fejlesztési Bank 2017. október 9-én jelentette meg az MFB Kisfaludy Turizmus-fejlesztési Hitelprogramot, mely a Magyar Turisztikai Ügynökség által elindított Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési konstrukcióhoz kapcsolódva segíti a hazai turizmus versenyképességének fokozását és minőségi fejlesztését.

A hitelprogram fontosabb részletei


  • A program keretösszege 50 milliárd forint.
  • A hitelt felveheti új és meglévő kis- és középvállalkozás, amelyek Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkeznek, és szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén tevékenykednek, továbbá a hitelprogram céljának megfelelő beruházást valósítanak meg.
  • A hitel minimálisan igényelhető összege 10 millió forint.
  • A maximális hitelösszeg meglévő turisztikai kapacitáshoz kapcsolódó fejlesztés esetén 500 millió forint, új turisztikai kapacitás létrehozására irányuló beruházás esetén pedig maximum 3 milliárd forint.
  • A hitelt minimum 10%-os önerővel vehetik fel az ügyfelek.
  • Az ügyleti kamat mértéke legfeljebb 2,87%/év.
  • A futamidő 2-15 év közötti lehet.
  • A rendelkezésre tartási idő legfeljebb 1,5 év.
  • A türelmi idő legfeljebb 3 év.
  • A rendelkezésre tartási idő nem lehet hosszabb, mint a türelmi idő.
  • Biztosíték nyújtása kötelező, mely lehet a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által nyújtott készfizető kezességvállalási termék igénybevétele.
  • A program keretében nyújtott kedvezményes kamatozású hitel állami támogatásnak, formáját tekintve kedvezményes kamatozású kölcsönnek minősül.
  • Az állami támogatásról szóló igazolást a hitelfelvevőnek, mint az állami támogatás kedvezményezettjének a nyújtott hitel támogatástartalmáról és a támogatási kategóriáról az MFB Zrt. adja ki.
  • A hitelkérelmet a programban résztvevő 36 db pénzügyi intézményhez, továbbá 500 millió forint feletti hitelösszeg igénylése esetén közvetlenül az MFB Zrt-hez is be lehet nyújtani.
  • A hitel a meghirdetést követően azonnal elérhető a refinanszírozó partnereknél, vagyis a magyarországi kereskedelmi bankok 98%-ának fiókjaiban.

A hitel felhasználható


  • ingatlanvásárlásra, és ingatlanfejlesztésre;
  • tárgyi eszköz beszerzésre;
  • immateriális javak beszerzésére (önállóan nem finanszírozható, csak valamely másik beruházási céllal együtt, legfeljebb a teljes projektköltség 10%-ának megfelelő összegben);
  • a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó tartós forgóeszköz finanszírozásra (kizárólag az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások részére, minimum 2 éves futamidővel, maximum 50 ezer EUR-nak megfelelő összegben)

A beruházásnak szolgálnia kell az alábbi tevékenységek valamelyikét


  • Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (TEÁOR 55.10, 55.20, 55,30, 55.90, 56.10, 56.21, 56.29, 56.30)
  • Konferencia-, rendezvényszervezés, rendezvényszervezéshez szükséges infrastrukturális beruházások (TEÁOR 82.30)
  • Művészet, szórakoztatás, szabadidő (TEÁOR 90.00, 91.00, 93.11, 93.13, 93.19, 93.21, 93.29)

Azt fontos megjegyezni, hogy a hitelprogram keretében refinanszírozási kölcsönszerződés és hitelszerződés megkötésére 2020. december 31-ig van lehetőség.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi Faludi Imre