Üzlet

Az erős középvállalatok támogatásával pörgetnék a magyar gazdaságot

Portfolio
A feldolgozóipari kkv-k versenyképességének növelését célzó, 1,7 milliárdos vissza nem térítendő támogatási program indult. Az elmúlt három évben legalább 10 százalékos növekedést elért középvállalatok versenyképességük nemzetközi szinten való érvényesítéséhez kapnak szakértői segítséget.
"A kkv-knak kiemelkedő fontossága van, a magyar GDP 52 százalékát adják. Az ipari termelés múlt évben 5-6 százalékkal növekedett, ami a gazdasági fejlődés egyik motorja" - kezdte Lepsényi István, gazdaságfejlesztésért felelős államtitkár beszédét, a győri székhelyű Borsodi Műhely vállalatánál megtartott sajtótájékoztatón. Említett cég egyike annak a 2000 magyar gyors növekedési potenciájú középvállalatának, amelyet az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. megelőző kutatásában azonosított, és további fejlesztési céllal bevont a Középvállalati Fejlesztési Programba. Az államtitkár szerint ez az első, átfogó olyan támogatási program, amely egy stratégiai partnerségen alapul és elsősorban a tudásátadás a célja.

Lepsényi szerint a program pont azokat a cégeket vonja be, amelyek zöme magyar kézben van és most is a GDP legalább egy százalékát állítják elő.

Nem csak a további bevétel növelés a cél, hanem ezek azok a vállalatok, amelyekben elég potenciál van ahhoz, hogy bevételük egy részét visszaforgassák a kutatás-fejlesztésbe.

A program első fázisa már lezárult, ebben azonosították azokat a vállalatokat, amelyek már képesek voltak tartós eredményeket felmutatni - több mint 10 százalékos növekedés az elmúlt három évben - és komplex fejlesztési igényeket megfogalmazni, különös tekintettel az ipar 4.0 technológiai megoldásokra. A hamarosan megjelenő második körben ezeknek a vállalatoknak folytatódik a képzése az egyedi igények figyelembe vételével.

A program az IFKA ügyvezető igazgatója, Bárdos Krisztina szerint az EU-ban is egyedülálló és várható gazdasági hatása sokszoros. "Ezt a vállalkozói réteget érdemes megerősíteni, hogy a gazdaság hajtómotorjai lehessenek. A - 2000 vállalatot érintő - kérdőíves kutatások és a nemzetközi tapasztalatok összevetéséből 1200 vállalat lehet a célcsoportja ennek a fejlesztésnek, amelyeknek 1 százalék a részaránya a GDP-ből, és az újonnan alakuló munkahelyek 50 százalékát adják" - tette hozzá Bárdos.

A programból a külföldi szakirodalomban HGC-ként (High Growth Companies) emlegetett csoport után elnevezett HGC Akadémiát emelte ki az államtitkár. Ennek célja, hogy javítsa a hazai kkv versenyképességét, oly módon, hogy külföldi partnerekkel együttműködésben hozzák el a legmodernebb és leghatékonyabb modelleket, illetve utazásokat szerveznek az azokat alkalmazó, például osztrák gyárakba.
Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
zöld liget óvoda