A félelemindexként ismert VIX hatalmasat emelkedett a napokban, ami arra utal, hogy a befektetők nyugtalanok a világban, ez főként az észak-koreai konfliktusnak tudható be.
Portfolio Online Tőzsde - részvénykereskedés biztonságban: stabil, banki háttér, BEVA garancia

Július második felében arról írtunk, hogy ijesztő nyugalom van a világban annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, több európai városban is terrortámadások voltak, sorozatos botrányok vannak az amerikai elnökkel kapcsolatban és akkor még az észak-koreai atomkísérletek sem érdekelték a befektetőket.

Ez azonban megváltozott, az amerikai S&P 500 volatilitását mutató VIX-index értéke közel 50 százalékot emelkedett egy nap alatt, ami azt jelzi, hogy a befektetők kockázatkerülők lettek, ezért látjuk közel egy éves csúcson az arany árfolyamát és ez indokolja azt, hogy a japán jen nagyot erősödött a napokban a vezető devizákkal szemben.

Retteg a fél világ: bejelzett a legendás félelemindex


Egy legendás befektető, Jeffrey Gundlach arra fogadott július második felében, hogy a következő hónapokban nagyobb mozgások jönnek a tőzsdéken, ahol nagyobb kockázat nélkül pénzt lehet majd keresni. A befektető azzal érvelt akkor, hogy szezonálisan gyenge hónapok következnek a részvénypiacokon, és a VIX-index értéke is alacsonyan állt. A befektető akkor az aranyat is vételre ajánlotta.

A félelemindex értékének megugrásával párhuzamosan nagyot estek a világ tőzsdéi, tegnap az amerikai Nasdaq értéke 2,1 százalékot esett, de az európai tőzsdéket sem kímélték a befektetők, a német és a francia tőzsde is több, mint egy százalékot esett. A pesszimista befektetői hangulat ma is rányomhatja bélyegét a kereskedésre a német határidős DAX index állása alapján közel 60 pontos eséssel nyithat a DAX.