A jövő év első negyedében kívánja átadni az MVM az első olyan naperőművét, amelyet a mintegy 50 milliárd forintba kerülő, 100 megawattnyi szolárteljesítmény létrehozását célzó programja során létesítene. A megújuló alapú energiatermelés bővítésével kapcsolatos tervek között emellett biomassza- és a depóniagáz-bázisú erőművek létesítése is szerepel - mondta a Világgazdaságnak Zsuga János, a társaság termelési és műszaki vezérigazgató-helyettese.

Az MVM csoporthoz tartozó MVM Hungarowind Kft. hét önálló napelemeserőmű-projektre készül. Ezen belül két nagyobb beruházás során egy-egy 20-20 MW teljesítményű fotovoltaikus erőmű létesül, további öt során pedig országosan építenek erőműveket az összes elosztói engedélyes működési területén. Terveik szerint ez 108 helyszínt jelent, és mindegyiken 0,5 MW teljesítményt. A létesülő fotovoltaikus erőművekben megtermelt energia több mint 50 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezi majd. A tervezett fotovoltaikus erőműveknek köszönhetően évente több mint 100 ezer tonnával csökken majd az ország szén-dioxid-kibocsátása.

A két legnagyobb erőmű a tervek szerint Felsőzsolcán és Oroszlányban épül. A kisebb, 0,5 MW teljesítményű erőművek helyszínei között megyei jogú városok, nagyobb és kisebb települések egyaránt lesznek. A két nagyberuházás tervezett költségvetése mintegy 9-9 milliárd forint, az öt további projekté pedig az erőművek számától függően 5-7 milliárd forintba kerül, külön-külön. A tervek szerint a beruházási költség mintegy 35 százalékát uniós támogatás, 65 százalékát pedig az MVM csoport saját forrása fedezi. A társaság összesen 50 milliárd forintnyi keretmegállapodásokat kötött a közbeszerzési eljárás során, ez az összeg fedezi a hét projekthez szükséges költségeket.

A beruházások az ütemterv szerint az idei év negyedik negyedévében kezdődhetnek meg, az első fotovoltaikus erőművet 2018 első negyedévében kívánják átadni. Mindegyik esetében az egy éven belüli megvalósítást tűzték ki célul, de az engedélyezés nagyban befolyásolhatja a beruházások időigényét.

(Világgazdaság)