A kamatbevételek Közép- és Délkelet-Európában megfigyelt növekedésének köszönhetően 70 millió euróval, 1 455 millió euróra emelkedett a bank nettó kamatbevétele. A szlovák piac hozta +25 millió euróval a legnagyobb növekedést, főként az ügyfélhitelekből származó kamatlábak emelkedésének és a jegybanknál elhelyezett betétekből származó magasabb bevételeknek köszönhetően. A bankcsoport nettó díj- és jutalékbevételei ugyanakkor 297 millió euróval 669 millió euróra csökkentek, elsősorban az orosz piac miatt, ahol 287 millió eurós volt a visszaesés - közölte a társaság.
Eközben a bank kockázati költségei jelentősen csökkentek, a pénzügyi eszközök értékvesztése 25 millió euró volt, ami az egy évvel korábbi 301 millió eurótól jócskán elmarad. A nemteljesítő hitelek (stage3) esetében ugyanakkor a nettó értékvesztés mértéke 92 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 63 millió euróval, ebből 66 millió eurót a vállalati ügyfelek fel fennálló követelésekre számolt el a bank, elsősorban Oroszoroszágban.
A bankcsoport CET1 tőkearánya az első negyedéves eredményekkel együtt 17,3 százalékot tett ki március végén, az orosz leánybank dekonszolidálásával ez 14,6 százalék lenne, még mindig jóval a szabályozói követelmények fölött. A bank ügyfélhitelállománya 4,9 milliárd euróval, vagyis 5%-kal, ügyfélbetétállománya 3%-kal csökkent 12 hónap alatt, előbbi nagy mértékben az orosz leánybank 2,3 milliárd eurós ügyfélhitel-állománycsökkenésével magyarázható.
A bank az EKB-nak az orosz leánybank mielőbbi leválasztására vonatkozó elvárása miatt az orosz és a fehérorosz piac nélküli várakozásait közölte:
- 2024-ben a bankcsoport nettó kamatbevétele várhatóan 4,0 milliárd euró körül lesz, a nettó díj- és jutalékbevétel 1,8 milliárd euró körül alakul,
- a bankcsoport az ügyfélhitelek 3-4 százalékos növekedésére számít,
- a 3,3 milliárd euró körüli általános igazgatási költségek figyelembevételével idén 52% körül lehet a költség/bevétel arány,
- a kockázati költségek aránya - a fedezetek felhasználása előtt - várhatóan 50 bázispont körüli lesz,
- a konszolidált sajáttőke-arányos megtérülés 2024-ben várhatóan 10 százalék körül lesz, év végére pedig 14,6 százalék körüli CET1 tőkearányt várnak,
- az osztalékra vonatkozó bármilyen döntés a csoport tőkehelyzetén alapul majd, Oroszország figyelembevétele nélkül.
Az RBI jól kezdte a 2024-es pénzügyi évet. A jövedelem alakulása összhangban van a mi várakozásainkkal. A kockázati költségek csökkenése nagyon örömteli"
- nyilatkozta Johann Strobl vezérigazgató. Az orosz banki kitettség leépítését szolgáló Strabag-dealről is jelzést adott a bank: alapos kockázatelemzést folytatnak a tranzakció megvalósításáról.
Címlapkép forrása: Shutterstock