Befektetés

Egészségbiztosítás Magyarországon: kinek éri meg, mikor éri meg?

Portfolio
Bevett szokás Magyarországon, hogy betegség esetén hálapénzt adunk az orvosnak, és még akár órákat is elvesz az életünkből, mire egyáltalán a vizsgálószobába szólítanak. Mi lenne, ha a hálapénzt mondjuk kiszámítható módon fizetendő díjba forgatnánk, amiért cserébe hozzánk igazodnának az orvosok? Az egészségbiztosítás éppen valami ilyesmit jelent.
Kutatások szerint sokan adnak hálapénzt az orvosoknak, elsősorban ez a fekvőbeteg ellátásra igaz, de különleges esetekben a háziorvosnak vagy szakorvosnak is fizetünk 5-10 ezer forintot. Ugyanakkor a hálapénzen túl az is gondot jelent, hogy a háziorvosnál vagy szakrendelésen még mindig hosszú sorokat kell kivárni, sokszor fél-egy órát is elvesznek így az életünkből. Sokszor pedig az egyes egyszerűbb vizsgálatokra is több hónapos vagy akár éves várakozási idővel lehet bejutni (pl. egy ultrahangos vagy MR-vizsgálatra), miközben a magánegészségügyben ugyanezek a szolgáltatások akár napokon belül is elérhetőek.

Talán ez is az oka annak, hogy az első tünetek megjelenésekor nagyon sokan nem az orvosukhoz fordulnak, hanem ehelyett netes információkra alapozva próbálnak meg saját maguknak diagnózist felállítani.

Mindeközben szerencsére egyre több munkahelyen juttatásként adják az egészségbiztosítást, de akár magánszemélyek számára havi, negyedéves vagy éves díjért cserébe lehet kötni egészségbiztosítást, amely az egyre szélesebb szolgáltatási kört lefedő magánegészségügyhöz ad hozzáférést.

A magánegészségügyi szolgáltató szektor - részben ennek, illetve a növekvpő keresletnek köszönhetően - szédületes sebességgel bővül, az elmúlt öt évben a hazai magán egészségügyi szereplők éves árbevétel-növekedési ütemének mediánja mintegy 15 százalékos volt, az EBITDA marzsuk pedig a 2012-es 8 százalékról 16 százalékra emelkedett. A növekedést elsősorban az hajtja, hogy az informálisan adott hálapénz helyett egyre többen hajlandóak az intézményesült, privát egészségügyi szereplőknek adni.

Magyarországon egyébként az Eurostat adatai szerint a GDP 5,3 százalékát költi az állam az egészségügyre, míg az EU-s átlag 7,2 százalék. A különbség jelentős részét vélhetően a lakosság a hálapénzzel pótolja ki.

Egészségbiztosítás Magyarországon: kinek éri meg, mikor éri meg?
Az állami egészségügyet persze nem képes, és nem is célja helyettesíteni az egészségbiztosításnak: például a sürgősségi, életveszélyes esetek ellátása állami feladat, és egyelőre többnyire a fekvőbeteg ellátás és a nagyobb műtétek is állami szektorban maradnak. Az egészségbiztosítás sokkal inkább egy prémium szolgáltatás igénybe vételére alkalmas termék, ami jó kiegészítője lehet az állami egészségügyi rendszernek, vagy éppen az egészségpénztárnak. Ugyanakkor egyre több egészségbiztosítási termék található a piacon, amely egyes nagyműtétekre, külföldi kezelésre, illetve egynapos sebészetesen kisebb műtétekre is fedezetet ad.

Az előre nem várt súlyosabb betegségek kezelésének finanszírozására is megoldást jelenthet az egészségbiztosítás, de itt fontos, hogy az egészségbiztosítást érdemes még egészségesen megkötni, ha már komoly betegség alakult ki, akkor a biztosító nem vagy csak magas díjért vállalja a biztosítást. Erre jó példa, hogy cascót vagy kötelezőt sem akkor kötünk, amikor már összetört az autó. Hasonló okból általában nem vonatkozik a magánegészségügyi szülész-kórházak igénybe vételére az egészségbiztosítás, hiszen itt is egy jó eséllyel előre várható eseményről van szó.

A cikk megjelenését a Generali Biztosító támogatta.

Találd meg a neked való befektetési alapot!
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
budapest felhő borús sas