Egyre gyorsabban öregszik a társadalmunk
Az év első hónapjában nyugdíjat és egyéb járandóságot 2,9 millió fő kapott Magyarországon, az ellátottak a népesség 29%-át tették ki. Igaz számuk az egy évvel korábbi helyzethez képest 1,7%-kal csökkent, azonban a folyósított összeg együttesen 6,1%-kal nőtt - derül ki a KSH által közzétett tanulmányból. A januári emelést követően az átlagnyugdíj 100 533 forint volt, éves szinten az emelkedés 8%-os volt, a legnagyobb összeget a budapestiek kapják, ezzel szemben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Bács-Kiskun megyékben az átlagos összeg nem érte el a 90 ezer forintot. A statisztikákból kiderült, hogy az EU-átlagához képest GDP arányosan kevesebbet költünk nyugdíjakra, azonban komoly problémát jelent, hogy a magyar társadalom nagyon gyorsan öregszik.