Vlagyimir Putyin elnök szövetségese, Valentyina Matvijenko figyelmeztette Európát, hogy Oroszország kész törvénytervezettel rendelkezik válaszul arra, ha a Nyugat Ukrajna megsegítésére felhasználná a mintegy 300 milliárd dollárnyi lefoglalt orosz vagyontárgyakat.
A Kreml bejelentette, hogy biztonsági megfontolásokból korlátozza egyes kormánytisztviselők külföldi utazását, más részlegek pedig előzetes bejelentési kötelezettséget írnak elő – írja a Reuters.
Viktor Bondarev szenátor, Oroszország védelmi bizottságának elsőszámú helyettese a RIA Novosztyinak nevezte meg, hogy kik voltak a terroristák.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő az egyik orosz lapnak adott interjújában azt mondta, az ukrajnai konfliktus „különleges katonai műveletként” indult, de a Nyugat beavatkozásával Oroszország számára háborúvá vált – írja a Reuters.
A Kreml szerint Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének azon javaslata, amely szerint a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételeket Ukrajnának kellene adni fegyvervásárlás céljából, sérti a nemzetközi jogot.
Mihail Seremet, a krími régiónak az orosz állami dumába delegált képviselője reagált Lloyd Austin azon kijelentésére, amelyet egy esetleges orosz-NATO háborúról tett – számolt be róla a Ria Novosztyi.
Alekszej Navalnij néhány héttel halála előtt trükkös demonstrációra hívta fel az oroszokat: javaslata szerint a március 17-én esedékes elnökválasztáson mindenki pontban délben álljon be a sorba, így csöndesen tiltakozva Vlagyimir Putyin rezsimje ellen. Navalnij munkatársa most megerősítette az elhunyt orosz ellenzéki vezető felhívását, a Kreml viszont fenyegetéssel reagált az ötletre – írja a Reuters.
Egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusra figyelmeztetett a Kreml, amennyiben európai NATO-országok katonákat küldenének Ukrajnába – írja a Reuters.
Avgyijivka esetleges orosz elfoglalása műveleti szempontból nem lenne jelentős esemény, és valószínűleg csak információs és politikai győzelmet jelentene a Kremlnek – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) csütörtöki jelentése.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, Oroszország céljai a „különleges katonai művelettel”, azaz az ukrajnai háborúval kapcsolatban változatlanok – írja a Reuters.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy sor külföldi állami vezetőnek, köztük Orbán Viktor magyar kormányfőnek küldött újévi üzenetet – olvasható a Kreml honlapján. A politikus Magyarország kapcsán elsősorban a közös gazdasági projekteket emelte ki, melyek mindkét nép javára szolgálnak.
Egy vasárnapi tévéműsorban Vlagyimir Putyin orosz államfő képtelenségnek nevezte Joe Biden amerikai elnöknek azt az állítását, hogy Moszkva megtámadhatja a NATO-t .
Oroszország fokozni fogja aktivitását a világpolitikában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Kremlben, 21 új külföldi nagykövet megbízólevél-átadásán. Putyin elmondta: a világ a turbulencia állapotában van, azonban a radikális átalakulás során az egypólusú rendszert új, igazságosabb, többpólusú világrend váltja fel.
Az orosz parlament december 13-án jelentheti be, hogy 2024. március 17-ére írják ki az elnökválasztást Oroszországban – írja a The Guardian a RIA orosz hírügynökség nyomán, amely egy törvényhozási forrására hivatkozik.
A brit védelmi minisztérium vasárnap is közzétette hírszerzési jelentését.
Csütörtökön Joe Biden amerikai elnök a Hamász palesztin terrorszervezethez hasonlította Vlagyimir Putyin orosz államfőt. Pénteken a Kreml nevében Dmitrij Peszkov szóvivő reagált – írja a Reuters.
Az amerikai hírszerzők szerint laboratóriumi vagy természetes eredet is elképzelhető.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Mitch McConnell a Szenátusban bírálta Orbán Viktor kabinetjét a kínai kapcsolatai miatt.
Egy 300 milliárd jüan összegű hitelprogramot is elindítanak.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.