A Tesla elbocsátások egy újabb körét vitte véghez a szoftverek, szolgáltatások és mérnöki területeken, miközben nyomás alatt áll az eladások csökkenése és az árháború miatt, és új modellek fejlesztésén dolgozik a költségek kontrollálása érdekében.
Múlt héten még azt próbáltuk megfejteni, hogy meddig eshet a bitcoin árfolyama a piaci hangulatromlást közepette, a pénteki piaci fordulatot követően azonban rövid idő alatt máris nagy ralit láthattunk, amelyet követően egy kulcsfontosságú szintig emelkedett a bitcoin árfolyama. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan is fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
A 4iG Csoport, valamint a cégcsoporthoz tartozó Remred Zrt. a Fejér vármegyei Martonvásáron tette le Magyarország első űripari gyártóközpontjának alapkövét - derül ki a 4iG közleményéből.
A Morgan Stanley elemzői szerint az áprilisi amerikai inflációs adatok döntő jelentőségűek lesznek a részvénypiacok és a Federal Reserve esetleges kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozások alakulása szempontjából, különös tekintettel a friss munkaerőpiaci adatok által sugallt gazdasági lassulásra - írja a Bloomberg.
Megjelent az OXO Technologies Holding Nyrt. 2023. évi tőzsdei jelentése. A beszámoló a cégcsoport sikeres gazdálkodását, növekvő nyereségességét és kezelt vagyonának dinamikus bővülését mutatja. A következő időszakra a társaság az aktuális befektetési lehetőségeihez illeszkedő rugalmas likviditással készül, a közgyűlés egyszerre hagyta jóvá saját részvényeinek visszavásárlását a mindenkori saját tőkével arányos részvényárfolyamig, illetve döntött a BÉT Standard piacára történő belépésről és tartotta fenn ezzel is további, akár jelentősebb arányú tőkebevonás lehetőségét is.
750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
Az elmúlt időszakban a nemzetközi hangulat romlása mellett különösen szembetűnő volt az Ai-papírok esése, amit az AMD és a Supermicro gyorsjelentése csak tovább súlyosbított. A grafikonokat megnézve azonban megfigyelhetőek már fordulós jelek a szektor nagyágyúinál, éppen ezért megnéztük, hogy érdemes lehet-e a mostani szinteken már beszállni az elmúlt egy év nagy nyerteseibe.
Álmodozol a befektetésekről, de elbizonytalanodsz, amikor a konkrét lépésekről van szó? Nem érzed magad elég tájékozottnak a különböző megbízástípusokkal kapcsolatban? És mi a helyzet a vállalatok árbevételével, profitjával? Kíváncsi vagy a befektetés izgalmas világára, de nem tudod, hol kezdj? Online előadásunk a segítségedre lesz!
Warren Buffett szombaton elárulta, hogy cége, a Berkshire Hathaway jelentős veszteséggel adta el részesedését a Paramount Global média- és szórakoztatóipari vállalatban.
Warren Buffett a Berkshire Hathaway éves közgyűlésén tisztelegve emlékezett meg elhunyt üzlettársáról, Charlie Munger-ről, közben pedig jelentős változásokat osztott meg a tulajdonosokkal: többek között az Apple-ben fennálló részesedés csökkentését és a készpénzállomány rekord szintre emelkedését.
Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
Határozott emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet vegyes mozgások követtek Ázsiában. A tegnapi zárás után jelentett az Apple, amelynek sikerült megverni az elemzői várakozásokat és története legnagyobb sajátrészvény-vásárlását jelentette be, így az iPhone-gyártó árfolyama jelentős pluszban indította a mai napot. Délután fontos munkaerőpiaci adat érkezett az USA-ból, az amerikai foglalkoztatottak létszámának emelkedése messze elmaradt a várakozásoktól, és jócskán csökkent az előző hónaphoz képest áprilisban. A tőzsdék a nap első felében is a pozitív tartományban mozogtak, majd a munkaerőpiaci adat után begyorsult az emelkedés.
A Richter ma a BÉT oldalán bejelentette, hogy ajánlatot tett és tárgyalásokat kezdeményezett a Mithra Pharmaceuticals egyes belgiumi eszközeinek megvásárlásáról.
Ismét megszólalt a gazdasági és a részvénypiaci kilátásokról a nagy megmondásaitól hírhedt Robert Kiyosaki: a legfrissebb X-bejegyzésében azt boncolgatta a guru, hogy az összeomlás tulajdonképpen már el is kezdődött, ám ez az összeomlás lehet a legjobb dolog, ami azokkal a befektetőkkel történik, akik megfogadják az ő tanácsait. Kiyosaki megmondásait persze érdemes kisebb-nagyobb fenntartással kezelni, ugyanis a megmondóember már több, mint tíz éve várja a következő nagy összeomlást.
Miközben a nemzetközi hangulat ma végig pozitív volt és az emelkedés begyorsult délután az amerikai munkaerőpiaci adatokat követően, a magyar tőzsde nem tudott menni a jó hangulattal, így végül mínuszban zárt a BUX.
A 2,1 milliárd eurós elemzői konszenzust felülmúló, 2,3 milliárd eurós nettó nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan a Intesa Sanpaolo, ennek ellenére 3,5%-os esést mutat a részvényárfolyama a milánói tőzsdén.
Péntek délután megérkeztek a várt foglalkoztatottsági adatok az Egyesült Államokból. Az áprilisi számok alapján optimisták lehetnek a befektetők azzal kapcsolatban, hogy valóban a lehűlés jeleit mutatja az amerikai munkaerőpiac, a friss adatok azonban egyúttal felerősíthetik a recessziós félelmeket is. A közlés ezúttal is nagyobb elmozdulásokat hozott a dollár piacán és a tőzsdéken is, melynek következtében az EUR/USD árfolyama és az S&P 500 is is kritikus szintre ért. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak jelenleg a grafikonok.