alkusz

Több változást is bejelentett a CIB

A CIB Bank mai közleményében több fontos változást is bejelentett, többek között a központi ügyintézés megszüntetéséről és új felügyelőbizottsági tagokról.

Íme a Brokernet utáni korszak sztárjai

A független biztosításközvetítők élmezőnyét a többes ügynökök, a piac első felét pedig a 10 legerősebb cég uralja: 2008 óta ez állandó, viszont a szereplők változtak. A Brokernet a piac majdnem egyharmadát tette ki 2008-ban, szétválása óta azonban kezdik felosztani egymás között a versenytársai a keletkezett hézagot. A vezető szerepet az OVB vette át idén, míg olyan cégek, mint a Hungarikum Alkusz Kft., vagy a GP Consulting, folyamatosan törnek előre és szereznek egyre nagyobb részesedést a piacból.

Rendet vág az MNB az online biztosításoknál

Háromból egy kötelező biztosítást már online alkusznál kötnek az ügyfelek, és más biztosításoknál is rohamosan terjed az elektronikus felületek igénybe vétele. Az idők jeleit felismerve ma hatályba léptette erőteljesen fogyasztóvédelmi célú, de a szakmával is alaposan egyeztetett ajánlását a felügyelet. Szeptembertől várja el az MNB a biztosítási termékek bemutatására, összehasonlítására és/vagy közvetítésére szolgáló elektronikus felületektől (vagyis nem csak az online alkuszoktól) a benne megfogalmazott szabályok alkalmazását.

Újabb piacra érkezett meg a fordulat - Az EU adja a legtöbb munkát

A biztosítók mellett a biztosításközvetítők, köztük az alkuszcégek is megszenvedték a válság eseményeit, a piacon maradók azonban megerősödve jutottak túl az elmúlt néhány év nehézségein. A biztosítási piac pozitív fordulatát lassan az alkuszok is megérzik, így optimista a jövőt illetően Papp Lajos, akit ismét megválasztottak a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) elnökének. Interjú.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.