amerika

Erősre sikerült a hétkezdés az amerikai tőzsdéken

Erősre sikerült a hétkezdés az amerikai tőzsdéken

Európában emelkedéssel indították a hetet a tőzsdék, a magyar piac az OTP és a Mol erősödésének köszönhetően 0,7 százalékos pluszban zárt ma, míg a lengyel tőzsde a választási eredmények hatására már több mint 5 százalékot ralizott. A tengerentúlon szintén jó volt a hangulat, a vezető amerikai indexek 1 százalék körüli pluszban zártak. Gazdasági adatok és gyorsjelentések hiányában elsősorban hangulatvezérelt kereskedést látunk, kedden azonban már érkeznek fontos ipari és kiskeresdelemi adatok az USA-ból, emellett pedig a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is beindul majd.

Bekeményít az USA - Máris kilőtt az olajár!

Bekeményít az USA - Máris kilőtt az olajár!

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközök Ellenőrzéséért Felelős Hivatala (OFAC) szankciókat vetett ki két hajózási társasággal szemben is, amelyek megsérthették a G7-ek által tavaly decemberben bevezetett orosz olajra vonatkozó 60 dolláros árplafont. Az USA keményebb álláspontjának hatására pedig pénteken ismét kilőtt az olajár, miután a piaci szereplők körében ismét növekedni kezdtek a szűkös kínálattal kapcsolatos aggodalmak - írja a CNBC.

Kijött a fontos adat: meglepetésre nem csökkent az amerikai infláció

Kijött a fontos adat: meglepetésre nem csökkent az amerikai infláció

Szeptemberben nem csökkent az éves fogyasztói árindex, a maginfláció ugyanakkor esett. Az elemzők azt várták, hogy az infláció kis mértékben mérséklődik majd. A havi árnyomás is erősebb lett a vártnál, de összességében az elemzői várakozásoktól csak kissé eltérő adatokat látunk.

Megbírságolta az amerikai adóhivatal a Microsoftot

Megbírságolta az amerikai adóhivatal a Microsoftot

A Microsoft szerdán bejelentette, hogy az amerikai adóhivatal (IRS) szeptemberben mintegy 28,9 milliárd dolláros pótlólagos adófizetést és egyéb büntetéseket is kirótt a vállalatra a 2004 és 2013 közötti adóévekre vonatkozóan.

Itt a befektetők legújabb réme: 7 ábra arról, hogy mit művelnek az elszálló kötvényhozamok a tőzsdékkel

Itt a befektetők legújabb réme: 7 ábra arról, hogy mit művelnek az elszálló kötvényhozamok a tőzsdékkel

Az amerikai kötvényhozamok elszállása megfékezte az idei részvénypiaci ralit, és ha tartósan magas szinteken maradnak a hozamok, az hosszabb távon gátat szabhat a további részvénypiaci emelkedésnek elemzők szerint. Fordulat jöhet a befektetések struktúrájában is, a technológiai papírok, amelyek eddig az év sztárrészvényei voltak, háttérbe szorulhatnak, helyettük előtérbe kerülhetnek az értékalapú befektetések.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.

Figyelmeztet a stratéga: rég nem látott zuhanás jöhet a tőzsdéken

Figyelmeztet a stratéga: rég nem látott zuhanás jöhet a tőzsdéken

Marko Kolanovic, a JP Morgan stratégája szerint egy 20 százalékos esés sem elképzelhetetlen az amerikai részvénypiacon, miután a szakember továbbra sem biztos abban, hogy sikerülhet elkerülnie a recessziót az amerikai gazdaságnak a jelenlegi magas kamatszintek mellett - írja a CNBC.

Többek között az amerikai részvénypiaci befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.

Ismét árat csökkent a Tesla

Ismét árat csökkent a Tesla

A Tesla csökkentette Model 3 és Model Y járműveinek árát az Egyesült Államokban - írja a Reuters.

Ismét sokkolt az amerikai munkaerőpiac, tépik a dollárt

Ismét sokkolt az amerikai munkaerőpiac, tépik a dollárt

A várt csökkenés helyett óriási mértékben nőtt a nyitott álláshelyek száma augusztusban. A piac arra számított, hogy a Fed kamatemelései miatt hűlni kezd a gazdaság, ehhez képest elképesztő erőben van még mindig. A friss adatközlésre jócskán belevettek a dollárba.

Megúszta a leállást Amerika

Megúszta a leállást Amerika

Az amerikai kormány leállását sikerült megakadályozni, miután a Kongresszus a kritikus éjféli határidő lejárta előtt elfogadta az átmeneti finanszírozásról szóló törvényt, amelyet Joe Biden elnök alá is írt - írja a CNN.

Menetel a dollár, ütik a tőzsdéket - Mi lesz most?

Menetel a dollár, ütik a tőzsdéket - Mi lesz most?

Az elmúlt napokban nagy port kavart a tőzsdéken a Federal Reserve legutóbbi kamatdöntését követő sajtótájékoztató, ahol Jerome Powell szavai, valamint a bank friss, vártnál magasabb kamatpályáról szóló előrejelzései igencsak szétverték a várakozásokat, és nagyon úgy tűnik, hogy a magasabb kamatok a vártnál jóval tovább velünk maradhatnak. Ezt követően a dollár megállíthatatlanul erősödni kezdett, a tőzsdék pedig erős eladói nyomás alá kerültek. Az elmúlt napok eseményeit követően azonban úgy tűnik, hogy végre láthatunk egy kisebb megnyugvást a piacokon. Ennek apropóján pedig megnéztük, hogy mire számíthatunk az elkövetkezendő napokban.

Többek között az amerikai részvénypiachoz köthető befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.

Zuhan az Amazon - Ki tudja, hol áll meg?

Zuhan az Amazon - Ki tudja, hol áll meg?

Az elmúlt napokban igencsak rájárt a rúd az Amazonra: a számottevő nemzetközi hangulatromlás mellett a vállalat részvényeinek esését tovább gyorsította, hogy hatodmagával ismét vizsgálat tárgya lett a vállalat az Európai Unióban, miután a blokk a tech-óriások digitális dominanciája ellen igyekszik fellépni. Emellett pedig a hangulatromlással együtt úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia bumm is kezd alábbhagyni a tőzsdéken. Éppen ezért megnéztük, hogy milyenek lehetnek az Amazon kilátásai a következő hónapokban, és hogy hogyan vélekednek az elemzők a vállalat részvényeiről a jelenlegi árfolyamszinteken.

Többek között a mesterséges intelligenciához köthető befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.