Az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy a nemrégiben lelőtt kínai ballon a kínai hadsereg által működtetett kiterjedtkémprogram része - értesült több forrásból a CNN.
Csökkent a nem ember provokálta cápatámadások száma 2022-ben az egész világon a nemzetközi cápatámadás-adatbázis (International Shark Attack File, ISAF) szerint.
Az Amerikai Egyesült Államok kormánya elkezdett lobbizni szövetségeseinél azért, hogy elérje az orosz Wagner zsoldoscsoport kitoláság Líbiából és Szudánból – írja az AP.
A Reuters közölte a napokban riadalmat keltő, Amerikai Egyesült Államok felett átrepülő kínai kémléggömbről készült felvételeket. Az amerikai polgárok a Holdhoz viszonyították az égbolton feltűnő eszközt, az egyik szemtanú pedig azt ismételgette: "Melyik bolygó ez?". A kémléggömb megihlette a Twitterezőket, annak feltűnését a Star Wars egyik legendás jelenetéhez hasonlítják.
A vártnál sokkal jelentősebb mértékben nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban, holott az elemzők arra számítottak, hogy a munkaerőpiac tovább lassul. Az amerikai jegybank is a túlhevült munkaerőpiac lassulására vár, ennélfogva a most közölt adat jókora csalódást jelent, és kifejezetten negatív az inflációs kilátások szempontjából. A meglepő adatra a dollár jelentős erősödésbe kezdett, a piacok ugyanis attól tartanak, hogy a foglalkoztatottság további bővülése miatt a Fednek is szigorúbbnak kell lennie, mint azt eddig várták.
A bántalmazás súlyos hatást gyakorol az érintett emberek pszichés jóllétére, magasabb esetükben a depresszió, a szorongás, a káros szerhasználat, extrém esetben pedig az öngyilkosság esélye is – egyebek mellett erről beszélt Nyúl Boglárka társadalompszichológus, a Trentoi Egyetem posztdoktori kutatója a Portfolio Checklist különkiadásában, mely az Andrew Tate-ügyről szólt.
A légierő négy csillaggal kitüntetett tábornoka pénteken egy olyan emlékeztetőt küldött az általa irányított tiszteknek, amely szerint az Egyesült Államok két éven belül háborúban lesz Kínával, ezt súgja a megérzése – számol be a hírről a Financial Times.
Joe Biden amerikai elnök az elkövetkező hetekben számos adománygyűjtő estet tart gazdag demokrata adományozókkal, hogy 2024-ben visszatérhessen a Fehér Házba - közölte három, a terveket ismerő forrás a Reuter-szel.
Az Egyesült Államok megfigyelései szerint van néhány kínai cég, amely a szankciók megkerülésével támogatja Oroszországot az ukránok ellen folytatott háborúban – számol be a hírről a Reuters.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) hétfőn javasolta, hogy az éves influenza elleni oltási kampányhoz hasonlóan a betegségre rendelkezésre álló legfrissebb, frissített oltást használják a koronavírus esetében is – számol be a hírről a Reuters.
Enyhült mára a zavarok az amerikai légiközlekedésben, azt követően, hogy tegnap műszaki hiba miatt egy időre a földre parancsolta a gépeket a szövetségi repülési hivatal, több mint 10 ezer járat késését okozva – írja a CNBC.
Jelentősen csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban decemberben, és a maginfláció is a várakozások szerint alakult, és csökkenést mutatott. Az infláció ezzel már a hatodik egymást követő hónapban csökkent, de még mindig bőven a jegybanki cél felett alakult.
Magyar idő szerint csütörtök délután érkeznek Amerikából a legfrissebb adatok a fogyasztói árak változásának decemberi alakulásáról. Az elemzői konszenzus szerint pedig tovább mérséklődhetett az árnövekedés ütemete, ez pedig kedvező hír lehet a befektetők számára is, miután az inflációs adatok már tavaly is markáns emelkedést hoztak a tőzsdéken.
Lassult a foglalkoztatás növekedésének üteme, de az elemzői várakozás felett alakult a foglalkoztatottak létszámának változása decemberben az Egyesült Államokban.
Földműves, zsoldos, kalóz, felszabadító harcos, rabszolga, lázadó, telepes, író. Ez nem egy különös csapat, hanem egyetlen egy ember különleges élettörténete. Talán nem is gondoltad volna, de valószínűleg már te is hallottál a hősről, aki Magyarországon harcolt a törökök ellen, majd az első amerikai kolónia vezetője lett Virginiában. John Smith kalandjai mai szemmel is lenyűgözőek, mesébe illőek, és túl is mutatnak az ismert animációs film karakterén. Pocahontas-szal kötött mitikus barátsága az óvilágban és az újvilágban is meghatározó, magyarországi kalandjai azonban talán még a magyarok számára is kevésbé ismertek, mint amerikai utazása...
Mivel a koronavírus-fertőzések száma meredek ütemben nő Kínában, az Egyesült Államok betegségellenőrzési és megelőzési szerve (CDC) a nemzetközi repülőgépekből származó szennyvíz mintavételezését tervezi, hogy nyomon követhesse az esetlegesen megjelenő új változatokat - közölte az ügynökség a Reuters-szel.
Bölöni Farkas Sándor 1834-ben megjelent “Utazás Észak-Amerikában” című útirajza magyarok tömegei számára hozta közelebb a szabadság földjét, az Egyesült Államokat. A könyv azonban több olyan meglepő véletlen találkozást is elmesél, amely már akkor Amerikában élő, szabadságukat megélő és szerencséjüket kereső magyarokkal esett meg. Merre éltek és dolgoztak 1831-ben vadbőrrel kereskedő amerikai magyarok, és ki volt a zsarnok Josha Gijuri, aki megtestesítette a különbséget a kor Magyarországa és az Egyesült Államok között?
Novemberben tovább szakadt az éves infláció az Egyesült Államokban, messze a várakozásokat meghaladó mértékű volt a csökkenés. Az éves maginfláció is jócskán a várakozások alatt alakult, a mai közlés jókora meglepetésnek nevezhető. A dollár jelentős gyengülésbe kezdett.