Donald Trump, Ron DeSantis, Mike Pence és Vivek Ramaswamy, a Republikánus Párt legesélyesebb elnökjelöltjei sok témában nem értenek egyet, de legalább egy fronton egységesek: nem tetszik nekik a Federal Reserve működése.
Az Egyesült Államok már jövő hét kedden bejelentheti a háború kezdete óta negyvenharmadik, akár 400 millió dolláros katonai segélycsomagját Ukrajnának, amely elsősorban tüzérségi eszközökből, légvédelmi rakétákból és szárazföldi járművekből áll majd. Emellett Recep Tayyip Erdogan török elnök meggyőződését fejezte ki pénteken, hogy Oroszország vissza fog térni az orosz-ukrán fekete-tengeri gabonaegyezményhez, amelyet Moszkva a hét elején felmondott.Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.
Nem véletlenül tekintik sokan időzített bombának az amerikai diákhiteleket: az egy főre jutó adósság már a 12 millió forintot is meghaladja, miközben a magas infláció miatt a megélhetési költségek is emelkedtek. Joe Biden amerikai elnök elengedéssel sietett volna a hitelesek megsegítésére, terve azonban kudarcba fulladt: eredeti javaslata szerint az adósok mintegy felének szűnt volna meg a törlesztési kötelezettsége, a Legfelsőbb Bíróság a tervet viszont elkaszálta. A kormány múlt héten egy részleges elengedést jelentett be, ez azonban a számok alapján is jóval kevésbé jelentős, mint amilyen az eredeti ötlet lett volna.
A Vanguard júniusi felmérése szerint a befektetők átlagosan 5,5 százalékos hozamra számítanak az év második felében az amerikai részvénypiacon, a mostani hozamvárakozások pedig egyúttal a legmagasabbak a 2021 decemberi 6 százalékos érték óta.
Az amerikai ipari termelés 0,5 százalékkal csökkent júniusban havi összevetésben az elemzők által várt stagnálás helyett - derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kedden közzétett adataiból.
A JP Morgan és a Wells Fargo után a Citigroup is közétette idei második negyedéves számait. Az amerikai nagybank bevétele és egy részvényre jutó bevétele az elemzői várakozásokat kis mértékben meghaladóan alakult az idei második negyedévben. A bank részvényeinek árfolyama 1,5 százalékos pluszba ugrott a gyorsjelentés utáni másodpercekben.
A héten érkeznek az első amerikai banki gyorsjelentések, a JP Morgan után a Wells Fargo is közzétette második negyedéves számait. Az amerikai nagybank az idei második negyedévben 20,53 milliárd dolláros bevételről és 1,25 dolláros egy részvényre jutó eredményről jelentett, a bevétel és az EPS is meghaladja az elemzői konszenzusban szereplő értéket. A befektetők jól fogadták a friss számokat, a bank részvényeinek árfolyama 3 százalékos pluszban jár a gyorsjelentést követően a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
A vártnál kisebb lett az éves infláció júniusban az Egyesült Államokban, a maginfláció is kedvezően alakult - derül ki a friss közlésből. Az éves fogyasztói árindex már csak 3%-on áll, a havi indexek is kedvezőbben alakultak a vártnál. A dollár jókora gyengüléssel reagált a hírre.
Azt követően, hogy a Fed döntéshozói júniusban nem emelték tovább az alapkamatot annak érdekében, hogy a korábbi emelések hatását vizsgálhassák, az utóbbi hetekben mégis igencsak megoszlottak a vélemények a jegybank lehetséges jövőbeni lépéseit illetően, még a saját döntéshozóik körében is. Ennek következtében a tőzsdéken is a kivárásé volt a főszerep az utóbbi napokban, a ma délután érkező inflációs adatok pedig ebből a szempontból is nagy hullámokat vethetnek a piacokon. Amennyiben a vártnak megfelelő, vagy annál kedvezőbb számok érkeznek, úgy tovább folytatódhat az emelkedés, abban az esetben pedig, ha a vártnál kisebb mértékben csökkent az infláció, úgy akár már a mai napon elindulhat a korrekció a tőzsdéken.
Paraguay megválasztott elnöke, Santiago Pena a héten Tajvanra látogat, hogy megerősítse a diplomáciai kapcsolatokat. Közben Kína igyekszik magához csábítani a sziget megmaradt szövetségeseit. Paraguay az utolsó dél-amerikai ország, amely hivatalos kapcsolatokat tart fenn Tajvannal. Pena látogatása kritikus időpontban történik, mivel Kína tovább növeli befolyását az Egyesült Államok számára stratégiai fontosságú Latin-Amerikában - írja a Reuters.
A Revolut fizetési rendszerének hibáját kihasználva az Egyesült Államokban tavaly több mint 20 millió dollárt lopjanak el a cég pénzéből, mielőtt a vállalat be tudta volna zárni a kiskaput - értesült a Financial Times.
Az Egyesült Államok szükségmegoldásként küld kazettás lőszereket Ukrajnába, mivel az amerikai hadiipar nem tudja tartani a lépést az ukránok tüzérségi lőszerhasználatával - mondta Cedric Leighton nyugalmazott amerikai ezredes a CNN-nek.
Kijött a hét egyik legfontosabb adata, a mezgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszámának változását mutató adat. Júniusban kicsivel több mint 200 ezerrel nőtt a foglalkoztatottság az USA-ban, ami nagyjából 100 ezer fővel alacsonyabb növekedés, mint májusban. A Fed célja az infláció letörése, ehhez pedig fontos lenne, hogy a foglalkoztatottság növekedése átmenetileg leálljon.
Ki kellett üríteni a Fehér Ház turisták által is látogatható nyugati szárnyát vasárnap, miután a Titkos Szolgálat az épületrész rutinszerű ellenőrzéskor gyanús fehér porra bukkant, melyről keddre kiderült, hogy kokain - közölte két rendvédelmi tiszt kedden.
Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken fájdalmas vereséget mért Joe Biden elnökre, mivel megakadályozta a 430 milliárd dolláros diákhitel-adósság eltörlésére irányuló tervét, amelyet Biden a kampányában ígért meg, és akár 43 millió amerikai számára járt volna előnyökkel - írja a Reuters.
Húsz év óta először ismét maláriás megbetegedéseket észleltek az egyesült államokbeli Florida és Texas államokban - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC).
Az olcsó és egyszerűen előállítható szintetikus kábítószerek robbanásszerű terjedésére figyelmeztet az illegális drogpiacokon az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) vasárnap éjjel közzétett éves jelentésében. A jelentés megállapítja: az ukrajnai háború megszakította a kokain és heroin hagyományos csempészútvonalait, a konfliktus és a globális rend miatt azonban kiszélesedhet a szintetikus drogok termelése és kereskedelme.
Az amerikai kormányzat követi és figyeli az oroszországi eseményeket - közölte a Fehér Ház szombaton a Kreml és a Wagner katonai magánvállalat vezetője között kirobbant konfliktusra reagálva. Franciaország és Németország is jelezte, hogy szorosan figyelemmel követik az eseményeket, az Európai Bizottság szóvivője szerint az Európai Unió belső ügynek tekinti azt, ami Oroszországban történik.
Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont bejelentette, hogy könnyen elkezdődhet a 2023-as hurrikánszezon, ugyanis egy trópusi depresszió pár napon belül hurrikánná fejlődhet ki - számol be a hírről a Reuters.
Az Amazon felavatta második főhadiszállását, a HQ2-t a virginiai Arlingtonban, miközben az e-kereskedelmi óriáscég a világjárvány utóhatásai és a vállalati munkaerő leépítése által jellemzett kihívásokkal teli időszak elé néz - írja a Reuters.