Nemrég derült ki, hogy az Uber – amely közel nyolc éve hagyta el a budapesti piacot – új formában tér vissza a fővárosba. Április 16-án, vagyis ma a Budapesti Közlekedési Központ után a Nemzeti Közlekedési Hatóság is zöld utat adott a cégnek, vagyis a hivatalos jóváhagyási folyamat lezárult. Várhatóan nyár elején indul a szolgáltatás, és már csak napok kérdése, hogy jelentkezhetnek a sofőrök az Uberhez. A cég indulásáról kérdeztük Kardos Esztert, az Uber magyarországi vezetőjét és Reich Ádámot, a partnercég, az F Mobilitás Kft. ügyvezetőjét.
Az Apple bejelentette, hogy az Európai Unióban engedélyezi a zenestreaming alkalmazásoknak, hogy tájékoztassák a felhasználókat az iOS App Store-on kívüli fizetési alternatívákról. Az amerikai vállalat ezzel igyekszik megfelelni az Európai Bizottság követeléseinek - írja a Politico.
Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Magyar nyelven is hozzáférhetővé teszi befektetési platformját a Lightyear - közölte a társaság.
Elérhetővé vált az Android 15 fejlesztői előnézete, amely a mobilos operációs rendszer újdonságait mutatja be. Az új funkciókat első körben a Google Pixel eszközein teszik elérhetővé – írja 9to5google.com.
Az Uber megjelenése - a Főtaxival együttműködésben - a fővárosi piacon hatalmas változásokat indukálhat, ez a taxisoknak nem lesz rossz, de a fuvarszervezők száma csökkenhet is a jövőben - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a Porfolio podcastjében. Szó volt arról is, hogy lesz-e tarifaemelés, milyen költségekkel kell szembenéznie egy taxisnak, ha dolgozni szeretne, van-e jövőjük a diszpécserközpontoknak, és hogy miként élték meg a kata-szigorítás alóli mentességet.
A hamarosan érkező iPhone operációs rendszer, az iOS 18 kompatibilis lesz minden olyan készülékkel, amellyel az iOS 17, vagyis még az olyan öreg készülékek is megkapják a frissítést az XS és az XR, pedig ezeket 2018-ban mutatta be az Apple - írja a MacRumors.
500 millió eurós bírságot szabhat ki az Európai Unió versenyjogi hatósága az Apple-re - értesült a Financial Times.
Franciaország és Németország, valamint Észtország és Görögország egy brüsszeli találkozón megakadályozta a giggazdaságban dolgozókra vonatkozó felülvizsgált uniós szabályozást, ezzel visszavetve az alkalmazásban dolgozók körülményeinek javítását célzó erőfeszítéseket. Most az EU Tanácsában nincs minősített többség a javaslat mögött, ami az új rendelet végrehajtásához szükséges lenne.
Nagyon lelassult a Facebook közösségi oldal használata, hasonló beszámolók érkeztek a Facebook Messenger üzenetküldő program működéséről is. Mindkét oldalra délután egy körül kezdtek záporozni a panaszok.
A MÁV-START belföldi és nemzetközi vonatait tavaly rekordszámú, mintegy 181 millió utazáshoz vették igénybe. Ám 2023-ban nem csak utasforgalomban döntött csúcsot a MÁV-START, hanem az értékesítés terén is: az okosjegyből több mint 700 ezer fogyott; az IC+ kocsik prémium színvonalú (1+ osztályú) szolgáltatásait pedig már 130 ezer utas próbálhatta ki. Fordulatot hozott az előző év a jegyvásárlási szokásokban is, ugyanis az online jegyváltás beérte a pénztári értékesítést, a jegy- és bérlettermékek 38 százalékát vették már az ELVIRÁ-val vagy a MÁV app segítségével - derül ki a MÁV közleményéből.
A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt a Lufthansa csak a járatainak kis részét tudja indítani, így többek között minden Budapest, München és Frankfurt közötti járatot törölt - írja az Economx.
Az európai befektetési piac sajátossága, hogy a lakosság töredékének vannak csak befektetései, a megtakarítások nagy része bankszámlákon inflálódik, aminek Martin Sokk, a Lightyear online kereskedelmi platform alapító-ügyvezetője szerint az az oka, hogy az átlagember bonyolultnak vagy költségesnek találja a pénzügyi közvetítők kínálta lehetőségeket. Véleményével nincs egyedül, az Európai Bizottság tavaly fogadott el egy befektetési javaslatcsomagot, amellyel növelni szeretnék a lakosság részvételét a befektetési piacon, akár az értékesítési ösztönzők és jutalékok szigorításával. A Lightyear megelőzte a szabályozót, mert az online platfrom számos befektetési lehetőséget kínál, miközben alacsony díjakkal operál, és olyan piaci sajátosságokat is integrál működésébe, mint a TBSZ nyitása magyar ügyfelek részére, méghozzá ingyenesen.
A Facebook Messenger webes változatán az egyes üzenetablakokban régi beszélgetések töltődnek vissza, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a program használatát. Egyes beszámolók szerint a mobilos alkalmazásban is jelentkezett a hiba.
Az Apple betartja az uniós törvényt, így harmadik fél szolgáltatók előtt is megnyitja az iPhone App Store-t, de új díjakat vezet be - írta meg a CNBC.
Az Apple az Európai Bizottság nyomására úgy döntött, hogy harmadik fél szolgáltatóknak is hozzáférést biztosít az NFC chipjéhez - számolt be a Finextra.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Hodorkovszkij: Putyin nem fog megállni az ukrán határnál.
A kormány is tárgyalta az ügyet.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.