arany

Big long: története során most először 5000 pont felett zárt az S&P 500

Big long: története során most először 5000 pont felett zárt az S&P 500

A vezető nyugat-európai részvényindexek értéke mérsékelten esett pénteken, a magyar tőzsde viszont az OTP vezetésével felülteljesítő volt, eközben az amerikai piacokon vegyes mozgásokat láttunk, a Dow Jones minimális mértékben esett, az S&P 500 és a Nasdaq viszont emelkedett, előbbi történelmi csúcson zárt.

Hajszálra az 5000 pontos álomhatártól az S&P 500 index

Hajszálra az 5000 pontos álomhatártól az S&P 500 index

Vegyes képet mutatnak ma a világ tőzsdéi, Európában a korábbi iránykeresés után délutánra emelkedés kezdett kialakulni, miközben a tegnap még új csúcsokat döntő amerikai tőzsdék ma látszólag szünetet tartanak, hiszen csak iránykeresés és minimális elmozdulás látszik a vezető tengerentúli indexeken. Utóbbihoz hasonló a helyzet a magyar piacon is, a BUX csak kis mozgásokat mutat. Az amerikai S&P 500 index történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.

Új csúcsot döntött az S&P 500

Új csúcsot döntött az S&P 500

Amíg az európai tőzsdéken jellemzően kisebb mínuszokat láttunk, addig a magyar tőzsde jócskán alulteljesített ma. A hazai blue chipek közül különösen az OTP-t adták ma a befektetők, emellett pedig a forintot is megütötték. A hirtelen hangulatromlás hátterében az áll, hogy az Európai Bizottság ma kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvény miatt.

Ezzel szemben az amerikai tőzsdéken pozitív hangulat látszott, az S&P 500 és a Nasdaq is új csúcsot döntött a szerdai kereskedésben.

Fordult a piac, pluszban zárt Amerika

Fordult a piac, pluszban zárt Amerika

Tegnap az amerikai tőzsdéken negatív hangulat uralkodott, részben a kötvényhozamok emelkedése miatt, miután a Jerome Powell hétvégén szigorú üzeneteket küldött a kamatvágások indulásáról. Ezt követően Ázsiában vegyes mozgásokat láttunk, Kínában raliztak a tőzsdék, miután az értékpapír felügyelet közleményt adott ki arról, hogy ösztönözni kívánja az intézményi befektetőket az erőteljesebb piaci részvételre - ezzel megállítva a kínai tőzsdéken hosszú ideje tartó lejtmenetet. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt a nyitás utáni lendület kora délutánra elkezdett elfogyni és az amerikai piacokon is csak minimális elmozdulásokat láttunk, azonban a napot sikerült pluszban zárni.

Fordulni látszik a kép az amerikai tőzsdéken

Fordulni látszik a kép az amerikai tőzsdéken

A nap végén elfogyott a lendület a vezető európai tőzsdéken, miközben a tengerentúlon szintén rossz a hangulat, miután pénteken a legnagyobb indexeknél történelmi csúcsdöntést láthattunk. Elsősorban annak köszönhetjük a lefordulást, hogy egy vasárnapi interjúban Jerome Powell amerikai jegybankelnök megismételte a múlt heti kamatdöntő ülés után tett megjegyzéseit, miszerint márciusban sem valószínű még a kamatcsökkentés, ráadásul a pénteken érkezett, rendkívül erős munkaerőpiaci adatok is ebbe az irányba mutattak. Ezeken felül a gyorsjelentési szezon sem a legfényesebben alakul, a McDonald's és a Boeing részvénye is nagyot esett a friss számok közlését követően.

Jöhet az újabb történelmi csúcs az aranynál

Jöhet az újabb történelmi csúcs az aranynál

A UBS előrejelzése alapján 2024-ben az arany és ezüst ára is jócskán emelkedhet, a ralit pedig az amerikai jegybank várható kamatcsökkentése és a dollár gyengülése fűtheti - írja a CNBC.

Mindhárom amerikai tőzsdén itt a történelmi csúcs!

Mindhárom amerikai tőzsdén itt a történelmi csúcs!

Bár szerdán a Fed ráijesztett a piacra a márciusi kamatvágásról szóló kijelentésével, az aznapi esést gyakorlatilag már tegnapra ledolgozták a vezető indexek, miután a technológiai részvények ismét erőt mutattak. A zárás után több nagy tech cég is jelentett: a Meta részvényeit megtépték, miután a cég triplázódó profitról számolt be és története során először tett osztalékjavaslatot; ezzel szemben az Apple árfolyama esik az iPhone eladások gyengeségére utaló előrejelzése miatt.

Bár a big tech jelentések leginkább vegyesre sikerültek, az általános hangulat sokáig pozitív volt, egészen addig, amíg meg nem érkeztek a brutális munkaerőpiaci adatok Amerikából: a várakozásokat sokkal nagyobb mértékben meghaladó számot közöltek, ami elbizonytalaníthatja a Fedet a leendő kamatvágásokkal kapcsolatban, erre reagálva elolvadt a nagy plusz a határidős részvényindexeknél, és felemás nyitást láthattunk az amerikai tőzsdéken. Ezzel párhuzamosan Európában is elkezdték visszaadni a korábbi emelkedést a vezető indexek, végül felemás zárást láthattunk. Az esti órákban egyre jobb a hangulat az amerikai tőzsdéken, a kamatpálya szempontjából fontos munkaerőpiaci adatok ellenére mindhárom vezető börze pluszban van, az S&P 500, a Dow és a Nasdaq is soha nem látott szintnél jár.

Egy nap alatt sikerült ledolgozniuk a tegnapi esést az amerikai tőzsdéknek

Egy nap alatt sikerült ledolgozniuk a tegnapi esést az amerikai tőzsdéknek

Tegnap az amerikai kamatdöntést követően jelentős lefordulást láthattunk a vezető tengerentúli tőzsdéken, miután a jegybank bár nem változtatott a kamatszinten, de közölték, hogy még márciusban sem lehet számítani kamatvágásra. A tegnapi amerikai esés átterjedt ma Európára is, itt is estek a vezető részvényindexek. Az USA-ban ehhez képest ma már jelentősebb hangulatjavulást láttunk, így gyakorlatilag egy nap alatt ledolgozták a tőzsdék a tegnapi jelentős esést.

Idehaza felpattant a BUX, miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott nemrég, hogy megvan a megegyezés az uniós csúcson Ukrajna támogatásáról, melyet a hírek szerint Magyarország is megszavazott. Ez különösen azért lényeges, mivel a hétfői kereskedés során döntően meghatározta a magyar piaci hangulatot az, hogy az EU megfenyegette Magyarországot, hogy amennyiben nem szavaznak a többségnek megfelelően az ukránok ügyében, úgy szabotálhatják a gazdaságot.

Új csúcson zárt az S&P 500

Új csúcson zárt az S&P 500

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában is iránykeresés jellemezte a kereskedést. Az amerikai tőzsdéken csendesen indult a nap, majd a nap végére emelkedtek az irányadó indexek, az S&P 500 új történelmi csúcson zárt.

Esett az OTP, és vele együtt a többi magyar blue chip is miután vasárnap este egy kiszivárgott dokumentumból kiderült, hogy az EU arra készül, hogy gazdasági nehézségeket okozzon Magyarországnak, amennyiben a magyar kormány nem fog a többségnek megfelelően szavazni az Ukrajnának szánt segély ügyében.

Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét, a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon azonban legeseménydúsabb hete következik: a többek között olyan nagyvállalatok legfrissebb számait is megismerhetjük, mint a Microsoft, az AMD, az Alphabet, vagy például az Apple és az Amazon. Emellett Fed-kamatdöntés is lesz a héten.

Alig mozdult Amerika, szétverték az Intel-t

Alig mozdult Amerika, szétverték az Intel-t

Európa piacain erőteljes emelkedést láthattunk ma, az LVMH luxuscég részvényének szárnyalása miatt új zárócsúcsnak örülhettek a befektetők a francia tőzsdén, ezzel szemben azonban alulteljesített a magyar tőzsde, míg Amerikában az irányt keresték a vezető részvényindexek.

Igencsak megütötték az Intel részvényeit az amerikai kereskedésben, miután a cég a csütörtöki zárást követően profit warningot tett közzé.

Új történelmi csúcsra emelkedett az S&P 500!

Új történelmi csúcsra emelkedett az S&P 500!

Kifejezetten jó hangulatban telt a kereskedés ma a tőzsdéken, Európában pozitív mozgásokat láthattunk, míg az USA-ban az S&P 500 új történelmi csúcsra emelkedett.

Ma elsősorban a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek a befektetők, a Netflix például több mint 10 százalékot emelkedett, miután jelentős előfizetőszám növekedésről számolt be, de a mai napra is jutnak még izgalmak, hiszen a piaczárás után többek között a Tesla és az IBM is közzéteszi legfrissebb számait.

Mi történik itt? Elromlott a fontos gazdasági mutató?

Mi történik itt? Elromlott a fontos gazdasági mutató?

A mögöttünk álló szűk 20 év során számos piaci szereplő figyelte közelről a réz és az arany árának egymáshoz viszonyított alakulását, mivel a gazdasági egészség fontos mutatójának tartott réz és a klasszikus menekülőeszközként szolgáló arany hányadosa szorosan együtt mozgott a piaci hozamok alakulásával. Ez a korreláció azonban látványosan megszűnt nemrég, a réz/arany arányszám és a 10 éves amerikai kincstárhozam alakulása élesen elvált egymástól - felmerül a kérdés, hogy elromolhatott a fontos gazdasági előrejelző mutató? Ennek járunk utána elemzésünkben, illetve azt is megnézzük, hogy mi befolyásolhatja az arany és a réz árát, illetve a hozamok alakulását.

Fordult a kocka Amerikában: vegyesen zártak a tőzsdék

Fordult a kocka Amerikában: vegyesen zártak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai piacokon kedvező hangulatban telt a kereskedés, az emelkedést a Hang Seng index vezette, miután közel 300 milliárd dolláros intézkedéscsomagot fontolgatnak a kínai hatóságok a részvénypiaci zuhanás megállítására. Ezt követően Európában és Amerikában is kisebb elmozdulásokat láthatunk.

A magyar tőzsde eközben egyre csúnyább képest fest: a blue chipek közül a Magyar Telekom és az OTP vezetik az esést. Emellett pedig a forint is erős nyomás alá került, miután a piaci szereplőket meglehetősen aggasztja, hogy a kormány belenyúlhat a változó kamatozású hitelekbe.

Történelmi csúcsok az amerikai tőzsdéken

Történelmi csúcsok az amerikai tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma már túl vagyunk a kínai kamatdöntésen, a jegybank nem változtatott a kamatszinten. Ezen felül ma nem várunk a nemzetközi részvénypiaci folyamatokat érdemben befolyásoló makrogazdasági közlésre, elsősorban az első negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai mozgathatják a piacokat. Kifejezetten jó hangulatban zajlik a kereskedés az európai és a tengerentúli tőzsdéken is, Amerikában két vezető részvényindex is történelmi csúcsra jutott. Eközben a hazai piacon is emelkedést láthatunk, a blue chipek közül a Magyar Telekom teljesít a legjobban a múlt hét pénteki, rendkívül magas elemzői célárnak köszönhetően. Emellett az Appeninnél is folytatódik az emelkedés, idén már közel 50 százalékkal került feljebb a sztárpapír jegyzése.

Már-már szárnyaltak az amerikai részvénypiacok

Már-már szárnyaltak az amerikai részvénypiacok

Az európai piacokon nagyrészt emelkedtek pénteken a vezető részvényindexek, a BUX pedig történelmi csúcsra került részben a Richter jelentős emelkedésének köszönhetően - a gyógyszergyártó ma szintén új csúcsot állított be. Ezzel párhuzamosan az amerikai tőzsdéken is pozitív mozgásokat láttunk délután, majd este igencsak felerősödött az emelkedés, köszönhetően annak is, hogy az amerikai elnök aláírta a kormány március elejéig tartó finanszírozását biztosító átmeneti intézkedést.

Jó hangulatban zárt Amerika, 1% felett a Nasdaq

Jó hangulatban zárt Amerika, 1% felett a Nasdaq

A hét korábbi részében leginkább negatív hangulat volt jellemző a tőzsdékre, és ma délelőtt Európában is csak iránykeresés jellemezte a vezető indexeket, azonban délutánra fokozatosan elkezdett javulni a hangulat. A jó nemzetközi hangulattal együtt a magyar piac is emelkedéssel zárt, az OTP pedig közel kétéves csúcsot ért el. Eközben az amerikai piacok is próbáltak talpra állni az elmúlt napok eséséből, elsősorban a technológiai részvények vezetésével.

Újra nyomás alatt az arany - Most érdemes beszállni?

Újra nyomás alatt az arany - Most érdemes beszállni?

Rengeteg bizonytalanság és csökkenő kamatok: tavaly év végén úgy tűnt, hogy végre valóban összeálltak a csillagok az arany számára, a Davosban elhangzottak azonban nem csak a tőzsdéket, hanem a nemesfém piacát is megrengették. Megnéztük, hogy mi áll a háttérben, és hogy meddig eshet még az arany. Érdemes belevenni az esésbe, vagy továbbra is "csupán" egy ígéret marad a sárga nemesfém? Lássuk.

Csúnya mínuszban zárt a Magyar Telekom, esett Amerika is

Csúnya mínuszban zárt a Magyar Telekom, esett Amerika is

Kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, elsősorban a kedvezőtlen kínai gazdasági adatok miatt. Ezt követően Európában is nagyobb eséssel indult a nap, és a nap végén is kitartott a rossz hangulat. Az amerikai tőzsdék is mínuszban zártak.

A befektetők elsősorban a davosi eseményekre figyelnek, melyek hatására mérséklődött a kamatvágásokkal kapcsolatos optimizmus, így egy széleskörű profitrealizálás vette kezdetét.

Elromlott a hangulat a tőzsdéken

Elromlott a hangulat a tőzsdéken

Kedd reggel felemás hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően Európában is estek a tőzsdék azt követően, hogy hétfőn az EKB egyik döntéshozója úgy fogalmazott, hogy idén nem számíthatunk kamatvágásra. Az amerikai indexek végül gyengüléssel zártak.

A magyar tőzsdén is esést láthattunk, a hazai blue chipek közül azonban már több mint 4 százalékos pluszban is volt a Magyar Telekom, miután a vállalat reggel bejelentette, hogy 15 százalékos áremelést hajtanak végre márciusban. Emellett holnap is érdemes lesz figyelni az Appeninn részvényeit: már közel 25 százalékot ralizott a papír a vasárnapi bejelentést követően.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.