Újabb bankprivatizációt jelentettek be Görögországban
A görög bankmentő alap hétfőn meghirdeti a Piraeus Bank legfeljebb 22%-os részesedését, de ez az arány növelhető, ha az alap úgy dönt – közölte az intézmény vasárnap a Reuters szerint.
A görög bankmentő alap hétfőn meghirdeti a Piraeus Bank legfeljebb 22%-os részesedését, de ez az arány növelhető, ha az alap úgy dönt – közölte az intézmény vasárnap a Reuters szerint.
Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot folytat az Európai Beruházási Bank (EBB) által a Budapest Airportnak 2018-ban nyújtott 200 millió eurós hitel kapcsán felmerült súlyos kötelezettségszegés ügyében - írtuk meg pénteken délután a Politicóra hivatkozva. A Budapest Airport most állásfoglalásban reagált a hírre.
6 és 7 százalék közötti piaci kamatokkal találkozhatnak a lakáshitelfelvevők a bankoknál, és alig látunk lehetőséget a további tömeges kamatcsökkentésre. Lássuk be, nem túl vonzó kamatszint a mostani: éppen félúton van az elmúlt évek mélypontja és a tavaly látott csúcs között. Ilyenkor értékelődnek fel igazán a jóval olcsóbb kamattámogatott hitelek, amelyek közül háromfajta is igénybe vehető lakáscélra. Az alábbi információk mellett az érdeklődők számára ajánljuk keddi online klubunkat is, amelyen szakértők válaszolnak a lakás(hitel)piaccal kapcsolatos legégetőbb kérdésekre.
Vezérigazgatót váltott, és a korábban közölt tízszeresére, 2,7 milliárd dollárra módosította negyedik negyedéves veszteségét a New York Community Bancorp, amelyet az elmúlt hetekben kereskedelmiingatlan-hitelei miatt vettek elő a tőzsdei spekulánsok. A piaczárás után 22%-ot zuhant a hírre a bank részvénye.
Február 28-áig mintegy 200 milliárd jüan fejlesztési hitelt hagytak jóvá Kínában az ingatlanszektor megsegítésére életre hívott speciális likviditási mechanizmus keretében – közölte a kínai lakásügyi minisztérium a Bloomberg szerint.
Több mint félmilliárd forint értékben vett saját részvényeket az OTP február 29-én a Budapesti Értéktőzsdén - áll a bank közleményében.
A lakossági számlacsomagok többsége továbbra is 0 forintos számlavezetési díjjal, az eddig megszokott feltételekkel vehető igénybe a Raiffeisennél 2024. április 1-től is. A bank ügyfeleinek legnagyobb része átlagos használat mellett továbbra is akár teljesen díjmentesen bankolhat - közölte a társaság.
Csökkentek a hitelkamatok, újra emelkednek a reálbérek, idén lesz magyar GDP-növekedés, a CSOK Plusz elindult, a lakossági állampapírkamat feleződött. Mi következhetne ebből, ha nem az, hogy újra beindul az ingatlanpiac? Hétről hétre egyre több ilyen előrejelzéssel találkozunk, melyekből talán a legmarkánsabb Balásy Zsolt (Hold Alapkezelő) véleménye. Minőségét tekintve ez a „beindulás” sokkal szürkébb lesz, mint arra nagyon sokan számítanak: 15-20%-kal nőhet az adásvételek száma idén, de az árak emelkedése vékonyka marad, nagy átlagban akár 2-3 éven keresztül sem lesz nagyobb az ingatlanárak emelkedése, mint az infláció. Mindeközben a saját lakhatási célra ingatlant vásárlók nem lesznek jobb helyzetben: a lakáshitelkamatok csökkenésének nincs érdemi valószínűsége, a nominális árak nem lesznek alacsonyabbak, így a kivárás nem tűnik reális alternatívának.
Közel félmilliárd forint értékben vásárolt saját részvényeket az OTP a Budapesti Értéktőzsdén február 28-án, szerdán - derül ki a bank közleményéből.
Az elemzői várakozásokat egy hajszállal felülmúló, 3,0 milliárd eurós nyereséggel zárta 2023-at az Erste Group, szemben a tőle "megszokott" 1,5-2 milliárd euróval. Éves összevetésben növekedést mutatott még a negyedik negyedév is, éven belül viszont már látszik a bevételcsökkenés, hiszen megkezdődött a kamatmarzs szűkülése. Részvényenként 2,7 euró osztalékot javasol kifejezetni idén a menedzsment, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 7%-os osztalékhozamot jelent, emellett félmilliárd eurós részvény-visszavásárlást is terveznek. A magyar operáció 265 millió eurós nyereséget hozott, amivel az ötödik helyen végzett, a régiós piacoktól egyébként idén pozitív gazdasági fordulatot várnak Bécsben.
856 millió forint értékben vette saját részvényeit az OTP kedden - közölte a bank a BÉT honlapján.
Több mint ötszörösére nőtt a Sberbank, a legnagyobb orosz hitelintézet profitja tavaly.
Közel félmilliárd forint értékben vette saját részvényeit az OTP - közölte a bank a BÉT honlapján.
Az Európai Unió Tanácsa hétfőn elfogadta azokat a szabályokat, amelyek szerint biztosítani kell az eurós azonnali átutalásokat éjjel-nappal - számolt be a Reuters. Magyarországon a belföldi pénzforgalomban 2020 óta működik az azonnali átutalási rendszer, mely a lakossági tranzakciók nagy részét is kezeli, a mostani lépéssel a nemzetközi eurós tranzakciókat tennék valós idejűvé az EU-ban.
Saját részvényeket vesz vissza az OTP 60 milliárd forint értékben, az első csomagot pénteken már meg is vette a bank.
Átlagkeresettel akár 29 millió, medián keresettel akár 22 millió forint összegű lakáshitelt lehet felvenni Magyarországon húsz évre – mutatják a Portfolio számításai. A nominálbérek 16% feletti emelkedésének és a hitelkamatok 3 százalékpont körüli csökkenésének köszönhetően egy év alatt több mint 9, illetve 6 millió forinttal nőtt a lakáshitelfelvevők mozgástere. A lakásvásárlás és a hitelfelvétel iránt érdeklődőket várjuk március 5-ei, kedd esti online klubunkon, amelyen ingatlan- és hitelpiaci szakértők adnak választ az aktuális kérdésekre.
A Nubank nevű brazil digitális bank brutális növekedést ért el: tavaly 20 millió fővel nőtt az ügyfélbázisa - számolt be a Finextra. A "szegények bankja" 2022-ben még veszteséges volt, 2023-ra 1 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el több mint 8 milliárd dolláros bevétel mellett.
Az MNB 2024 januárjában ismét lefolytatta Banki Konjunktúrafelmérését. A válaszok alapján a bankrendszer 2023 második felében összességében a konjunktúra enyhe romlását tapasztalta. A bankok szerint a működési költségek emelkedése, a nemzetközi makrogazdasági környezet, az ügyfélkockázatok, a hitelkereslet, illetve a szabályozói környezet alakulása is negatívan hatott. Ezt részben ellensúlyozta a piaci verseny fokozódása, a hazai makrogazdasági környezet és a forrásokhoz való hozzáférés. A következő félévre a verseny, a hazai és nemzetközi makrogazdasági környezet, a hitelkereslet és a források elérhetősége tekintetében is javuló konjunktúrát várnak a bankok, így 2021 vége óta először ismét pozitívba fordulhat az index értéke - közölte honlapján a jegybank.
Vizsgálatot indított az osztrák pénzügyi felügyelet, az FMA a Raiffeisen Bank Internationallel szemben a pénzmosás-ellenőrzés során vétett mulasztások miatt - közölte csütörtökön közzétett éves jelentésében az osztrák bank. A hír nem rengette meg a részvényárfolyamot: 1,5%-os emelkedést mutat a bécsi tőzsdén.
A digitális devizaszolgáltatások tavaly novemberi bevezetése óta minden tizedik új ügyfélnek van devizaszámlája is a Gránit Banknál, összességében pedig az azóta eltelt mintegy 2,5 hónap alatt csaknem négyszer több devizaszámla nyílt, mint az indulást megelőző azonos időszakban - közölte a pénzintézet.
Grant Shapps védelmi miniszter szerint veszélyben vannak a nyugati országok.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Szlavjanszk-on-Kuban városában egy olajfinomítóra legalább hat drón csapott le.
Súlyos válsággal néz szembe a Kreml.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban indult az akció.
Elfogyott Párizs türelme a konfliktusban.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.