bankok

Meglepő, kiknek a kezébe kerülhet az MKB

Az MKB Bank legalább 51%-át egy nemzetközi tender keretében szeretné eladni az állam december végéig, és a preferált tulajdonosi struktúrában külföldi befektetők is szerepelnek - nyilatkozta a bank vezérigazgatója a Reutersnek. Balog Ádám szerint 10-20%-ot megtarthat az állam, 2016-ban pedig "mérsékelt" nyereséget érhet el a bank.

Eladja jövőre leánybankját a Raiffeisen

Az osztrák Raiffeisen Bank Internationalnek nincs szüksége tőkeemelésre ahhoz, hogy a 2017 végére megcélzott 12%-os CET1 rátát elérjék Karl Sevelda, a bankcsoport vezérigazgatója szerint. Szerinte a bankcsoportnak "rengeteg ideje van" ahhoz, hogy a kitűzött mutatót elérjék, melyet tőkeemelés nélkül fognak tudni teljesíteni.

Kezdődhet a nyílt háború a magyar bankszektorral?

A Portfolio múlt heti konferenciájának közönsége szerint színfalak mögötti háború dúl a kormány és a bankok között. Nyílttá fog fajulni ez a háború, amennyiben a kormány egyértelműen felrúgja február 9-ei szándéknyilatkozatát, amelyet az EBRD-vel és az Erstével kötött. Márpedig most ez fenyeget - például a jövő évi bankadó-csökkentés feltételekhez kötésével -, a casus belli pedig a bankok alacsony vállalati hitelaktivitása lehet. A kormány decemberig "vizsgálná felül" a megállapodást, és úgy tudjuk, az MNB-nek sem lenne ellenére, hogy a bankadó-csökkentést az aktív vállalati hitelezéshez mint feltételhez kössék. Úgy értesültünk azonban, a jegybank a maga részéről pozitív hitelösztönzők bevezetését tervezi novemberre.

Rosszul megy az orosz bankoknak

Megfeleződik idén tavalyhoz képest a Sberbank profitja, pedig már a 2014-es adat is kedvezőtlenebb volt az előző évihez képest. A bank vezére úgy véli, kis, közepes és nagybankok is csődbe juthatnak Oroszországban.

Így védheted meg céged nyereségét

“Az árfolyamkockázat fedezése során a cél a vállalat nyereségességének kiszámíthatóvá tétele. Az árfolyamkockázat mértékét, a cég érintettségét egyedileg, banki szakemberek segítségével érdemes feltárni, akik széles körű ismereteik révén tudják segíteni a vállalatokat a legoptimálisabb megoldások kiválasztásában" - hangsúlyozza Moczó Melinda, a Citibank Treasury értékesítési igazgatója.

Indul az MKB eladása

Még meg sem tisztították a bankot rossz hiteleitől, ehhez képest már most megkezdődik az MKB értékesítésének folyamata, legalábbis ezt közölte most az MNB. A Portfolio értesülése szerint - bár az OTP hivatalosan cáfolta - az OTP is érdeklődik az MKB iránt. A jegybank ugyanakkor most is hangsúlyozza, hogy az új tulajdoni szerkezetnek illeszkednie kell az MNB bankszektorra vonatkozó stratégiájához. Ez csökkenti a legnagyobb magyar bank vételi esélyeit, viszont valószínűsíti, hogy magyar kézben marad az MKB.

Köpni-nyelni nem tudnak a bankbetétesek

Mintha bebetonozták volna a betéteket a bankoknál: lényegében stagnál a lakosság közvetlenül a bankoknál tartott megtakarítása. Más értelemben viszont a rendszerváltás óta nem látott mértékben fordultak el a bankbetétektől a magyarok: az egykori 41%-os csúcsról mára 19%-ra csökkent az arányuk a pénzügyi megtakarításokon belül. Ennek persze megvan az alapos oka: a betétek átlagkamata mára 1% alá csökkent, amire az állampapírok és részben a befektetési alapok alaposan rávernek. A betéti adatok mellett most az MNB legfrissebb, augusztusi lakossági hitelstatisztikából szemezgetünk, amelyek a lakossági hitelkihelyezések dinamikus növekedését mutatják.

Manipuláció: újabb piacon buktak le bankok

Összesen 1,86 milliárd dolláros peren kívüli egyezséget kötöttek a Wall Street legnagyobb bankjai sértettjeikkel amiatt, hogy korlátozták a versenyt a csődbiztosításként ismert CDS-piacon - számolt be az amerikai The Wall Street Journal a felperesekre hivatkozva. Az összeg harmadát a már amúgy is agyonbírságolt JP Morgan fizetheti ki, amely bank viszont most egy másik ügyben győzelmet aratott a 2008-ban becsődölt Lehman Brothers felett.

Őrizetbe vették a Buda-Cash alapítóját

Két újabb embert hallgattak ki gyanúsítottként szerdán a Buda-Cash üggyel összefüggésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.

Színfalak mögötti háború zajlik a bankok és a kormány között

Nagyon nehezen elérhető álom a magyar bankszektor számára a 10%-os tőkearányos megtérülés elérése - hangzott el a Portfolio csütörtöki Budapest Economic Forumán. A bankvezéri panelbeszélgetésből kiderült, hogy egyre lazább kockázati feltételekkel hitelezik a vállalatokat, mégse jelentkezik a hitelek iránt a visszaesés elkerüléséhez szükséges kereslet. A forintosítás utáni hitelkiváltások elsősorban az ügyfelek immobilitása miatt nem pörögtek fel. Az állami bankvásárlásoknak a közönség szerint még nincs végük, a háttérben pedig a béke látszata ellenére háború zajlik a kormány és a bankok között.

Varga is üzent a bankoknak

Megbeszélésre hívta össze a jövő hétre a magyarországi bankvezetőket Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: szeretné meghallgatni, ők hogyan látják a magyar gazdaság növekedési kilátásait és miként tudnának részt vállalni a fejlesztésekben.

Forinthiteles elszámolás: megszólalt az MNB

A forint- és a ténylegesen devizában törlesztő hitelesek részére a pénzügyi intézményeknek legkésőbb 2015. szeptember 30-ig kellett megküldeni az elszámolási értesítőket. Amennyiben viszont az MNB által indított elszámolási közérdekű per augusztus 1-ig nem zárult le, úgy az elszámolás megküldésének határideje a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. nap. A perek elhúzódása miatt 8 pénzügyi intézmény ügyfeleihez érkezhet röviddel később az elszámolás - írja sajtóközleményben a Magyar Nemzeti Bank.

Óriási feladat előtt áll az MFB, pörög az Exim hitelezése

Ha már Lázár János az óriási, de nem megoldhatatlan feladatokat vázolta, akkor elmondhatom, hogy az MFB is ilyen, tehát megoldható kihívások előtt áll a hitelezés tevékenység terén - kezdte a miniszter nyitóelőadására rímelő előadását a Budapest Economic Forum második szekciója keretében Bertalan Sándor. A Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese vázolta, hogy a visszatérítendő EU-források elosztási rendszere hogyan épül majd fel és újra rögzítette, hogy csak a hitelintézetek vehetnek majd részt a hitelek folyósításában. Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója előadásában többek között arról beszélt, hogy idén is lendületesen bővül a bank által nyújtott finanszírozás volumene, amelyben a termékpaletta rugalmas alakítása, illetve bizonyos jogszabályi változtatások is segítettek.

Így nyerhet a céged az exportpiacon

Gyors átrendeződést élünk át a világkereskedelem színterén, az igények és kockázatok a régiek, de van rájuk megoldás. Hatfaludi Balázs, a Citibank vállalati kereskedelemfinanszírozás vezetőjét kérdeztük az anyavállalatok szerepvállalásáról és az elmúlt évtizedek világkereskedelmi változásairól.

Újabb devizahiteles ügyben született ítélet

Elindulhat az adós elleni végrehajtás anélkül, hogy a közjegyző a hitelszerződés tisztességtelen feltételeit vizsgálná. A magyar joggyakorlat a mai ítélet szerint nem ellentétes az uniós irányelvekkel.

Így néz majd ki a következő válság az IMF szerint

A Fed kamatemelése csődhullámot indíthat el a fejlődő piacok cégei közt, amelynek eredményeképpen a fejlett piaci finanszírozási szektor is sérülhet. Mivel a likviditás a kamatemelés miatt csökken a gazdaságban, komoly pánik keletkezhet a piacon - figyelmeztet az IMF.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.