bankok

Rendet vág az MNB a követelésvásárlóknál

A jogosulatlan követelésvásárlások visszaszorítása érdekében az MNB nemrég rendkívüli adatszolgáltatást rendelt el a pénzügyi piacon, majd vezetői körlevélben tájékoztatta a pénzügyi intézményeket - illetve ezúton a követelésvásárlókat - arról, hogy e tevékenység mikor minősülhet üzletszerűnek, tehát engedélyhez kötöttnek. A jegybank a beérkezett adatok alapján első körben tíz követelésvásárlónál piacfelügyeleti eljárást is indít - írja sajtóközleményben a Magyar Nemzeti Bank.

Bankok magyar kézben: két lépésben teljesült Orbán álma

Nem tartott sokáig, az MKB és a Budapest Bank megvásárlásával pedig valószínűleg be is fejeződött a magyar állam tulajdonosi terjeszkedése a hazai bankszektorban. A Portfolio számítása szerint egyértelműen teljesült a kormány célja: a hitelintézetek 55%-a belföldi kézben van, ezzel megelőztük Belgiumot. Nagy a jövés-menés a bankszektorban a válság eleje óta, hiszen több mint 20 magyar bank cserélt gazdát, a 10 legnagyobb szereplő azonban ugyanaz, mint a válság elején, túlzás lenne tehát mindent felforgató állami beavatkozásról beszélni. Piaci koncentrálódásnak pedig híre-hamva sincs: a nagyok viszonylag sokat veszítettek piaci részesedésükből.

Banktitoksértések miatt bírságolt az MNB

Az MNB témavizsgálata nyomán milliós bírságokat szabott ki több követeléskezelő társaságra a banktitokra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt. A jegybank felszólította az érintett piaci szereplőket fogyasztóvédelmi szempontból aggályos, s egy korábbi felügyeleti ajánlással is ellentétes gyakorlatuk kiigazítására is - írja sajtóközleményben az MNB.

Börtönben marad Tarsoly Csaba

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete szerint a Quaestor-vezér házi őrizet helyett előzetes letartóztatásban marad, a döntés értelmében egészen december 29-ig - írja a Magyar Nemzet.

Négyszer annyit bukott az FM a brókerbotrányon, mint eddig hittük

A korábban közölt 410 millió forint helyett 1,6 milliárdot bukott a Földművelésügyi Minisztérium egyik cége a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlése miatt - írja az Index, azt állítva, hogy a minisztérium vezetői tudtak a befektetést övező szabálytalanságokról, mégsem intézkedtek időben. A Blikk szerint pedig Szeremley Huba borász is nagyot bukott a brókerbotrányon, ráadásul egy szegedi férfi ezt követően még át is verte őt.

Szépen híznak a magyar lakás-takarékpénztárak

Kissé visszaesett ütemben, de továbbra is töretlenül bővül a lakás-takarékpénztárban lévő megtakarítások állománya, amelyek ma már a lakosság betétállományának közel 9%-át teszik ki. A hitelezésben viszont a négy piaci szereplő közül csak a Fundamenta mondható aktívnak.

Kiszórja az UniCredit a rossz hiteleit

Sajtóértesülések szerint 1,2 milliárd eurónyi nem teljesítő olasz vállalati és lakossági hitelt értékesít az AnaCap Financial Partnersnek az UniCredit.

Hét siralmas válasz, amely mindent elárul a volt devizahitelesekről

Áprilistól július végéig mindössze 8,7 milliárd forintnyi hitelt vettek fel a magyar családok hitelkiváltási céllal, ami a forintosított jelzáloghitelek kevesebb mint fél százaléka. Bár a végleges szám csak később lesz ismert, a bankok elmondása alapján is nagyon kicsi az érdeklődés. Pedig a devizahiteles elszámoló levél kézhezvétele után három hónapig díjmentesen mondhatták fel forintosított jelzáloghitelüket a családok, a bankok pedig olcsóbbnál olcsóbb kiváltó hitelekkel csábították őket. Most hét nagybank szólal meg az ügyben, válaszaik igencsak egyhangúak.

Viszik az emberek az új szocpolt, mint a cukrot

Több mint 2500 csok (családi otthonteremtési kedvezmény) iránti kérelmet fogadott be az OTP Bank közel 2,5 milliárd forint összegben szeptember 23-ig. A becslések szerint minden második csok-igénylés az OTP-hez érkezett - mondta Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.

Kész a terv: megszorongatják a világ legnagyobb bankjait

Megegyeztek a hatóságok a világ 30 legnagyobb, globális szinten jelentős bankjának új szabályozásáról, amellyel a "túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen" típusú kockázatokat kívánják mérsékelni. A teljes veszteségelnyelő kapacitás (TLAC) néven ismert sztenderdet a G20-ak égisze alatt működő Pénzügyi Stabilitási Testület (FSB) hozta tető alá - írja a Reuters.

Mostantól a Facebook-ismerőseidnél is könnyen eladósodhatsz

Egy amerikai startup, a Ledge a minap indította el mobilalkalmazását, amely lehetővé teszi, hogy bank helyett például a családtagjaiknál és ismerőseiknél adósodjanak el a felhasználók kontrollált körülmények között. Egy új sharing economy típusú megoldásáról van szó.

Bankot bírságolt az MNB

Kilencmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Duna Takarék Bank Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi szabálysértések miatt - közölte a jegybank a honlapján csütörtökön.

Megvan, ki veszi meg a Raiffeisen leánybankját

Az orosz Alfa Banking Group Luxemburgban bejegyzett anyacégének, az ABH Holdingsnak adta el direktbankját a Raiffeisen. A tranzakciót maga a Raiffeisen Bank International jelentette be.

Köszönik, jól vannak az európai bankok

A legtöbb eurózónában működő nagy bank tőkéje bőven az elvárt minimum fölött van, derült ki Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének nyilatkozatából. Az adatok az Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM) riportjából származnak, amely tavaly óta foglalkozik az eurózónában működő pénzintézetekkel - írja a Reuters .

Ki ne akarna 40 százalékot keresni az OTP-n?

Merészet lépett a JP Morgan, miközben az elmúlt hetekben tovább nőt a bizonytalanság a tőkepiacokon, az elemzőház optimistább lett az OTP-re, és 7310 forintra emelte célárát, ami közel 40 százalékkal van magasabban, mint a mostani árfolyam. Az alábbiakban körbejártuk, mitől lett hirtelen ilyen optimista a JPM.

Újabb darabjától szabadul meg a GE

A General Electric (GE) magántőke-befektető részlegét a francia Ardian alapkezelő veszi meg nagyjából 500 millió dollárért az ügyhöz közel álló források szerint.

Év végéig adná el az MNB az MKB-t

Év végéig eladnák az MKB Bankot, miután a rossz eszközöket a könyv szerinti értékük alatt, de a piaci érték felett megveheti tőle a szanálási vagyonkezelő a következő hónapokban. Külföldi vevő sem elképzelhetetlen, de magyar tulajdonosban gondolkodnak - mondta a Figyelőnek Nagy Márton, az MNB alelnöke.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.