bankok

A görög bankok helyébe lépne az OTP

A második negyedéves gyorsjelentést követően Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese beszélt a fontosabb trendekről.

A markukba nevetnek az amerikai bankok

Egyre nagyobb előnyt szereznek az amerikai bankok az európai riválisokkal szemben a befektetési banki üzletágban. A Dealogic adatai szerint ebben az évben eddig a befektetési banki díjak 33,5%-át tette zsebre legnagyobb öt amerikai befektetési bank, ami majdnem kétszerese a legjobb öt európai nagybank díjbevételének - írja a Financial Times.

Sok ezer betétes kerül a Goldman Sachshez

Újabb pénzügyi érdekeltségétől válik meg a General Electric: ezúttal egy jókora, 16 milliárd dolláros betétállomány kerül a Goldman Sachshez - írja a Financial Times. Utóbbi bank egyre inkább nyit a lakossági ügyfelek felé.

Megbuherálták a devizaárfolyamokat - Kilenc bankot füleltek le

Kilenc globális nagybank összesen több mint 2 milliárd dollárt fizethet peren kívül a devizaárfolyamok manipulációja miatt - közölte egy jogi iroda, a Hausfeld az AFP jelentése szerint. Májusban hat nagybank már kifizetett 5,6 milliárd dollárt, tavaly novemberben pedig négy bank 3,2 milliárd dollárt emiatt.

2 éves csúcson az OTP profitja

Az OTP (de általában a bankok) eredményét nagyban befolyásolja, hogy éppen mennyi céltartalékot képez meg, ez akár néhány milliárd forinttal is arrébb teheti a bank profitját. Most is ez történt: az OTP kockázati költségei 8 milliárd forinttal alakultak a várt alatt, nagyrészt ennek tudható be, hogy az elemzői becsléseknél jóval magasabb lett a bank profitja, amely így 2 éves csúcsra emelkedett. Ha csak ezt nézzük, tovább emelkedhet a bankpapír árfolyama, azzal együtt is, hogy tegnap nagyot ment az OTP.

Pozitívumok

  • A vártnál jóval magasabb adózott eredmény (2 éves csúcs)
  • A magyar és a bolgár bank jól húz
  • A késedelmes hitelek aránya szinten maradt
  • Rekordalacsony céltartalékolás (45 milliárd forint)


Negatívumok
  • Oroszországban és Ukrajnában nem látszik érdemi javulás
  • Az orosz hitelek 20,1 százaléka, az ukrán hitelállomány 54 (!) százaléka késedelmes
  • A mikro- és kisvállalkozói kategórián kívül nincs növekedés a csoportszintű hitelállományokban
  • A második félévben újra emelkedő céltartalékolással számol a menedzsment Ukrajnában

Elbocsátások voltak az MFB-nél (2.)

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a következő hetekben dönt arról, mikor és hogyan veszi át az MFB Csoport megszűnő, pénzügyi szolgáltatással és tanácsadással foglalkozó tagja, a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) érdekeltségeit és tevékenységeit - közölte MFB az MTI-vel azután, hogy a Portfolio a napokban felhívta a figyelmet az RFH megszűnésével kapcsolatos fejleményre. Ekkor az MFB menedzsmentjétől kapott információkat is közzétettük, amelyek összhangban vannak az alábbi hírügynökségi összefoglalóval is. Alábbiból kiderül, hogy már voltak elbocsátások a bankcsoporton belüli integrációnak köszönhetően.

Nem is gondolnád, milyen csodákra képes a faktoring

Bár folyamatosan nő a piaca, Magyarországon talán még mindig nem ismerik eléggé a hitel egyik kiegészítőjét, vagy adott esetben helyettesítőjét, a faktoringot. Ez nem más, mint egy olyan monitorált finanszírozási forma, ahol egy cég vevőkövetelései jelentik a biztosítékot. Az sem mellékes, hogy ma már akár olcsóbb is lehet, mint egy hitel, és a Növekedési Hitelprogramon keresztül is elérhető. Sőt, a faktoringgal még a vevők ccsődkockázatának kezelésében is segíthet a bank. Deme Gézával, a CIB Faktor Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Leleplezi titkos receptjét a Goldman

Nagy újításra készül a Goldman Sachs, a bank ugyanis azt tervezi, hogy a befektetései alapjául szolgáló kereskedési rendszerének és adatbázisának egy részét közszemlére teszi. Sokan kockázatosnak tartják a lépést, a bank viszont arra számít, hogy ezzel még több ügyfelet csábít be magához - írja a The Wall Street Journal.

Friss részletek szivárogtak ki a görög bankok megsegítéséről

Azonnal elkülönítik egy számlán a görög bankoknak szánt csomag első, 10 milliárd eurós részletét, azonban csak akkor férhetnek hozzá korlátozás nélkül, amikor - várhatóan október közepén vagy végén befejeződik a bankrendszer stressztesztje - nyilatkozták meg nem nevezett források a Reutersnek. Most úgy tűnik, sem a betéteseknek, sem a kötvényeseknek nem kell a zsebükbe nyúlniuk.

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tett az EXIM

Az EXIM vezetősége a Lánchíd Palota ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az illetékes nyomozóhatóságnál - közölte az Eximbank szerdán az MTI-vel.

Saját rendszerükben verték át ügyfeleiket a nagybankok

A Credit Suisse és a Barclays is komoly tárgyalásokat folytat a New York-i államügyésszel és a tőzsdefelügyelettel, miután mindét nagybankot azzal vádolják, hogy az ún. sötét medence kereskedési rendszerük működtetésével kivételeznek a robotkereskedőikkel és megsértették a részvényárazási szabályokat is. A bírság mértéke több tízmillió dollár is lehet - írja a The Wall Street Journal.

Aranyhamisítás Magyarországon - Ezek a bankok bukhatnak nagyot

Hamis aranytömböket használt biztosítékként bankok és magyar milliárdosok felé az év elején csődbe ment Kézizálog Zrt. Bíró Péter tulajdonos ezzel 30 milliárdos veszteséget okozhatott, a bankszektor pedig több mint 20 milliárdot bukhatott - tudta meg a Napi.hu. Mi pedig utánanéztünk, kiknek tartozik a cég: a Kézizálog legnagyobb banki finanszírozója a CIB, a Raiffeisen és az UniCredit volt.

Erste: meglesz idén az állami bankvásárlás

Mindhárom fél változatlanul elkötelezett, hogy még az év vége előtt megszülessen a megállapodás, amellyel a magyar állam, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kisebbségi tulajdonosa lesz az Erste Bank magyarországi üzletágának - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.

Még durvább a lengyel devizahiteles csomag, mint eddig hittük

Az eddig megjelent becslésekben szereplő 19 milliárdnál nagyobb összeget, 22 milliárd zlotyt bukhat a lengyel bankrendszer az ottani devizahiteles csomagon - tette közzé becslését a KNF lengyel bankfelügyelet a Reuters beszámolója szerint.

Előbb megkaphatják a görög bankok a segélycsomagot

A görög mentőcsomag véglegesítése után, még a stressztesztek előtt megkaphatják a tőkeszükséglet eddig becsült minimumának megfelelő összeget a görög bankok. Ez 10 milliárd euró - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters.

Tényleg kivonulhat a szomszédunkból az UniCredit

Három hónapos exkluzív tárgyalásokba kezdett az UniCredit az orosz hátterű, luxemburgi ABH Holdingsszal (ABHH) arról, hogy az ABHH-ban szerzendő kisebbségi részesedésért cserébe odaadja neki ukrán leánybankját - közölte az olasz bankcsoport a Reuters szerint.

Görögország: megmenekülhetnek a bankbetétesek

A nagybetétek megcsapolásának elkerülése érdekében minél előbb, a következő hónapokban végrehajtják a görög bankok stressztesztjét, és még év vége előtt fel akarják tőkésíteni őket - írja a Reuters.

Balog: küszöbön van az MKB eladása

Az MKB Bankban az elmúlt félévben végrehajtották azokat az alapvető változtatásokat, amelyek ahhoz kellettek, hogy a hitelintézet elkezdje normális banküzemi tevékenységét - nyilatkozta az MTI-nek Balog Ádám, az MKB Bank közelmúltban kinevezett elnök-vezérigazgatója. Balog szerint az MKB-t legkésőbb jövő év elején értékesítik, emellett nagy lehetőségnek tartja a pénzintézet Budapest Bankkal való összevonásának lehetőségét is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.