Csupán minimális előrelépés történt az Egyesült Királyság pénzügyi szektorában a nemek közötti bérszakadék megszüntetésében, sőt, egyes bankok még növelték is a különbséget – derült ki a brit kormány Gender Pay Gap Service oldalán közzétett adatokból.
Úgy tűnik, a tavalyi nehéz év után idén ismét előtérbe kerülhetnek az ESG-alapok, a friss számok alapján egyre több pénz érkezik ebbe a befektetésbe – számol be a hírről a Reuters.
A Wise több mint egy évtizede lépett a színre azzal az ígérettel, hogy örökre megváltoztatja a nemzetközi utalásokat, és olyan alacsonyra faragja le a pénzküldés díját, amennyire csak lehet. A cég veszélyes ellenfele lett a sokszor rejtett költségekkel működő bankoknak, és számos, az agresszív növekedést a profitablitási szempontok elé helyező fintech céggel szemben nyereségessé tudott válni. A múlt héten a Wise budapesti központjában járt Magali Van Bulck, a Wise EMEA régiójának szabályozásért és kommunikációs stratégiáért felelős igazgatója, akivel a határokon átnyúló fizetések átláthatóságáról, a pénzmosás-gyanús ügyletek kiszűréséről, és arról is beszélgettünk, miért nem lesz a Wise-nak soha személyesen látogatható fiókja.
Az európai bankok különböző befektetők, például a hedge fundok segítségét is igénybe veszik, hogy mérsékeljék a több milliárd eurós hitelportfóliójuk kockázatát – írja a Reuters.
Az amerikai bankválság jelenleg is tart, és hatása még évekig érezhető lesz - írta a JP Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon kedden a részvényeseknek írt levelében a Reuters beszámolója szerint.
A Lightyear európai befektetési platform ma jelentette be magyarországi indulását. A platform többvalutás számlát kínál, amin keresztül az ügyfelek eurós, dolláros, fontos, és forintos számlán is tarthatják pénzüket. Ezen számlák között valódi árfolyamon válthatják át a pénzüket, és rejtett díjak nélkül fektethetnek be világszerte.
A német könyvvizsgálói felügyelet, az APAS két évre eltiltotta az EY-t attól, hogy bizonyos vállalatoknál könyvvizsgálatot vállaljon Németországban - írja a Reuters a Handelsblatt német üzleti lap értesüléseire hivatkozva.
Svájcban és az Egyesült Államokban sikerült megelőzni a globális pánikot - véli Kandrács Csaba, az MNB alelnöke az Indexnek adott interjúban. A szakember szerint nem fordulhat elő Magyarországon olyan bankcsőd, mint Amerikában. Most a jegybank elsődfleges célja az infláció letörése, szerinte ha az inflációt nem tudjuk kontrollálni, akkor nem beszélhetünk fenntartható és hosszú távú növekedésről sem.
Kínának fel kell gyorsítania a pénzügyi stabilitási törvény kidolgozását, és javítania kell a pénzügyi kockázatok megelőzését és kezelését célzó egyéb szabályozói intézkedéseken - írta a Kínai Népbank (PBOC) három tisztviselője a China Finance című, a központi bankhoz kapcsolódó kiadványban.
A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége bejelentette, hogy fontolóra veszik az amerikai dollár, az euró és a jen elhagyását, valamint leépítését a központi bankok mérlegeiben. A Visa és a Mastercard is kapott a térségből.
Márciusban több esemény is hullámokat indított el a globális pénzügyi világban: előbb három amerikai bank került veszélybe, majd Svájc második legnagyobb bankját kellett kimenteni a csődből. Az alapkezelők februárban még féltek a részvényektől, márciusban azonban számos vonzó lehetőséget találtak a piacon, sokan éppen a bankrészvényekben. A biztos hozamot kínáló pénzpiaci eszközök is háttérbe szorultak, leginkább a kötvények vették át a helyüket, amelyek szintén a bankszektorhoz kapcsolódó eseményeknek köszönhetik a népszerűségüket.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Aegon Alapkezelő írását olvashatják:
A bankpiaci aggodalmak következtében az orosz-ukrán háború kitörése óta nem látott szintekre emelkedett az arany márciusban, és noha az utóbbi napokban már számottevően javult a hangulat a nemzetközi piacokon, a közkedvelt menekülőeszköz mégsem távolodott el olyan mértékben a korábbi csúcsoktól, ahogy azt jelentősebb hangulatjavulás esetén az elmúlt években megszokhattuk.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MKB Alapkezelő írását olvashatják:
Egy svájci banki vezető beismerte szerepét egy 60 millió dolláros adócsalással fűszerezett ügyben, amelynek során Svájcon, Hongkongon és Szingapúron keresztül mosott pénzt. Az IHAG privátbankot birtokló holdingvállalat vezetője egyike annak a hat embernek, akik ellen 2021-ben vádat emelt az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma (DoJ) - írja a Swissinfo.
5%-os lehet a globális vállalati profitok visszaesése a Citigroup elemzői szerint, mivel a bankszektorban tapasztalható zavarok növelik a recesszió kockázatát – írja a Reuters.
A Silicon Valley Bank összeomlása alternatívák keresésére ösztönözte a megtakarítókat, így a befektetők egyre inkább például a pénzpiaci alapok felé vették az irányt. Ez a trend azonban veszélyt jelent főleg a kisbankokra, de a pénzügyi rendszerre és a gazdaság egészére nézve is – írja a Bloomberg.
Neel Kashkari, a Minneapolisi Fed elnöke szerint korai lenne megítélni, hogy a Sillicon Valley Bank összeomlása milyen hatással lesz a gazdaságra, de a Fednek az infláció csökkentésére kell összpontosítania – írja a Bloomberg.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Eurizon Asset Management Hungary írását olvashatják: