Komoly feladatokat ró a megújuló energia felfutása a magyar energiarendszerre, de nagyot léphetünk előre a fenntarthatóság felé

Komoly feladatokat ró a megújuló energia felfutása a magyar energiarendszerre, de nagyot léphetünk előre a fenntarthatóság felé

A napokban látott napvilágot a Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) frissített változata, amely – főleg a megújuló energiatermelés területén - számos újdonságot tartalmaz. 2030-ra már nem 6,5, hanem akár 12 gigawatt napelemes kapacitással számol az anyag, valamint a jelenlegi szélerőműkapacitást is megháromszorozná a kormány. Az említett változások jelentős kötelezettségeket rónak a villamosenergiahálózat üzemtetőire, de a szektor más szereplőire is egyaránt. A Portfolio Sustainable World 2023 konferencián Dr. Kiss Csabával, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettesével, Beck Zsófiával, a BCG energia és fenntarthatósági CEE ügyvezető igazgató partnerével és Katona Ádámmal, az E.ON Hungária Zrt. hálózatokért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgetett Weinhardt Attila, a Portfolio energetikai elemzője többek között a megújuló energiaforrások térnyeréséről, a szélerőművi kapacitások növeléséről, Paks I. üzemidejének meghosszabbításáról és a szükséges hálózatfejlesztésekről.

Óriási lehetőségről csúsznak le a biztosítók: kiderült, hol lehet a legnagyobbat növekedni

Óriási lehetőségről csúsznak le a biztosítók: kiderült, hol lehet a legnagyobbat növekedni

1500 milliárd dollárnyi potenciális új díjbevételre tehetnéánek szert a biztosítók globálisan, nagy lehetőségek rejlenek a természeti katasztrófák, a kiberbiztonság és az egészségbiztosítás területén - fejtette ki Biztosítás 2023 konferenciánk nyitóelőadásában Horváth Krisztián, a Boston Consulting Group partnere. Az elszálló hozamkörnyezeten a biztosítók is nagyot nerhetnek, ám a hitelezési piaci turbulenciák a biztosítók eredményére is negatívan fog hatni, a magas inflációs környezetben pedig komoly költségkontrollra van szükség.

Nem attól lesz jó a magyar egészségügy, hogy rengeteg kórházi ágya van - Interjú a BCG szakértőjével

Nem attól lesz jó a magyar egészségügy, hogy rengeteg kórházi ágya van - Interjú a BCG szakértőjével

Fel kell tenni azt a kérdést, hogy jó-e az, ha minden második sarkon van egy kórház Magyarországon, de nem mindegyik tölti be a funkcióját. Nem a műtő vagy az ágy a szűk keresztmetszet az egészségügyben, hanem az orvosok és ápolók száma - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Újlaki Ákos, a Boston Consulting Group partnere. A globális tanácsadó - mely korábban a Belügyminisztériumnak készített átfogó javaslatot az egészségügyi rendszer átalakításáról - szakembere arról is beszélt, hogy az egészségügyi kormányzat által az elmúlt hónapokban elindított átalakítási kísérlet jó irány, szerinte inkább arról lehetne vitatkozni, hogy miért nem csinálják mindezt gyorsabban. Azt ugyanakkor elismerte, hogy minden átalakítás sikeressége a társadalmi elfogadottságán múlik és ha a lakosság nem fogja a változásokat támogatni, akkor ez is elbukhat, mint minden korábbi hasonló próbálkozás. A szakember azt is leszögezte: a kórházak esetében nagyon fontos a minimumfeltételek meghatározása, de legalább ennyire meghatározó szempontnak kellene lennie a minimum esetszámnak. Várakozása szerint a magánegészségügyi ellátás a jelenlegi kilátások mellett platózni fog, a zene nem szűnik meg, csak lelassul.

Ez csavarja meg igazán az ellátási láncokat: a nagyvállalatok nyomására kénytelenek lépni a kisebb cégek is

Ez csavarja meg igazán az ellátási láncokat: a nagyvállalatok nyomására kénytelenek lépni a kisebb cégek is

Az adatok mérése és megosztása elengedhetetlen ahhoz, hogy az ellátáci láncok és bármely vállalat karbonmentesítése megtörténhesen. Mégis lehetetlen kihívásnak tűnik, hogy egy nagyvállalat a több száz, vagy akár ezer beszállítójáról minden kibocsátási adatot tudjon, úgy, hogy minden beszállítónak további partnerei és beszállítói vannak, vagyis újabb több száz céges karbonlábnyomot kellene számításba venni. És így gördül tovább az adatigény az egyre kisebb és kisebb cégekre. Erre a problémára reagálva hozta létre a Boston Consulting Group és a CDP a mesterséges intelligencián alapuló platformjukat, ami közös kibocsátási adatmegosztásra hívja az ellátási láncok minden egyes szereplőjét.

Nem az a kérdés, hol fogjuk majd használni a mesterséges intelligenciát, hanem az, hol nem

Nem az a kérdés, hol fogjuk majd használni a mesterséges intelligenciát, hanem az, hol nem

Európának közösen kellene fellépnie a mesterséges intelligencia (MI) használatában ahhoz, hogy az USA és Kína nyomába eredhessen ezen a területen – véli Francois Candelon, a Boston Consulting Group (BCG) Henderson Institute globális igazgatója. A szakember Magyarországnak is fontos tanácsokat adott a mesterséges intelligencia hatékony használatához, szerinte a jövő kérdése nem az, hol veszik majd át a hatalmat a robotok, hanem az, hol nem.

Nagy kihívások előtt a szektor, amely 103 ezermilliárd dollárnyi ügyfélvagyont kezel

Nagy kihívások előtt a szektor, amely 103 ezermilliárd dollárnyi ügyfélvagyont kezel

103 ezermilliárd dollárra nőtt a globális alapkezelői piac kezelt vagyona tavaly év végén – derül ki a Boston Consulting Group (BCG) friss kiadványából, egy év alatt tehát 11%-os vagyonbővülést ért el a szektor, ami a jó piaci hozamok mellett a friss tőkebeáramlásnak is köszönhető. A növekvő vagyon ellenére az alapkezelői profitok stagnáltak, az aktív alapok oldaláról érkező díjnyomás miatt a jövőben is nagy kihívás előtt áll a szektor. Nem lesz könnyű dolga a hagyományos befektetési alapoknak sem, tavaly ugyanis az indexkövető alapok és ETF-ek vagyona ugrott a leglátványosabbat.

Megdöbbentő előrejelzés látott napvilágot: érdekel, mikor veszik át az elektromos autók az uralmat?

Megdöbbentő előrejelzés látott napvilágot: érdekel, mikor veszik át az elektromos autók az uralmat?

A Boston Consulting Group úgy döntött, frissíti modelljét annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjon az elektromos autók várható elterjedésével kapcsolatban. Az eredmény több szempontból is megdöbbentő volt: a 2020 eleji előrejelzésükhöz képest négy évvel korábban, vagyis már 2026-ban bekövetkezhet az, hogy több elektromos autót adnak el a világban, mint belsőégésű motorral szereltet. A tisztán elektromos meghajtású autók pedig 15 éven belül átvehetik az uralmat a világ legnagyobb autópiacain.

Külföldre dolgozna távmunkában a magyarok 60%-a

Külföldre dolgozna távmunkában a magyarok 60%-a

A magyarok 60 százaléka dolgozna olyan külföldi munkaadónak, aki költözés nélkül lehetővé teszi a magyarországi munkavégzést, a legtöbben Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, illetve Svájcban vállalnának szívesen így távoli munkavégzést - közölte a Boston Consulting Group (BCG) kedden az MTI-vel.

Milyen kapcsolat van a BCG-oltás és a koronavírus-fertőzés között? Magyar kutatók vizsgálták meg

Milyen kapcsolat van a BCG-oltás és a koronavírus-fertőzés között? Magyar kutatók vizsgálták meg

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Karának kutatói 802 olyan közös fehérjerészletet találtak a BCG-oltás és SARS-CoV-2 vírus között, amelyek szerepet játszhatnak a vírussal szembeni immunválaszban - írta a felsőoktatási intézmény csütörtökön a honlapján. A Virok Dezső és munkatársai által a rangos Clinical and Translational Immunology folyóiratban megjelent közlemény eredményei fontosak lehetnek a BCG-oltás és a koronavírus-fertőzés immunológiai kapcsolatának felderítésében.

BCG: nem a betegek érdekéről szól a magyar egészségügy finanszírozása

BCG: nem a betegek érdekéről szól a magyar egészségügy finanszírozása

Sok az orvos-beteg találkozó Magyarországon, az így megteremtett társadalmi érték azonban jelentősen elmarad a jó európai gyakorlatoktól. Hogy miben csinálják Nyugat-Európában másképp, mint mi, többek között erről beszélt Újlaki Ákos, a Boston Consulting Group projektvezetője a Portfolio mai Private Health Forumán, bemutatva a gyenge és erős kapuőri szerep közti különbséget a háziorvosoknál.

Új együttműködés vagy nacionalizmus? ilyen lesz a koronavírus utáni világ a szakértő szerint

Új együttműködés vagy nacionalizmus? ilyen lesz a koronavírus utáni világ a szakértő szerint

A jövőről való gondolkodás művészet, melyben arra kell koncentrálni, hogy mi történhet, nem pedig arra, mi fog történni – mondta a Portfolionak Alan Iny, a Boston Consulting Group (BCG) partnere, aki a jövő heti Budapest Economic Forum egyik külföldi előadója lesz. A tanácsadó cég forgatókönyvekkel és jövőkutatással foglalkozó szakembere szerint a vállalatok számára a mostanihoz hasonló bizonytalan helyzetben az a kulcs, hogy minél több lehetőséget vegyenek számításba, és készüljenek fel rájuk.

Mi vár a világra a koronavírus után? Itt van négy lehetséges forgatókönyv

Mi vár a világra a koronavírus után? Itt van négy lehetséges forgatókönyv

A rövidtávú válságkezelés mellett érdemes egyre inkább a hosszútávú hatásokon gondolkodni, azt mérlegelni, mi várhat a világra a következő években a járvány esetleges lecsengésével. Alan Iny, a Boston Consulting Group (BCG) igazgatója négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, melyekre már most érdemes lehet felkészülni a gazdasági szereplőknek, bármelyik is valósuljon meg.

Az agilis transzformáció buktatói -  A vezetők és a HR szerepe a folyamatban

Az agilis transzformáció buktatói - A vezetők és a HR szerepe a folyamatban

„Nem agilist akarunk csinálni, hanem agilisan akarunk működni” – röviden ez a különbség a puszta módszertan átvétele és egy új gondolkodásmód elsajátítása közt. Egy ilyen kulturális evolúcióhoz azonban jócskán át kell alakulnia nem csak a toborzástól a képzésen át a tehetséggondozásig az összes HR-folyamatunknak, de magának a HR-nek is. Mindezeket persze jelentősen érinti az aktuális pandémiahelyzet is – ahogy arról az előző részben is írtunk –, a feladat fundamentuma azonban változatlan: egy agilis szervezethez a HR-t is agilissá kell tennünk.

Csak 2023-ra állhat talpra a világkereskedelem, és akkor sem lesz már a régi

Csak 2023-ra állhat talpra a világkereskedelem, és akkor sem lesz már a régi

A koronavírus-járvány alakulását és a világgazdasági fellendülés menetét nem lehet biztosan előre látni, azonban azt igen, hogy a nemzetközi kereskedelemre maradandó hatást gyakorol a járvány. A Boston Consulting Group (BCG) elemzése szerint a legvalószínűbb, hogy a nemzetközi kereskedelemi forgalom volumene 2020-ban akár 20 százalékkal is csökkenhet a tavalyi szinthez képest és csupán 2023-ra térhet vissza a 2019-es szintre. A koronavírus-járvány az egyik legnagyobb csapás a nemzetközi kereskedelemre a nagy gazdasági világválság óta.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.