A magyarországi egészségügyi intézményekben az állam külön csapatokat küldött ellenőrzésre, hogy vizsgálják a dolgozók és a betegek jelenlétét. Az információk szerint azonban nem csak komoly szabálytalanságokért osztogattak büntetéseket, hanem banálisabb esetekben is. Az ellenőrzések április utolsó napjaiban kezdődtek el, bejelentés nélkül jelentek meg az ellenőrök az állami kórházakban. A kórházakban gyakorlatilag razziáznak az ellenőrök, belépéskor a portán elkérik a bejelentkezéseket, majd egyesével ellenőrzik a kórházi osztályok munkáját – számolt be a hvg.hu.
Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy orosz ellenőrzőpontra egy Grúzia / Georgia mellett található falu határában – számol be az orosz TASzSz hírügynökség.
Az egészségügyi rendszer több problémával küzd: egyszerre kell csökkenteni a várólistákat, nagyobb betegforgalmat bonyolítani, miközben másfélszer annyiba kerülnek a dolgok a magas infláció miatt - mondja Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a VG-nek. Szerinte betegbiztonsági szempontból éppen a kicsi kórházak a legrosszabbak, ugyanis minél nagyobb esetszámmal dolgozik egy intézmény, annál kisebb a szövődményszám. Emiatt centralizációra van szükség.
Egy hónap alatt 21, év eleje óta 68 milliárd forinttal nőtt a költségvetési intézmények lejárt tartozása, így történelmi csúcson, 134 milliárd forintnál jár a teljes állomány - írja a Népszava.
Az orvosok és szakdolgozók munkahelyi jelenlétét mostantól váratlanul is ellenőrizhetik - szivárgott ki ezen a héten a Válasz Online portálon az információ, amit szombat este az RTL Híradónak megerősített a Belügyminisztérium. Elsősorban a munkafolyamatokat vizsgálják majd, a betegeket nem igazoltatják, de jelenlétüket „vizuálisan ellenőrzik”.
A holland kormány azt tervezi, hogy megszünteti fiókjait a Facebookon, miután a holland adatvédelmi szabályozó hatóság figyelmeztetést adott ki a közösségi médiaplatform adatvédelmi kockázatairól.
A magyar kórházakban a következő napoktól mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. A revízió a betegekre is kiterjed, és azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”. Az ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék azt, hogy az állami egészségügyi dolgozók munkaidőben a magánszektorban maszekolnak – számolt be a Válasz Online saját értesülései alapján.
A 18 évnél fiatalabbak számára megtiltaná az energiaitalok eladását az a KDNP-s törvényjavaslat, amelyet szerdán kezdett tárgyalni az Országgyűlés. A felszólalások alapján minden párt egységes az ügyben.
Előzetes letartóztatásba helyezte egy moszkvai bíróság hétfőn a Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás tizedik gyanúsítottját.
Karl Nehammer osztrák kancellár hétfőn elrendelte a nemzetbiztonsági tanács összehívását április 9-re a néhány éve feloszlatott Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Szövetségi Hivatal (BVT) kémkedéssel gyanúsított egyik munkatársának őrizetbe vételével összefüggésben.
Rekordon a gyorshajtók száma Magyarországon, a beszedett összeg is új csúcsra emelkedett 2023-ban - számolt be a Vezess.hu.
Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki a kínai rendőrök magyarországi közös járőrözéséről szóló megállapodás, valamint a világszerte működő több mint 100 illegális kínai rendőrőrs miatt, amelyek veszélyeztetik az EU biztonságát és az alapvető jogokat, valamint sértik a demokráciát - írta a Népszava.
Emomali Rahmon, Tádzsikisztáni elnöke telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfővel vasárnap. Ebben elítélte a moszkvai koncertterem elleni támadást, amelyet - orosz források szerint - tádzsik állampolgárok követtek el - írja a Moscow Times.
Rövidesen a kormány elé kerülhet a Nemzeti Demencia Program - mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Silviahemmet Demencia gondozási tanúsítványok átadása alkalmából rendezett ünnepségen
A COPD, vagyis a krónikus obstruktív tüdőbetegség komoly egészségügyi kihívást jelent Magyarországon, hiszen több mint 500 000 ember szenved tőle. A szakemberek szerint hiányzik a megfelelő tájékoztatás a prevencióhoz, valamint a betegséget leginkább kiváltó dohányzás elleni hatékony fellépés. A COPD-s betegek dohányzásról való leszoktatása során fontos a személyre szabott, intenzív támogatás és a hosszú távú követés.
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az ukrajnai invázió során elfoglalt területek integrációjáról írtak.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Kritikus állapotban van, de a megválasztott államfő beszélt vele.
Méltatta az MVM vezetőjét is, és elárulta az új pályázat menetrendjét is.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Hodorkovszkij: Putyin nem fog megállni az ukrán határnál.
A kormány is tárgyalta az ügyet.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.