bitcoin

Zuhan az Apple, indul a kereskedés a mémrészvények platformjával

Zuhan az Apple, indul a kereskedés a mémrészvények platformjával

A tegnapi Fed kamatdöntést megelőzően ugyan óvatosak voltak a befektetők, az eseményt követően viszont új csúcsra emelkedtek a vezető amerikai indexek, ugyanis az amerikai jegybank amellett, hogy változatlanul hagyta a kamatszintet, a vártnál jóval lazább hangnemet ütött meg, pozitív üzeneteket küldött a piac számára a mennyiségi szigorítás kivezetésének előkészítéséről, és jelezte, hogy az év eleji (vártnál magasabb) inflációs számok, valamint az erős gazdasági adatok nem térítik el a Fedet a várható kamatvágásról. Összességében pozitívan reagált a piac a Fed üzeneteire Európában felpattantak a tőzsdék, az USA-ban pedig ma ismét történelmi csúcsok dőltek.

Rekorddal zártak a tőzsdék

Rekorddal zártak a tőzsdék

Az elmúlt napokban vegyes mozgások jellemezték a tőzsdéket, a befektetők inkább kivártak az amerikai jegybank ma esedékes kamatdöntő ülése előtt. Ugyan tegnap az amerikai tőzsdék felpattantak, és ezek után a vezető ázsiai indexek is feljebb kerültek, az Egyesült Államokban egészen a Fed döntéséig csak iránykeresés látszott, utána viszont beindult a rakéta.

Beszakadt a bitcoin, most indulhat csak a lavina

Beszakadt a bitcoin, most indulhat csak a lavina

A bitcoin 16 százalékot esett az előző heti, történelmi csúcshoz képest, mivel az a befektetői roham az új spot ETF-ekbe kifújt és komoly tőkekiáramlás indult a legnagyobb alapoknál. Elemzők szerint pont a bitcoin természete miatt folytatódhat a leértékelődés.

Történelmi csúcson az S&P 500, csúnya mínuszban a kriptók

Történelmi csúcson az S&P 500, csúnya mínuszban a kriptók

Visszafogott emelkedéssel telt a kereskedés az európai piacokon, az USA tőzsdéin pedig a vegyes nyitást követően fokozatosan javult a hangulat, a Dow vezette az emelkedést, az S&P 500 azonban új történelmi csúcson zárt.

A nemzetközi befektetők az amerikai jegybank kétnapos kamatdöntő ülésének kezdetére várnak. A legutóbbi inflációs számok arra késztethetik a központi bankot, hogy jelezzék: a kamatlábak a vártnál hosszabb ideig maradnak magasabbak. A piaci szereplők jelenleg 99%-os valószínűséget jósolnak arra, hogy a Fed ezen a héten változatlanul hagyja az irányadó kamatlábakat. Eközben jelentős lefordulást láthatunk a kriptodevizák piacán, nagy esésben van a bitcoin.

Meddig eshet még a bitcoin?

Meddig eshet még a bitcoin?

Az elmúlt napokban látványos korrekció indult a kriptopiacon. Egy ponton a bitcoin már 15 százalékos mínuszban is volt néhány nappal ezelőtt elért történelmi csúcshoz képest. Egyesek szerint egy trendforduló is lehet, de vannak olyanok is, akik egy megfelelő beszállási lehetőségként tekintenek a mostani esésre. De meddig eshet még a bitcoin és az ethereum? És mit mutatnak a grafikonok a legnépszerűbb altcoinok esetében?

Menekül a pénz a bitcoinból, de miért?

Menekül a pénz a bitcoinból, de miért?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a bitcoin és más kriptodevizák árfolyamesésének okairól volt szó, de beszéltük arról is, hogy mit mond a technikai elemzés az árfolyamok lehetséges alakulásáról. Vendégünk volt Kövesy Károly a Portfolio részvénypiaci elemzője. A második részben a banki csalásokról beszéltünk, amelyek száma és értéke 2023-ban rekordot döntött, de a tavalyi utolsó negyedévben mintha sikerült volna elejét venni ennek a kedvezőtlen folyamatnak. Erről Turzó Ádámot, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdeztük.

Ütik a bitcoint, megy vele minden más is

Ütik a bitcoint, megy vele minden más is

Esik a kriptoeszközök árfolyama, miközben az amerikai spot bitcoin ETF-ek rekord kiáramlást tapasztaltak hétfőn, és a piaci szereplők készülnek Fed szerdai ülésére. A bitcoin így egyre távolabb kerül a korábban beállított történelmi csúcsától. Megnéztük, mi áll az esés mögött és meddig eshet még a bitcoin árfolyama.

Árat emel a Tesla, felpattant a részvényárfolyam

Árat emel a Tesla, felpattant a részvényárfolyam

A vezető nyugat-európai részvényindexek stagnáltak hétfőn, az amerikaiak viszont mérsékelten emelkedtek, főként a technológiai részvények vezetésével. A mesterséges intelligencia területén elképzelhető együttműködés miatt emelkedett az Alphabet és az Apple árfolyama, a Teslánál pedig többek között az európai és amerikai áremeléseknek örültek a befektetők.

Új befektetési őrület hódít, napok alatt lesznek emberek milliárdosok

Új befektetési őrület hódít, napok alatt lesznek emberek milliárdosok

Akik számára már a bitcoin is túl kockázatos eszköz, azok most csukják be a szemüket, mert volatilitás tekintetében a bitcoint lazán kenterbe verő mémcoinok jelentik az új őrületet. Még egy lapáttal rátesz a sztorira, hogy a befektetők már ezen coinok piacra kerülése előtt komoly összegeket öntenek a gyakorlatilag csak spekulációra használható eszközökbe. A mesés hozamokkal viszont kéz a kézben járnak a masszív bukók is, így a tapasztalatlan befektetőknek érdemes nagyon is résen lenniük.

Miért jobb a bitcoin, mint az arany és az olaj?

Miért jobb a bitcoin, mint az arany és az olaj?

Nemrég történelmi csúcsra száguldott a bitcoin, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, sorra érkeznek az egyre ambíciózusabb célárak és vélemények a kriptoeszközzel kapcsolatban. Ezt a sort gyarapítja a nagy megmondásairól elhíresült Robert Kiyosaki, aki most elmondta, hogy miért jobb a kriptoeszköz a nemesfémeknél és az olajnál.

Csalódást keltő számok jött Amerikából - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Csalódást keltő számok jött Amerikából - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Kedvező hangulatban indult a kereskedés az európai tőzsdéken, így a német és a francia tőzsde is új történelmi csúcsra emelkedett a nyitást követően, a délutáni amerikai inflációs és kiskereskedelmi adatok után azonban nem csak az amerikai, de az európai tőzsdék is mínuszba fordultak.

Esett az OTP

Esett az OTP

Elsősorban az OTP nagy esésének köszönhetően kifejezetten rosszul teljesített ma a magyar tőzsde az egyébként inkább pozitívnak mondható nemzetközi mezőnyben: a hazai nagybank árfolyama még tegnap nagyot ralizott egy jelentős célár-emelést követően, vélhetően hozamrealizálás indult el ma a részvénynél, alapvetően nem túl nagy forgalom mellett adták ma a befektetők a papírt. Európában nem voltak jelentős mozgások a fontosabb részvénypiacokon, vélhetően a tegnapi amerikai inflációs adatot emészthették a befektetők. Közben a kedvezőtlen amerikai tárolói adatoknak és egy orosz olajfinomítót ért dróntámadásnak köszönhetően nagy emelkedést láthatunk ma az olaj árában. Közben nincs megállás a kriptopiaci raliban, már a 73 000 dolláros szintet is elérte a bitcoin jegyzése.

Új történelmi csúcsra ment az S&P 500

Új történelmi csúcsra ment az S&P 500

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, Európában azonban emelkedéssel telik a nap, és magyar tőzsdének is jó napja van, elsősorban az OTP és a Magyar Telekom teljesítményének köszönhetően. A vártnál rosszabb inflációs adatok hatására ismét erősödni kezdett a dollár, így esik az arany. A kezdeti bizonytalanságot követően erőteljes emelkedésben vannak az amerikai tőzsdék, míg Európában a német DAX index ment új történelmi csúcsra.

Vegyesen zártak a vezető amerikai részvények

Vegyesen zártak a vezető amerikai részvények

Hétfőn az európai tőzsdéken esést láttunk, eközben új történelmi csúcsora ment 72 ezer dollár felett a bitcoin, az arany pedig a 2200 dollár közelében, új történelmi csúcs körül oldalazott. A magyar tőzsdén mind a négy vezető papír esett (-1,3%), a legnagyobbat az OTP Bank mutatta, így a BUX-index is 0,7%-os mínuszban zárt. Ez a borongós európai hangulat azonban nem terjedt át tartósan az amerikai börzékre, amelyek végül vegyesen, enyhe elmozdulások mellett zártak.

Trónfosztás a bitcoin-bálnák között

Trónfosztás a bitcoin-bálnák között

A BlackRock iShares Bitcoin ETF (IBIT) kevesebb mint két hónapos fennállása alatt több bitcoint halmozott fel, mint amennyivel a MicroStrategy rendelkezik - írja a Yahoo Finance.

Elszabadult a bika a bitcoinnál

Elszabadult a bika a bitcoinnál

Nagy ugrással kezdi a hetet a legjelentősebb kriptodeviza, a bitcoin árfolyama a 70 000 dolláros szintet átlépve új történelmi csúcson van - érdekesség, hogy mindeközben a teljes kriptopiac mérete még nem érte el a korábbi maximumát. De mi is hajtja most a ralit?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.