brexit

Brexit: megint elmondta Johnson, hogy „nagyon valószínű” az alku elmaradása

Brexit: megint elmondta Johnson, hogy „nagyon valószínű” az alku elmaradása

Boris Johnson brit miniszterelnök csütörtök este ismét elmondta: „nagyon valószínű”, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon. Mindezt azután mondta, hogy este 8-kor telefonon beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Ő a nagy előrelépések ellenére szintén beszélt a megállapodás előtti akadályokról, főként a halászat területén.

Véghajrában a Brexit-tárgyalások: az EU előrelépésről beszél, a britek pesszimisták

Véghajrában a Brexit-tárgyalások: az EU előrelépésről beszél, a britek pesszimisták

Beléptünk az „alagútba”, azaz a tárgyalások titkos, végső, a megállapodás megszövegezését célzó szakaszába – jelezte csütörtökön a brit belügyminiszter, és az uniós Brexit-ügyi főtárgyaló is azt jelezte, hogy van előrelépés, míg az egyik vezető brit miniszter szerint kevesebb, mint 50% az esélye a kereskedelmi megállapodásnak. Az uniós tagállami nagyköveteket pénteken reggel fél 10-re összehívták, hogy tájékoztassák a tárgyalások állásáról, igaz előtte uniós források a Reutersnek azt mondták: péntekig nem várható még az alku. Az Európai Parlament arra figyelmeztetett, hogy ha vasárnap éjfélig összejön az alku, akkor egy rendkívüli plenáris ülés év vége előtti összehívásával még ratifikálni tudnák azt, de utána már nem, így tehát a jelek szerint a végső alkunak most már tényleg meg kellene születnie a hét végéig.

Váradi József: most nem prioritás a Wizz Air bevezetése a magyar tőzsdére

Váradi József: most nem prioritás a Wizz Air bevezetése a magyar tőzsdére

A Wizz Air részvényei elérhetővé válnak a magyar tőzsdén, bár egyelőre még nem abban a formában, ahogy sokan szeretnék, ugyanis nem hagyományos részvénykibocsátással jelennek meg a BÉT-en a légitársaság papírjai, hanem a külföldi részvényeknek és ETF-eknek létrehozott BÉTa piacon. A BÉTa piaci megjelenés apropójából a mai kereskedésindító csengetést a BÉT-en a Wizz Air végezte el, a vállalat vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk többek között egy hagyományos részvénykibocsátás lehetőségéről a BÉT-en.

Brexit: látja a megállapodáshoz vezető utat az Európai Bizottság elnöke (2.)

Brexit: látja a megállapodáshoz vezető utat az Európai Bizottság elnöke (2.)

Van egy nagyon keskeny út, ami elvezethet az Egyesült Királysággal a kereskedelmi megállapodás megkötéséhez és az a jó hír, hogy van előrelépés: a legtöbb kérdésben megtaláltuk az előrefelé vezető utat és az egyik fő vitapontban lényegében meg is állapodtunk – jelentette ki szerda reggel az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén tartott felszólalásában. Ez tovább fűtötte azt a reménykedést, amelyet kedd este egy BBC-értesülés már megalapozott, miszerint sikerült nagyobb előrelépést elérni az egyik kérdésben, ami remélhetőleg a keményvonalas Brexit-párti politikusokat is kielégíti majd az alku végső kereteit illetően.

Nagyon fájna a briteknek a keményfejűség: de az alku is csak kárenyhítésre lenne jó

Nagyon fájna a briteknek a keményfejűség: de az alku is csak kárenyhítésre lenne jó

A végéhez közelednek a szabadkereskedelmi tárgyalások a britek és az EU között, és továbbra sem látszik előrelépés. A britek ragaszkodnak a saját szabályozáshoz, elvetik az Európai Bíróság fennhatóságát, és nincs egyetértés a halászati jogokról sem. Pedig ezek a követelések messze nem kecsegtetnek akkora haszonnal a brit gazdaság számára, mint amekkora kárral a megállapodás nélküli kilépés járna. A brit gazdaság legalább néhány évet, de inkább egy évtizedet veszítene azzal, ha a kormány nem adná be a derekát. Magasabb munkanélküliség, kisebb termelékenység, elmaradó beruházások, nagyobb infláció - kérdés, megéri-e ezeket bevállalnia a briteknek azért, hogy nagyobb szabadságuk legyen például az állami támogatások terén.

Két hete nem zártak ilyen rosszul az amerikai tőzsdék

Két hete nem zártak ilyen rosszul az amerikai tőzsdék

Az ázsiai tőzsdék ma kimondottan jól teljesítettek, ez leginkább a japán jegybank által közölt javuló üzleti közhangulatnak tudható be. Jól kezdte a napot a magyar börze is, a BUX 0,3 százalékkal került feljebb a nyitás után, illetve Európa szerte pozitív hangulatban indult ma a kereskedés: ez többek között annak tudható be, hogy a brit kormány és az Európai Bizottság vasárnapi közös közlménye szerint folytatódhatnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről, de azt is díjazzák a befektetők, hogy sikerült elfogadni az uniós költségvetéssel és a helyreállítási alappal kapcsolatos rendeleteket az Európai Tanácsban. A délutáni órákban szinte mindegyik ország börzéje pozitív tartományban mozog, a magyar börze többször is vezette az emelkedést. Pozitív nyitást láthattunk a tengerentúlon is, mindhárom vezető index jól kezdte a kereskedést - a remek nemzetközi hangulat mellett az első koronavírus-vakcinák kiszállításának és Joe Biden hivatalos elnökké válásának is örülhetnek a befektetők.

Brexit: látszik egy keskeny ösvény a megegyezéshez, de mégis mi lehet az?

Brexit: látszik egy keskeny ösvény a megegyezéshez, de mégis mi lehet az?

Óvatosan optimistán nyilatkozott hétfő délelőtt az uniós tagállami nagykövetek üléséről kiszivárgó hírek alapján Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló arról, hogy mik az esélyei a kereskedelmi megegyezésnek a következő napokban. Az alkuhoz vezető keskeny ösvény az, hogy London engedne az egyenlő versenyfeltételek és a vitarendezési fórum kérdéseiben és ezért cserébe az EU is engedne valamennyit a halászati vitában. Ezzel együtt még mindig nagyon bizonytalan, hogy tényleg összejön-e a kereskedelmi megállapodás, mert még további öt-hat területen is vannak nézeteltérések. Az idő viszont nagyon szorít, hiszen bő két hét múlva hatályba kellene lépnie az egyezség végső kereteinek.

Remek a hangulat, tépik a nagybankok papírjait a befektetők

Remek a hangulat, tépik a nagybankok papírjait a befektetők

Egyre jobb a hangulat Európa börzéin, a legtöbb vezető ország indexe pluszban van jelenleg, több börzénél is 1 százalék feletti emelkedést láthatunk. Szektorszinten kimondottan jó a helyzet a nagybankok részvényeinél, a Barclays és a Lloyds papírja több, mint 4 százalékkal került feljebb a késődélelőtti órákra.

Megszólalt a stratéga: Még idén új csúcsokra emelkedhetnek a tőzsdék

Megszólalt a stratéga: Még idén új csúcsokra emelkedhetnek a tőzsdék

Az év vége felé közeledve egyre több előrejelzés lát napvilágot a részvénypiacok rövid-és hosszútávú alakulását illetően, vannak akik idén már nem vásárolnának, de akadnak olyanok is, akik szerint még decemberben új csúcsokra emelkedhetnek az indexek. A Federated Hermes vezető részvénystratégája szerint bár valóban vannak rövid távú akadályok, hamarosan új csúcsokra fognak törni a tőzsdék - azt is elárulta, hogy szerinte hogyan érdemes megjátszani az előttünk álló időszakot.

Eldőlt: folytatódnak a Brexit-tárgyalások

Eldőlt: folytatódnak a Brexit-tárgyalások

Azok után, hogy pénteken mind Ursula von der Leyen bizottsági elnök, mind Boris Johnson brit kormányfő nagyon pesszimistán nyilatkozott a megállapodás esélyeiről, vasárnap eldőlt: adnak még egy esélyt maguknak a felek. Friss híreink a hétvége során a nagy jelentőségű ügyről.

Boris Johnson rendületlenül folytatja a Brexit-játékot

Boris Johnson rendületlenül folytatja a Brexit-játékot

Még mindig az a valószínűbb, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki  - mondta nyilatkozatában Boris Johnson azok után, hogy a tárgyaló felek a ma lejáró határidő hosszabbításáról döntöttek. A miniszterelnök szavai továbra is inkább a tárgyalási pozíció javítására vonatkozó kísérletnek tekinthetők, mintsem valós helyzetértékelésnek.

Vegyes zárás a tengerentúli tőzsdéken

Vegyes zárás a tengerentúli tőzsdéken

Az ázsiai tőzsdék ma felemásan teljesítettek, a hangulatot az amerikai gazdasági mentőcsomag késlekedése árnyalta be. A tegnapi 1,1 százalékos emelkedést követően ma is jó hangulatban indult a kereskedés a magyar tőzsdén, a BUX több, mint 0,6 százalékos pluszt mutatott a reggeli órákban, Európában a koradélutáni órákra azonban egyre több ország börzéje került lejtmenetbe. Az EU csúcs találkozója utáni sajtótájékoztatója során Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy az Egyesült Királysággal megkötni kívánt kereskedelmi megállapodás elmaradásának nagyobb a valószínűsége, mint a létrejöttének - erre a kijelentésre komoly lejtmenetbe kapcsoltak a börzék, több ország esetében is 2 százalék körüli volt a mínusz a kijelentést követően, a magyar börze is lefordult. A késődélutáni órákra valamelyest enyhült az eladói nyomás, a legtöbb börze azonban így is komoly visszaesést könyvelhet el ma.  Eséssel nyitották a kereskedést a tengerentúli börzék is, a borongós hangulatot többek között a késlekedő gazdaságélénkítő stimulus határozta meg a kereskedés végéig.

Megütötte a piacokat Von der Leyen üzenete

Megütötte a piacokat Von der Leyen üzenete

Nagyon komoly lefordulás zajlik Európa börzéin, miután Ursula von der Leyen közölte, hogy az Európai Unióból idén kilépett Egyesült Királysággal megkötni kívánt kereskedelmi megállapodás elmaradásának nagyobb a valószínűsége, mint a létrejöttének. A hír hatására lejtmenetbe kapcsoltak a tőzsdék, több ország börzéje is 2 százalék körüli esést mutat.

Brexit: Von der Leyen súlyos üzenetet küldött

Brexit: Von der Leyen súlyos üzenetet küldött

Az Európai Unióból idén kilépett Egyesült Királysággal megkötni kívánt kereskedelmi megállapodás elmaradásának nagyobb a valószínűsége, mint a létrejöttének - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok vezetőinek kétnapos, évzáró tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján.

Brexit: közzétette a vészhelyzeti intézkedési javaslatait az Európai Bizottság a megállapodás elmaradása esetére

Brexit: közzétette a vészhelyzeti intézkedési javaslatait az Európai Bizottság a megállapodás elmaradása esetére

Amint azt reggel már beharangoztuk, a nem túl jól sikerült esi EU-brit egyeztetések után az Európai Bizottság ma nyilvánosságra hozta a célzott vészhelyzeti intézkedéscsomagot arra az esetre, ha nem születik kereskedelmi megállapodás az Európai Unióból idén kilépett Egyesült Királysággal. A javaslatok célja egyebek mellett a megállapodás nélküli időszak alatti légi és közúti közlekedés biztosítása, valamint a halászat fenntartása egymás vizein - közölte az uniós végrehajtó testület csütörtökön Brüsszelben.

Brexit: még ma délelőtt kiadják a vészhelyzeti terveket

Brexit: még ma délelőtt kiadják a vészhelyzeti terveket

A szerda esti, nem túl jól sikerült 3 órás von der Leyen-Johnson vacsorás megbeszélés után ma délelőtt, még az 1 órakor kezdődő EU-csúcs előtt kiadja az Európai Bizottság azokat a vészhelyzeti terveket, amelyek a megállapodás nélküli Brexit kezelésére szolgálnak és amelyeket a tagállamok már hetek óta egyre nagyobb intenzitással követeltek a Bizottságtól – tudta meg a Politico.

Brexit: messze még az álláspontok, de a hét végére minden eldőlhet

Brexit: messze még az álláspontok, de a hét végére minden eldőlhet

A hét végére döntés születik az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatáról, noha a két fél álláspontja továbbra is messze eltérő - tudatta rövid közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben csütörtök hajnalban, miután éjszakába nyúló megbeszélést folytatott Boris Johnson brit miniszterelnökkel. Ezzel párhuzamosan Johnson hivatala is kiadott egy közleményt ma hajnalban, amiben megerősítette a nézetkülönbségeket, de egyúttal azt is, hogy elszántan keresi a kereskedelmi megállapodás lehetőségét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.