brexit

Theresa May reménykedik

"Építő jellegű légkörben" folynak a Nagy-Britannia uniós kiválásáról szóló tárgyalások - jelentette ki Theresa May brit kormányfő a londoni parlamentben hétfőn a tárgyalások legutóbbi szakaszáról tartott beszámolójában.

1,2 millió munkahely szűnhet meg az EU-ban a Brexit miatt

Nagyjából 1,2 millió munkahely szűnhet meg az Európai Unióban, ha nem sikerül megállapodni az Egyesült Királysággal a rendezett kiválás feltételeiről - figyelmeztetett Kris Peeters belga gazdasági miniszter a helyi sajtó hétfői beszámolói szerint.

Magyarországot is nyugtatja a brit kormányfő: senki se veszít uniós pénzt

Nem kell aggódnia a 27 másik uniós tagállamnak, hogy a britek EU-ból való kilépése miatt pénzt veszítenek a most futó 2014-2020-as uniós keretköltségvetésből, mivel Nagy-Britannia minden kötelezettségvállalását teljesíti - többek között ezeket hangsúlyozta mai brüsszeli sajtótájékoztatóján Theresa May brit kormányfő. Ez akár Magyarország számára is nyugtató üzenet lenne, de van azért még bizonytalanság. Közben az EU 27 állam- és kormányfője felhatalmazást adott arra, hogy az Európai Bizottság szervei megkezdjék a belső felkészülést a Brexit második fázisára, azaz a kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalásokra. Ez fontos gesztus volt, hogy ezzel is segítsék Theresa Mayt, hogy ne tűnjön úgy: üres kézzel távozott Londonba.

Indul az EU-csúcs, lesz miről beszélni

Elsősorban az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások állását értékelik a ma kezdődő kétnapos találkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői Brüsszelben. A bennmaradó tagországok vezetői most döntenek arról, hogy hozzájárulnak-e a britek és az EU jövőbeli kapcsolatairól szóló egyeztetések megkezdéséhez.

OECD: A briteknek vissza kellene lépni a Brexitből

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította a felvetést.

Hirtelen sürgős lett az EU-nak a Brexit?

Fel kell gyorsítani az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről folytatott tárgyalásokat a következő hónapokban - hangsúlyozta hétfői közös nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután munkavacsorán egyeztettek Brüsszelben.

Nagy infrastrukturális hitelektől eshet el Nagy-Britannia

Az Európai Befektetési Banktól (EIB) finanszírozást igénylő brit infrastrukturális projekteknek biztosítaniuk kell a bankot a Brexit kockázatai ellen. Az EIB elnöke a hétvégén jelezte, hogy a kilépés nehezíti a pénzintézet dolgát, hogy hitelezze ezeket a projekteket - írja a Financial Times.

Theresa May Brüsszelbe utazik

Megerősített vasárnap esti brit médiaértesülések szerint Brüsszelbe utazik hétfőn Theresa May brit miniszterelnök, aki Michel Barnier-val, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójával és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével találkozik.

Juncker üzent a briteknek és a katalánoknak is

A Brexit az előzetesen vártnál hosszabb folyamat lehet - ismerte el pénteken Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A politikus Katalónia kapcsán azt mondta, hogy "aggódik" a helyzetet látva.

Még Superwoman sem segített a Brexit-tárgyalásokon

Zsákutcába jutottak a pénzügyi elszámolás kérdésében a Brexit-tárgyalások Michel Barnier szerint. Az EU főtárgyalója éppen ezért nem látja elérkezettnek az időt a folyamat jövőről szóló, második szakaszba léptetésére és nem is fog ilyen javaslatot tenni a jövő héten Brüsszelben összeülő tagállami vezetőknek - írja a Bruxinfo.

A Tescónak ez fog betenni igazán, nem a magyar kormány

A Tescónak ez fog betenni igazán, nem a magyar kormány

Munkaerőhiányt és áremelkedéseket okoz a brit kiskereskedelemben a külföldi EU-munkavállalók jövőbeni jogi státusát övező bizonytalanság a Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) hétfőn közzétett felhívása szerint.

Egymásra mutogatnak Brexit-ügyben

A labda nem az Európai Unió, hanem az Egyesült Királyság térfelén van a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatott egyeztetéseken - jelentette ki hétfőn a brüsszeli testület vezető szóvivője, a kiválási tárgyalások ötödik fordulójának megkezdése előtt.

Brexit: Theresa May szerint már megint az EU-nál pattog a labda

Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon London által eddig előterjesztett javaslatok után most az Európai Unióban maradó tagországok "térfelén a labda", és a brit kormány kedvező válaszukban bízik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.