Az Egyesült Államok szankciókat tervez az izraeli hadsereg (IDF) egy egységével szemben, amelyet az emberi jogok megsértésével vádolnak. Ez lenne az első alkalom, hogy Washington szankcionálná az IDF egyik alakulatát – írja a The Guardian.
A Mahmúd Abbász palesztin elnök által március elején kinevezett új miniszterelnök, Mohammad Musztafa megalakította csütörtökön kormányát, a külügyminiszteri tárcát magához vonta, és a diplomácia fejeként azonnali tűzszünetet követelt a Gázai övezeti háborúban, valamint az izraeli hadsereg kivonását.
Az Európai Unió közel áll ahhoz, hogy megállapodjon a ciszjordániai palesztinokat megtámadó izraeli telepesek elleni szankciókról, miután Magyarország jelezte, hogy felhagy ellenállásával - közölték pénteken európai diplomaták a Reutersnak.
Jeruzsálem déli bejáratánál egy palesztin merénylő megkéselt két, útellenőrzést végző izraeli biztonságit szerda reggel, a támadót agyonlőtték.
Vasárnap napnyugtakor világszerte kezdetét vette az iszlám vallás legszentebb ünnepe, az egy hónapig tartó Ramadán időszaka. A böjti időszak egyébként sem szokott konfliktusmentesen lezajlani Izraelben, a gázai harcok miatt azonban a zsidó és palesztin lakosság is a legrosszabbra készül. De mire is számíthatunk az elkövetkező hónapban és egyáltalán miről szól a Ramadán?
A megszállt palesztin területeken lévő izraeli telepek rekordmennyiséggel bővültek, ezzel pedig gyakorlatilag megszűnhet a palesztin állam lehetősége - közölte pénteken az ENSZ emberi jogi főbiztosa a Reuters szerint.
Évek óta nem látott méretű razziát hajtott végre Izrael Ciszjordániában, a Palesztin Hatóság székhelyén, Ramallahban – írja a Reuters.
Hétfőn érkezett a hír, amely szerint lemondott a Palesztin Nemzeti Hatóság kormánya a gázai események miatt. De pontosan milyen feladatokat lát el a kétes megítélésű szervezet, és mit jelent a kormány feloszlatása Gázára, illetve az Izraelben élő palesztinokra nézve? Nézzük.
A gázai övezeti helyzet miatt lemondott a palesztin kormány - jelentette be hétfőn Rámalláhban Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök.
Hétfőn Izrael megindította a gázai hadművelet újabb szakaszát, melynek célja az övezet délnyugati szegletének megtisztítása az iszlamista szervezetektől. Bár az övezet megtisztítása kizárólag katonai szempontból kifejezetten jól halad, Rafah környékének megszállása diplomáciai, humanitárius és harcászati szempontból is okozhat komoly gondokat Izraelnek. Nézzük, mik ezek.
A Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök által bejelentett támadási tervvel a Gázai övezet déli csücskén található Rafah ellen a palesztinoknak az övezetből való kiűzése a cél - jelentette ki pénteken Mahmúd Abbász palesztin elnök hivatala.
Elnöki rendeletet írt alá Joe Biden amerikai vezető, melyben feljogosítja a pénzügyminisztériumot arra, hogy szankcionáljon olyan izraeli állampolgárokat, akik palesztinok kitelepítésében vesznek részt Ciszjordániában – számol be az Independent.
Tegnap az Izraeli Védelmi Erők (IDF) különleges alakulatai rendkívül látványos akciót hajtottak végre egy Ciszjordánia északi részén található kórházban. A kórház biztonsági kamerái rögzítették a kommandósok akcióját.
Friss videó kezdett el terjedni az interneten, amelyet egy ciszjordániai kórház biztonsági kamerája rögzített. A felvételen az látható, amint az izraeli különleges alakulatok katonái rajtaütnek a Hamász tagjain.
Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik izraeli palesztin terület, Ciszjordánia felett is teljesen át kell vennie a katonai ellenőrzést - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Elmondása szerint a harcok két szakaszban folynak: az első fázisban, amelynek célja a Hamász szervezet 24 harci alakulatának a megsemmisítése, eddig 16 vagy 17 egységet sikerült kiiktatni az izraeli erőknek.
Egy drónnal végrehajtott légicsapásban Izrael végzett kedden Száleh Arúrival, a Hamász második legmagasabb rangú vezetőjével Bejrút egyik déli elővárosában - közölték libanoni és palesztin biztonsági források.
Már látszódnak a magyar devizánál a túlvettség jelei.
Holnap jön az amerikai inflációs adat.
A gázai események miatt.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.