Új irodaépülettel bővült az egykori debreceni dohánygyár területén kialakított Lion termelő és innovációs üzleti központ, az 1,2 milliárd forintos beruházást kedden adták át.
A debreceni gazdaságfejlesztés fő iránya a következő években még hangsúlyosabban a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása lesz, amellyel a térségben az elmúlt évtizedben elvesztett munkahelyek száma gyorsabban pótolható - hangsúlyozta a március 19-én Debrecenben megrendezett Portfolio.hu - OTP Bank Kelet-Magyarországi Gazdasági Konferencia nyitó előadásában Dr. Papp László gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármester. A prémium márkák összefogásaként a legnagyobb magyar kereskedelmi bank, a BMW Magyarország, valamint a legnagyobb magyarországi személyzeti szolgáltatóként a Trenkwalder támogatásával létrejött, 160 résztvevővel megtartott konferencia panelbeszélgetésében a nagyvállalati vezetők nagy többsége örömét fejezte ki az elmúlt hetekben kialakult gyengébb forintárfolyam láttán, egyúttal bizakodásának adott hangot a következő évek pályázati és gazdaságfejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban.
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. szakemberei szerint az E.ON debreceni kombinált ciklusú erőművének leállása csak kis valószínűséggel és akkor is csak korlátozott mértékben befolyásolhatja a helyi fogyasztók ellátását - számol be az MTI.
A kombinált ciklusú nyíregyházi és debreceni erőművei üzemeltetésének szüneteltetését kérte az E.ON a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól - közölte Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária szóvivője az MTI-vel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az Európai Bíróság friss döntéseit járja körbe Szabó S. László.
Kiszervezés készül a magyar egészségügyben.
A kutatási eredmények krónikus közegészségügyi válságra utalnak.
A tűzszüneti tárgyalások mellett állnak.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.
Az Apple-nek számos kihívással kell szembenéznie a különböző üzletágaiban.
De nincsenek, véli az ING Bank vezető elemzője.