devizahitel

Kapaszkodj meg: még ők is földbe döngölték a frankhiteleseket

Hamarosan a forinthitelesek is megkapják a nekik járó elszámolást, így elvileg meg lehet mondani, hogy ezt is figyelembe véve a forint-, a frank-, az euró-, netán a jenhitelesek jártak-e a legjobban a hitelfelvétel óta. A gyakorlatban számos statisztikai hiányosság nehezíti a becsléseket, mindenesetre mi kísérletet tettünk az összevetésre. Érdekes eredményre jutottunk: az elszámolást is figyelembe véve még mindig az döntött a legrosszabbul, aki frankhitelt vett fel, a többiek nagyjából egyformán jobban állnak. Nem csupán a lengyel frankhitelesek jártak tehát jobban a magyar frankhiteseknél, hanem például azok is, akik a magasabb kezdeti törlesztőrészletet vállalva forintban adósodtak el.

Kegyetlenül földbe döngölték a magyar devizahiteleseket a lengyelek

Mintha mi átlag 170 forintos árfolyamon forintosítottuk volna a devizahiteleket, nagyjából olyan mentőcsomagot kaptak most a nem túl jómódú lengyel frankhitelesek. Pedig eddig is sokkal jobban álltak, mint a magyarok. Alaposan áttanulmányozta Varsó a magyar elszámolást is, náluk azonban nem lett volna értelme hasonlónak, ugyanis egyoldalú kamatemelések helyett inkább csökkentek a hitelkamataik a válság alatt. Sokkoló ábrákkal és számokkal illusztráljuk, mennyivel járt jobban, aki nem Magyarországon, hanem néhány száz kilométerrel északabbra vett fel frankhitelt.

Félnek a lengyel bankok a devizahiteles csomagtól

A pénzügyi szektor megingatásától tartanak a lengyelországi bankok képviselői azt követően, hogy a lengyel parlament alsóháza szerda este elfogadta a frankhiteleseket támogató törvényt; a lengyel pénzügyi felügyelet (KNF) szerint a törvény a bankok eddigi hozzáállásának következménye.

Jól ráfáztak egyes devizahitelesek

Csapdahelyzetbe kerültek azok a volt devizahitelesek, akik vitatják elszámolási összegüket. Amíg ugyanis nem tudni biztosan, mennyi a hiteltartozás aktuális összege, kiváltani sem lehet a hitelt. A díjmentes szerződésfelmondás és ezzel az igazán kedvező hitelkiváltás határideje azonban időközben lejárt.

Brutális devizahiteles mentőcsomagot fogadott el Lengyelország

Heves árfolyamesésbe kezdtek a lengyel bankpapírok a tőzsdén, miután a lengyel parlament alsó háza elfogadta az ottani devizahiteles csomagot az eddig várt közel duplájára rúgó, 19 milliárd zlotys várható banki veszteséggel. Az árfolyamveszteségek 90%-át ugyanis a bankoknak kell viselniük a "zlotysítás" során. A magyar végtörlesztéssel szemben inkább a szegény ügyfeleket célzó programról van szó.

Hiányos panaszok tömkelegét nyújtják be a devizahitelesek

Az elszámolási ügyek túlnyomó többségét az eddigi tapasztalatok szerint nem lehet érdemben felülvizsgálni, mivel a fogyasztók hiánypótlásra sem jelölik meg pontosan az általuk vitatott számítási hibát - tájékoztatta Kardos-Nagy Tünde, a testület szóvivője az MTI-t.

Befuccsolt a devizahiteles mesterterv - Máris itt az újabb menet

Hányszor hallottuk, hogy majd a devizahiteles elszámolás, illetve a forintosítást követő hitelkiváltási hullám fogja átrendezni a magyar bankrendszert! Nem mintha erre szerintünk égető szükség lett volna, mindenesetre most, a díjmentes hitelfelmondás lehetőségének lezárulta előtt néhány nappal már tényleg kijelenthető, hogy a nagy átrendeződés elmaradt. Egyes bankok épp úgy csalódtak az ügyfelek passzivitása láttán, ahogy maguk az ügyfelek a tavaszi devizahiteles elszámoló levelük tartalma miatt. Az elszámolás most másokkal folytatódik: augusztus 1-jével elindult, és szeptember 30-áig tart a forinthitelesek és a devizában törlesztők tájékoztatása, ettől az újabb menettől azonban még kevésbé várható a banki erőviszonyok átrendeződése. Most összefoglaljuk, hol is állunk a devizahiteles hitelkiváltási versenyben, és mit kell tudni az induló forinthiteles elszámolásról.

"Ez nem Magyarország" - Nem tetszik a jegybanknak a devizahiteles csomag

A lengyel jegybank szerdán este közzétett júliusi pénzügyi stabilitási jelentése szerint a lengyeleknek nyújtott frankhitelek, a magyarországiaktól eltérően, nem veszélyeztetik a lengyel bankrendszer stabilitását, ezért nincs arra szükség, hogy törvény írja elő kedvezményes átváltásukat zloty-alapú hitelre.

Itt az autóhiteles csomag - Betartja a kormány a banki megállapodást

Összesen 744 milliárd forintot kaptak vissza a devizahitelesek a tavaszi elszámolás során, ebből 563 milliárd forintot a még élő szerződéssel rendelkezők - ismertette mai sajtótájékoztatóján Tállai András miniszterhelyettes. NGM-es előterjesztésként elkészült a következő csomag is: az autóhitelek forintosítása önkéntes lesz, és ösztönzőt is tartalmazni fog az ügyfelek számára. Hogy ez kedvezményes forintosítási árfolyamot jelent-e, egyelőre nem árulta el Tállai. "Én is csak olvastam" - mondta az államtitkár arról, hogy az ő neve is bekerült a médiába mint leendő NAV-elnöké.

Készül az újabb devizahiteles csomag - Megint a bankok szívnak?

Mai szemmel nézve érthetetlen, miért hagyták ki a forintosításból eddig a mintegy 162 ezer autóhitelest. Annál is inkább, mert "csak" 1 milliárd euróra lett volna szükség ehhez az MNB devizatartalékából, szemben a jelzáloghitelek forintosításához felhasznált 8 milliárd euróval. A svájci frank elszállása miatt nagyot fizetnek az autóhitelesek ezért a hibáért, amelyért egyébként egymásra mutogatnak most a háttérben kormányzati és jegybanki forrásaink. Könnyen meglehet azonban, hogy az árfolyamveszteség miatti végső számlát a bankok fizetik meg, ha ősszel tényleg bekövetkezik a forintosítás. Az EBRD-vel kötött szándéknyilatkozatot azonban formálisan nem feltétlenül szegné meg ezzel a kormány.

Egyik szemük sír, a másik nevet a volt devizahiteleseknek

Véget ért tegnap az MNB kamatcsökkentési ciklusa, 1,35%-on állapodott meg az alapkamat. Jó hír az újabb csökkentés azoknak az adósoknak, akiknek a hitelét a jegybanki alapkamathoz szorosan kötődő budapesti bankközi kamatlábhoz (Bubor) kötötték. Közéjük tartoznak a volt devizahitelesek is, akiknek a májusihoz képest hamarosan 0,75 százalékponttal alacsonyabb kamatot kell fizetniük. Egy átlagos lakáshiteles ezen több mint 2500 forintot spórol havonta. Üröm az örömben, hogy ennél már nem nagyon lesz alacsonyabb a törlesztőrészlet, ugyanis az MNB nem szándékozik tovább kamatot csökkenteni.

Nagyon megszívják a bankok a legújabb devizahiteles csomagot

Több mint negyedével, közel 2,5 milliárd dollárral ronthatja a lengyel bankok adózás előtti eredményét a lengyel kormány két hete bejelentett, magyar példák által is ihletett devizahiteles csomagja, miközben a frankgyengülés egyre jobban fáj nekik - számol be a Financial Times a Moody's véleményéről.

Indulhat a forinthiteles elszámolás

Augusztus 1-jétől megkezdik a forinthiteleseknek és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőknek az elszámolások kiküldését a bankok. Az elszámolás eredményeként jóváírandó, visszafizetendő összeg az MNB várakozásai szerint kisebb lesz, mint a devizahiteleseknél, többek között azért, mert itt nincs árfolyamrés-elszámolás - mondta Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője az MTI-nek.

Ragadós a magyar példa - Itt az újabb devizahiteles mentőcsomag

A 100 négyzetméter alatti lakásban élő frankhitelesek árfolyamveszteségének a felét a bankokkal nyeletné le a lengyel kormány a tegnap benyújtott törvényjavaslat szerint. A másik felét az ügyfelek viselnék az önkéntesen igényelhető konverzió során. A kormánypárt kalkulációi szerint ez 700, az Erste elemzői szerint 400 milliárd forintnak megfelelő összegbe kerülne a lengyel bankszektornak öt év alatt. Előbbi közelíti a magyar devizahiteles elszámolás egyszeri költségét.

Ismerős, ugye? - Devizahiteles csomag és bankadó készül a lengyeleknél

Miközben a magyar bankok már talán túl vannak a nehezén, a lengyel bankokra, úgy tűnik, csak most jönnek a cudar idők. A magyarhoz hasonló nagyságrendű bankadót tervez ugyanis bevezetni a Jog és Igazságosság konzervatív lengyel párt, ha megnyeri az őszi választásokat, márpedig nagy esélye van erre. A szintén jobboldali kormány pedig még ma bejelentheti, miként segítik meg a lengyel frankhiteleseket.

Sorra éri a meglepetés a volt devizahiteleseket - Meglesz még a böjtje?

Tovább csökken a forintosított devizahitellel rendelkezők törlesztőrészlete, ráadásul ezt már egyre többen észre is veszik. A forintosított hitelek kamata ugyanis a 3 havi Bubort követi, ami a forintosítás fordulónapján még 2,1% volt, ma már viszont csak 1,41%. Egy átlagos jelzáloghiteles több mint 2 ezer forintot spórol ezen havonta.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.