FONTOS Fájdalmas új adót vetnének ki a ketyegő biológiai bomba miatt, csak a mód a kérdés

devizahitel

Bankszövetség: folytatódnak a devizahiteles tárgyalások

A kormány megfelelő tárgyalási alapnak tartja a Magyar Bankszövetség devizahitelekkel kapcsolatban benyújtott javaslatát, a tárgyalások a következő hónapokban folytatódnak - mondta Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője pénteken az MTI-nek.

Nem is kerülnek olyan sokba a devizahiteles csomagok

58,6 milliárd forintos kiadással számol az idei költségvetés a működő árfolyamgát esetében - közölte a Portfolio.hu érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ennek a felét hitelintézeti járadék formájában a bankoktól szedik be, a másik fele állami forrás. Ha tehát az árfolyamgátat teljesen felváltó devizahiteles csomagot sikerülne összeállítani, e csomag többletköltsége elméletileg csaknem 60 milliárddal lenne alacsonyabb a teljes költségénél. A tényleges "megtakarítás" azonban jóval kisebb lenne: jelenleg évi közel 22 milliárdba kerül az árfolyamgát a két félnek összesen.

Előálltak a bankok a bedőlt hitelekre vonatkozó javaslatukkal is

A 90 napon túli késedelemben lévő lakáscélú devizahitelek kezelésére is javaslattal álltak elő a bankok a kormánnyal folytatott tegnapi tárgyalásukon. Ezek problémáját részben a fizetőképesség helyreállításával, részben tartozás-elengedéssel, részben pedig a Nemzeti Eszközkezelő programjának kiterjesztésével rendeznék - értesült a Népszabadság.

Letett az újabb rekordokról a Raiffeisen Zentralbank

Közzétette féléves jelentését a Raiffeisen Bank International többségi tulajdonosa, a Raiffeisen Zentralbank (RZB). A társaság az első félévben 573 millió eurós adózás előtti eredményt ért az egy évvel korábbi, egyszeri tételek nélkül számított 272 millióval szemben.

Kész a bankok devizahiteles csomagja - Mit is rejt valójában?

Kétféle devizahiteles javaslatcsomagot helyezett a kormány asztalára tegnap a bankszövetség. Úgy hírlik, az egyik a lakáscélú devizahitelek azonnali és kedvezményes forintosításáról, a másik pedig egy ötéves, gyorsított árfolyamgát keretében történő fokozatos forintosításról szól. Előbbi egy átlagos hiteles esetében szerintünk közel 16%-os törlesztőrészlet-csökkenéssel járna, utóbbi esetében azonban ilyen hatásról egyelőre nem tudni. Értesüléseink szerint a banki és jegybanki javaslatok egyaránt napirendre kerülnek a kormány mai ülésén. Cikkünkben megvizsgáljuk a számok nyelvén is, a bankok kétféle javaslata milyen hatással járhat a bankszektorra, az államra, az MNB-re és a devizahitelesekre nézve.

Varga: tárgyalási alap lehet a Bankszövetség javaslata

A nemzetgazdasági miniszter szerint a devizahiteles mentőcsomagról szóló egyeztetések során tárgyalási alapként szolgálhat a Magyar Bankszövetség javaslata. Varga Mihály erről az M1 Híradójában beszélt kedden.

Nomura: a magyar bankok belátható időn belül nem érnek el profitot

Patai Mihály keddi bejelentéséből kiderül, hogy a bankok akár jelentős veszteségeket is vállalnának a formálódó devizahiteles csomag keretében, azonban továbbra is sok a nyitott kérdés, értékelte a devizahitelek rendezésével kapcsolatos mai bejelentést Peter Attard Montalto, a Nomura fejlődő piaci stratégája. Véleménye szerint az azonban nem számíthatunk másra, mint hogy magyarországi bankok belátható időn belül nem lesznek képesek profitábilisan működni.

Forintosítást vagy gyorsított árfolyamgátat javasoltak a bankok

Kétféle devizahiteles javaslatot tett a kormány asztalára a bankszövetség. Az egyik a jegybanki devizatartalék kedvezményes árfolyamon történő igénybevételével egy lépésben forintosítaná a devizaalapú lakáshiteleket, a másik pedig egy gyorsított árfolyamgát keretében öt év alatt forintosítaná őket - értesült a hvg.hu. A tárgyalások csütörtökön folytatódnak.

Devizahitelek: kiderült, hogy jött ki a 30-40 milliárd az MNB-nek

A Portfolio.hu-étól eltérő feltételezésekkel élt az MNB, amikor 30-40 milliárd forintra becsülte az általa tegnap javasolt devizahiteles csomag éves költségét. Számításaink szerint adottnak vették az árfolyamgát éves költségét 100%-os részvételi arány mellett, ami közel 50 milliárd forint. Az MNB által említett évi 30-40 milliárd forint ehhez adódik hozzá, ami csak a rögzített árfolyam feletti tőketörlesztések elengedéséhez lenne elég. A kamatok elengedésének költségeit tehát valószínűleg figyelmen kívül hagyták, mondván: ezeket a bankszektor és az állam már az előző árfolyamgáttal felvállalta. Mivel az árfolyamgátban jelenleg a jogosult hitelek közel fele vesz részt, az MNB ötletének teljes többletköltsége a mostanihoz képest valójában 55-65 milliárd forint lenne. A program a működő árfolyamgát költségeivel együtt így több mint évi 80 milliárd forintba kerülne az államnak és/vagy a bankszektornak.

Itt a bejelentés: százmilliárdokat kapnak a devizahitelesek

Jelentősen csökkenteni fogja a devizahitelesek havi törlesztőrészletét a készülő mentőcsomag - mondta a Reuters tudósítása szerint Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a kormány képviselőivel folytatott keddi tárgyalás után. Szavai alapján a magyar bankszektor a következő években több százmilliárd forintot vállal át az adósoktól.

Terítéken a devizahitelek - Itt a mai menü

Az elmúlt hetekben számos helyről, megnyilatkozásból próbálta a szakmai sajtó kikövetkeztetni, merre, milyen irányba tarthat a devizaadósok véglegesnek beállított mentőcsomagja. Jelen anyagunkban áttekintjük a piacon fellelhető alternatívákat, összegezve azok előnyeit és hátrányait. Devizahitel-mentő ötlettel tele van a padlás. Az alábbi összevetésből kiderül, hogy egyes "népszerű" ötletek társadalmi és gazdasági katasztrófával fenyegetnek, más megoldások pedig - hiába felelnek meg a megfogalmazott céloknak - azért nem lehetnek ésszerű alternatívák, mert a hiteladósok számára jelenleg nem jelentenek érdemi segítséget a törlesztőrészletek csökkentésében.

A fentiekből következik, hogy szakmai alapon csak olyan megoldás javasolható jó szívvel, amely érdemi és azonnali törlesztőrészlet-csökkenést ötvöz egy viszonylag visszafogott banki és költségvetési tehernövekedéssel. E tekintetben megfelelő alapot adhat a korábbi anyagainkban már szereplő, s most az MNB által is javasolt gyűjtőszámla nélküli árfolyamgát megoldás, ezt azonban ki kell egészíteni az árfolyamkockázatot kezelő megoldással (állami árfolyamgarancia) és ésszerű tehermegosztással a bankok és a költségvetés között. Persze, nincsenek illúzióink - a bankok és a kormányzat tárgyalásain számos egyéb részlet is szerepel. Meglehet, alapjaiban más döntés születik - anyagunk ugyanakkor segíthet a tájékozódásban.

Mi legyen a devizahitelesekkel? - Szavazz!

Kedden ülnek ismét tárgyalóasztalhoz a kormány és a bankszövetség képviselői a devizahitelek ügyében. Az alábbi szavazásban arra vagyunk kíváncsiak, olvasóink melyik ötletet tartják a legmegfelelőbbnek az eddig napvilágra került alábbi lehetőségek közül.

Az MNB végleg rögzítené 180 forinton a devizahitelek árfolyamát

A Portfolio.hu által másfél héttel ezelőtt bemutatott devizahiteles mentőcsomaghoz megszólalásig hasonlító megoldást vázol fel múlt héten elindított cikksorozatának ma közzétett, harmadik részében az MNB. A jegybanki szerzők, Balog Ádám és Nagy Márton szerint "fontos átgondolni az árfolyamgát működését", és nem rejtik véka alá, hogy ezt a rögzített árfolyam fölötti rész eddiginél jóval bőkezűbb, akár teljes elengedésével képzelik el. Szerintük ez évi 30-40 milliárd forintos költséggel járna.

Egyre jobban aggódnak a bankárok - Mire készül a kormány?

Egyre nagyobb az aggodalom a bankszektorban, hogy a kétoldalú tárgyalásokon körvonalazódótól lényegesen eltérő csomagot állít össze hamarosan a kormány a devizahitelesek megsegítésére - jelezték a Portfolio.hu-nak a devizahiteles tárgyalások menetét közelről ismerő banki források, akik kis félelemmel vegyes kíváncsisággal várják, hová lyukad ki a Magyar Nemzeti Bank múlt héten indított cikksorozata. A bankok a piaci elveket maximálisan figyelembe vevő megoldást támogatnának.

Rogán: minden devizahitelesnek szeretnénk megoldást kínálni

A szeptemberi eleji kihelyezett frakcióülésen fogja a Fidesz tárgyalni a devizahiteles mentőcsomagot. Mindenkin segíteni szeretnének, de nem biztos, hogy a frakcióülésen a csomag végső formája is megszületik a csomagnak - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Tranzit fesztiválon.

Devizahitelek: üzent a Fidesz a bankoknak

A Fidesz felszólította a bankokat, hogy haladéktalanul módosítsák a lakásdevizahitel-szerződéseket úgy, hogy az elfogadható legyen a becsapott, nehéz helyzetbe került magyar családok számára.

MNB: évi 60-70 milliárdot kerestek a bankok a devizahiteles erőfölényükkel

Évi 60-70 milliárd forint többletbevételt jelentő erőfölényt biztosítottak a bankoknak a devizaalapú jelzáloghitel-szerződések, amit a kamatok egyoldalú változtatásával és az árfolyamrés szélesítésével ki is használtak az ügyfelekkel szemben - állapítja meg az MNB új cikksorozatának második részében Balog Ádám alelnök és Nagy Márton ügyvezető igazgató. Mindez az árfolyam-leértékelődés mellett növelte a törlesztőrészleteket, ami hitelezési veszteség formájában visszaütött a bankok jövedelmezőségére is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.